Egy napsütötte szobában ültem, kifogástalanul felöltözve, szemben velem egy neves irodalmi lap mindent is tudni akaró firkásza jegyzetelt.
– Szóval ön Örkény egyik legnépszerűbb egypercesének, a Hogylétemről című műnek a főszereplője- kezdte az interjúztató.
– Valóban- válaszoltam röviden és tömören, ahogy egy groteszk szereplőjéhez illik.
– És a belei?
– Tudja, néha visszateszem őket, főleg, ha kilépek a novellából magánügyeimet intézni. Tudja, az amolyan munkafelszerelés.
– Á, vagy úgy! Viszont beszéljünk kicsit magáról az íróról. Mi a véleménye az ötletgazdáról, a magyar groteszk koronázatlan királyáról?
– Őszintén? Csak jót mondhatok róla. Bár kicsit beskatulyázott, akárhány ember olvassa el a novellát, nekem mindig el kell ismételnem ugyan azt a pár sort. Mégis így lehetek önmagam, a leláncolással szabadságot is adott.
– Értem. Hogyan ismerte meg Örkényt? Ön az utolsó interjúalanyom, de erről még egy szereplő sem beszélt.
– Én sem tehetem.
– De miért? – sóhajtott fel faggatóm.
– Mondja, maga ismeri Örkényt? -az újságíró a fejét rázta- és ismer olyat, aki ismeri Örkényt? Vagy az ismerősének az ismerősének az ismerősei közül bárki ismeri?
– Nem.
– Akkor meg is kapta a válaszát. Ön szerint miért én ülök itt, egy szereplő, és nem maga az író?
– Hát, mert Örkény úr nem ér rá, hiszen…
– Ugye? Sehogy sem tudta elérni. Viszont bármelyik szereplőjét kereste, mindenki válaszolt, nem? Ön szerint miért van ez?
– Azt ne mondja…
– De, pontosan azt mondom. Keressen egy novellát, amiben szerepel, vagy szó esik róla. Akkor talán tud beszélni vele. Tudja, nem mindig az író teremti a szereplőt… Viszont nekem dolgom van a szomszéd novellában, ott is meg kell jelennem nemsokára. Az egyik szereplő pont engem olvas. Na viszlát, szép napot! Remélem jó cikk lesz.
– Köszönöm uram, – a kapott információsokktól még mindig kábán pislogott – de ömm…
– Igen?
– A belei… Itt maradtak a széken.
– Á, köszönöm! De figyeljen csak, elmondok még egy titkot: azok csak kötelek…
És szereplőnk egy kacsintással távozott ebből a novellából is.
Author: Kalocsai Édua Mária
Jelenleg a Miskolci Egyetem jogász szakos hallgatója vagyok. Szabadidőmben, a buszon, vagy éppen munkában az 5 perces szünetekben ha csak tehetem novellákat írok. Gyerekkorom óta történetekben gondolkodom, először csak magamban formáltam meg őket, majd ahogy nőttem papírra is vetettem gondolataimat. A novellák számomra lehetőséget adnak arra, hogy megértsem és megmutassam mindazt, amit a hétköznapokban nehéz szavakba önteni. Gyakran a humorhoz nyúlok, hogy egy kicsit kifordítsam a valóságot, és görbe tükröt mutassak mindannak, amit a mai modern világunkban már természetesnek veszünk.
