Az elveszett párbeszéde
-Miért félsz attól hogy lásd ezt a világot,
A gyönyörűséget amit Isten az űrből kivágott?
-Mert letörte szárnyaimat a Nagyúr,
s szívemben azóta is csak kétség dúl.
-Mind a szárnyaidat, mind a földet
ő teremtette, a végükről is Ő dönthet.
– De hát miért ad, hogy aztán elvegyen,
Miért nem lehet minden örök teljesen?
-Egyedül Ő végtelen s porladhatatlan,
ez az egy igazság cáfolhatatlan.
-Nem érted te teljesen a kérdésem,
Ő rajta kívül miért nem lehet döntésem?
-Rajta kívül nem esik választás, Ő minden.
Ő hozzá önmagán kívül út nincsen.
– De ha csak egy út van a végtelenbe,
akkor hogyan lehet elveszni benne?
-Tévedés! Hogyan lenne bárki is elveszve,
hiszen otthona is benne, micsoda téveszme.
– Még ha mondandód igaz is, miért fáj,
miért fáj ennyire, tovább ne prédikálj!
– Szárnyaidnak nyoma fáj, tisztán látom,
nincs lélek egyedül drága barátom.
-Mit számít ha hosszabb a szenvedők sora!
Mit számít az ha több test zuhan porba!
-Az ember olyan lény, aki egy társra éhezik,
Az ember olyan lény, aki Istenre éhezik.
-Nem! Ez az egész emberi vágy lehetetlen.
Mert ha igaz, akkor az éhség feneketlen.
-Pontosan. Ebben az egyben igazad van,
Ez az éhség szakításig szakadatlan.
-El kellene fogadnom azt, hogy az ember
egy még befejezetlen, hiányos rendszer?
-El. Ezzel szembe kell nézned bármi áron,
Az Úrral az ember képes arra hogy szembeszálljon.
-Isten lehet a kirakós első és
utolsó darabja, ez a végződés?
-Ahhoz hogy mennybe kerülj nem kell hogy szállj,
Csak annyi kell, hogy végre kelj fel és járj!
Author: Machó Bese Géza
Machó Bese Géza vagyok 2008-ban születtem. Az utóbbi 2 évben kezdtem el foglalkozni az írással, főként verseket írok, de novellákkal is próbálkozom. „Semmiből semmi sem lesz”
