A szív esze

A szív esze

 

Van-e a szívnek esze? Azt hiszem, hogy nincsen,

Pedig az gyakran ad másnak magából ingyen.

Ha már semmije nincs, még akkor is ad,

Mint friss hegyi patak, amely tovaszalad.

 

A szív csak azért él, hogy szeressen.

Önfeledten, és eszeveszetten.

Folyton ad, és nem kérdezi, mit kap,

Mert tudja, hogy egyszer mindent visszakap.

 

A szív olyan, mint egy teli láda kincs,

Vagyona az rengeteg, de esze az nincs.

A szerelem sem lenne önfeledt, és szertelen,

Szívbe véssük, ez az igaz szerelem.

 

Amit belevéstél, tán vissza is kapod,

S az aranyozza be a te napod.

Boldogságot adni, mindennél szebb dolog,

Mikor emberként a szívedből adhatod.

Ha mégis van a szívnek esze? Úgy azon soha nem lesz seb,

De a sebeinktől vagyunk, érző, igaz szívű emberek.

 

2016.09.05.

Horváth Szabolcs
Author: Horváth Szabolcs

Tatabányán született 1990. március 25-én. 2011-2014 között a Szombathelyi Nyugat Magyarországi Egyetem bölcsész szakán tanult, média-kommunikáció szakon szerezett diplomát. 2022-ben a Kodolányi János Egyetem könyvtáros szakán szerzett diplomát. 2006-ban kezdett verseket írni, de komolyabban csak 2014 óta publikál. Eddig nyolc kötete jelent meg. 2017 áprilisa és 2020 januárja között szervezője volt a tatabányai Slam Poetrynek. 2019 januárja és 2020 novembere között tatabányai olvasóklubot (Olvasólámpa) vezette. Elhunyt kortársaim tiszteletére több alkalommal szervezett irodalmi megemlékező műsorokat. Fontosnak tartja városa, illetve a megyéje irodalom kultúrájának művelését és terjesztését. Jelenleg a 2020-ban elindított tatabányai Tollkoptatók Irodalmi Kör vezetője. Ennek fő célja a tatabányai és a megyei szerzők és azok írásainak megismertetése. A 2020-as év végén elkezdte összeállítani élete első válogatás kötetét. 2023-ban megálmodója és szerkesztője volt a Tollkoptatók (online) megyei hatókörű Antológiájának. Jelenleg a legújabb kötetén dolgozik. Ez mellett még több ötlete van, melyet a jövőben szeretne megvalósítani. Versei eddig a Holnap Magazinon, a Poet-en és a Napúton jelent meg. Legnagyobb díjait 2021, 2024 és 2025-ös évben szerezte a Napút folyóiratnál, ahol a Cédrus Művészeti Alapítvány, Kortárs Irodalmi Alkotások Pályázatán, Vers kategóriájában a Kiemelt szerzők közé került. Könyvbemutatóimról és író-olvasó találkozóimról készült felvételek itt elérhetőek: 2014. júliusától saját facebook oldalal rendelkezik. (https://www.facebook.com/Horvth-S zabolcs-versei-1441227439479669/) Megjelent...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Maradtál

Maradtál   Köszönöm, hogy maradtál, mikor a bizalom visszafelé tanult bennem járni s bántásnak öltözött a menekülés… Te maradtál… Mikor a távolság a félelem arcát

Teljes bejegyzés »
Prózák
Farkas Etelka

Szőke voltam. Elmúlt

Rég bevált módszerem, hogy amikor az élet kezd nagyon hasonlítani egy rosszul sikerült szappanoperára, kilépek a komfortzónámból. Nem óvatosan, lábujjhegyen, hanem ajtóstul. Ha már változás,

Teljes bejegyzés »

A festőművész ajándéka

Az első hó december huszonkettedike estéjén érkezik. Hatalmas, szikrázó labdacsok hullanak az égből, néhány óra alatt az egész falut beborítják. A lakók eldobják a csomagolópapírt,

Teljes bejegyzés »

Az élet fénye

Reggel az első utam a postaládához vezet. Amióta elmentél, így van. A gyerekek még alszanak. Nem hallják kerti papucsom csosszanását az elfeketedett térkövön, a lábam

Teljes bejegyzés »

Hazagondozás

Nézem, ahogy Elza a kertben játszik. A halastó mellé ülteti hercegnőbabáját, kavicssüteménnyel kínálja. Barna haját, ami a nálam töltött év alatt dús és fényes lett,

Teljes bejegyzés »

Balettcipő

Vali 1947-ben, háromévesen húzott először balettcipőt. Kicsi volt a lábára, törte, nyomta minden ujját. A tanárnő szoros kontyát és még szorosabb arcvonásait rendezve közölte Vali

Teljes bejegyzés »