Vad robaj, az idő kedvezetlen,
A szárnyasok hű ága tágra nyúlt.
Ezer madár röpül rendezetlen,
Égi káoszba fulladt vándor út.
Heves csapkodás, fájó rikoltás
Zaklatja a vén lombok álmait.
Sebes kapkodás, álló vérontás
Faragja a lehulltak szárnyait.
A lövés visszhangja még ordibált,
De a gyász, jöttével már el is múlt.
A madarak serege odébbállt,
A raj rendezett, ismét elnémult.
Sápadt katonák földre zuhanva,
Reszketve, rettegett végre várva.
Édes, könnyes képekben suhanva
Érkezik éltüknek emléktára.
Gyermekek, szerető nők ölében.
Illatos, kedves, boldog idő múlt.
Ünnepek a nagy család körében,
Az otthon vágya illó reményt gyújt.
Vadul rohangáló kegyetlen árny,
Mely nyelvével emészt, s gyomrával néz.
Nem állhat elé pár meghasadt szárny,
Felemészt mindent, mit elér a kéz.
A kéken eközben nem sáncolnak,
Vígadnak az ég végtelen kertjén.
Mámor-ittas felhőkkel táncolnak,
S dalolnak a feledés koncertjén.
Csonka családok, özvegy öregek
Felednek férjet, apát, gyereket,
Kiknek testén üvöltő kötelek
Téptek sebeket, s vágtak ereket.
Az óriások friss levelei
A hősök sebeire hullottak.
A kapzsi háború tetemei
Az erdő vigaszára jutottak.
A viselt lombok szelid, hűs árnya
Fejét lehajtva sír egy keveset.
A szárnyasok álszent, hűtlen ága
Eggyel tartozik, s ez a szeretet.
Author: Makay Júda Marcell
A nevem Makay Júda Marcell. Nyíregyházán élek. Körülbelül 17 éves korom óta foglalkoztat az írás. Szeretek új történeteket alkotni, regényeket és novellákat írni, de az amiben igazán otthon érzem magamat, az a költészet. A versírás kikapcsol és segít felfrissülni, amire a jelenlegi világban szerintem óriási szükség van.
