Az elveszett párbeszéde

Az elveszett párbeszéde

-Miért félsz attól hogy lásd ezt a világot,
A gyönyörűséget amit Isten az űrből kivágott?

-Mert letörte szárnyaimat a Nagyúr,
s szívemben azóta is csak kétség dúl.

-Mind a szárnyaidat, mind a földet
ő teremtette, a végükről is Ő dönthet.

– De hát miért ad, hogy aztán elvegyen,
Miért nem lehet minden örök teljesen?

-Egyedül Ő végtelen s porladhatatlan,
ez az egy igazság cáfolhatatlan.

-Nem érted te teljesen a kérdésem,
Ő rajta kívül miért nem lehet döntésem?

-Rajta kívül nem esik választás, Ő minden.
Ő hozzá önmagán kívül út nincsen.

– De ha csak egy út van a végtelenbe,
akkor hogyan lehet elveszni benne?

-Tévedés! Hogyan lenne bárki is elveszve,
hiszen otthona is benne, micsoda téveszme.

– Még ha mondandód igaz is, miért fáj,
miért fáj ennyire, tovább ne prédikálj!

– Szárnyaidnak nyoma fáj, tisztán látom,
nincs lélek egyedül drága barátom.

-Mit számít ha hosszabb a szenvedők sora!
Mit számít az ha több test zuhan porba!

-Az ember olyan lény, aki egy társra éhezik,
Az ember olyan lény, aki Istenre éhezik.

-Nem! Ez az egész emberi vágy lehetetlen.
Mert ha igaz, akkor az éhség feneketlen.

-Pontosan. Ebben az egyben igazad van,
Ez az éhség szakításig szakadatlan.

-El kellene fogadnom azt, hogy az ember
egy még befejezetlen, hiányos rendszer?

-El. Ezzel szembe kell nézned bármi áron,
Az Úrral az ember képes arra hogy szembeszálljon.

-Isten lehet a kirakós első és
utolsó darabja, ez a végződés?

-Ahhoz hogy mennybe kerülj nem kell hogy szállj,
Csak annyi kell, hogy végre kelj fel és járj!

Author: Machó Bese Géza

Machó Bese Géza vagyok 2008-ban születtem. Az utóbbi 2 évben kezdtem el foglalkozni az írással, főként verseket írok, de novellákkal is próbálkozom. „Semmiből semmi sem lesz”