A távol-keleti kortárs írók szemináriumának leírása így szólt: „A szemináriumon Kazuo Ishiguro: A vigasztalanok, Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc, Szong Judzsong: Az emlékek könyvesboltja, valamint Han Kang: Növényevő című regényeit fogjuk elemezni különböző módszerekkel és megközelítésekkel.”
Igencsak felkeltette az érdeklődésemet a téma, mivel mindegyik regényt olvastam, ráadásul Murakami az egyik kedvenc íróm. Örültem, hogy milyen jó, hogy ilyen témájú szabadon választható tantárgyat is fel lehet venni.
Az órákon a szerzők írói világáról és jellegzetes stílusáról beszélgettünk a művek alapján. Mindannyian elolvastuk az összes kötetet, de részletesen beszámolnunk csak az egyikről kellett. Elvárás volt továbbá, hogy valamilyen újszerű szempont szerint elemezzük a kiválasztott regényt, beillesztve azt az adott szerző életművébe. Fizika szakos hallgatóként arra gondoltam, megpróbálom a fizikában használatos leírásmódot és fogalmakat alkalmazni. Izgalmas kihívás volt.
Szemináriumi beszámolómban, mielőtt rátértem volna a Tánc, tánc, tánc című regény elemzésére, megfogalmaztam néhány általam leszűrt összefoglaló gondolatot Murakami munkásságával kapcsolatban.
Murakami főhősei jellemzően magányosan élő, fiatal férfiak (mint a Birkakergető nagy kaland, a Tánc, tánc, tánc, A világvége és a keményre főtt csodaország, a Norvég erdő vagy a Kafka a tengerparton esetében; ezzel szemben az 1Q84-ben a női főhős, Aomame mellett iskolatársa, Tengo is ide sorolható). Közös jellegzetességük, hogy egyedül vannak a tömegben: a modern, elidegenedett ember modelljei. Az ő történeteik, gondolataik és hétköznapi cselekedeteik alkotják a regények gerincét, miközben időnként – mintegy próbatétel gyanánt – alámerülnek valamilyen szürreális kalandba.
A fizikában az anyagi pont, a merev test, az ideális gáz vagy a súrlódásmentes felület fogalma nem a nyers valóság pontos tükrözése, hanem olyan ideális absztrakció (modell), amely lehetővé teszi a lényegi törvényszerűségek feltárását a zavaró mellékhatások kiszűrésével. Murakami valami nagyon hasonlót csinál a társadalmi és lélektani szférában – de szerintem ez a többi tárgyalt íróra is érvényes. A szereplők modellfigurák, akiket az író felruház néhány egyedi tulajdonsággal, majd belehelyezi őket egy társadalmi „laboratóriumba”, és ott mozgatja őket.
Murakami nem mindig ad nevet a szereplőinek, akikkel rendkívül empatikus. Ezzel is a mindennapi emberi lét általánosságát hangsúlyozza. A férfi karaktereknek általában segítőik vannak, akik rendszerint nők. A művekre jellemző mágikus realizmus a szürreális dimenziókba való alámerüléseknél csúcsosodik ki, ahonnan a főhősök mintegy megtisztulva térnek vissza: megnyugszanak, és jobb emberekké válnak.
Murakami csodálatosan ír. Aprólékosan mutatja be a mindennapi tevékenységeket – különösen az étkezéseket, a főzést, a mosakodást vagy a rendrakást –, érzékeltetve a japán rendszeretetet és pedantériát. Ezek a rituálék a főhőshöz kapcsolódnak, aki e cselekvések közben próbálja átgondolni a vele történteket, kordában tartani az életét, ritmust adni a napjainak, és nem elhagyni magát. Ezzel levezeti a felgyülemlett feszültséget és a rá nehezedő társadalmi nyomást: csökkenti az entrópiát. A főhősök így jobban tudnak alkalmazkodni, kisebb a társadalmi tehetetlenségük, amelynek jellemzésére bevezethetjük a társadalmi tömeg fogalmát. A főszereplő mintegy kis tömegű „próbatestként” létezik a sokfelé húzó társadalmi erőtérben.
Szövegeinek sajátos ritmusa van. A Mesterségem a regényírás című könyvében maga is leírja, hogy a jazz a kedvenc zenei műfaja, és írás közben is ezt hallgatja – ez adja meg művei lüktetését. Írásai még a legizgalmasabb részeknél is megnyugtatóan hatnak. Ebben a tekintetben nekem Jane Austent juttatja eszembe, aki bár mély emberi drámákról írt (például a középnemes lányok férjhez menési esélyeiről), mindezt mély empátiával és a szereplői sorsa iránti együttérzéssel tette.
Visszatérve Murakamihoz, jellegzetessége a szexjelenetek részletes ábrázolása, amellyel valószínűleg a mai kor valóságábrázolási igényeinek igyekszik megfelelni. A másik feltűnő és néha túlzó elem, hogy a főhős meglehetősen sokat iszik, majd gond nélkül autóba ül. Ha egy átlagember valóban annyi alkoholt fogyasztana, mint amennyi a jelenetekben szerepel, valószínűleg az autóig sem tudna elsétálni – ez minden bizonnyal írói túlzás.
További jellegzetes motívum Murakami történeteiben a fiatalkori öngyilkosság jelenléte: a főhősnek vagy valamelyik szereplőnek szinte mindig van ilyen jellegű emléke vagy traumája.
Nézzük konkrét példaként a Tánc, tánc, tánc című regényt! Ahogy Murakami korai művei, ez is egyes szám első személyben íródott. A névtelen főhős meséli el a történetet, s a szöveg döntő részét az ő belső monológjai alkotják. Munkáját „intellektuális hólapátolásként” jellemzi: éttermekről ír reklámszövegeket vagy bármilyen megrendelt anyagot, vagyis abszolút jellegtelen figuraként tekint magára. Tökéletesen illeszkedik a kis társadalmi tömegű, magányos férfiak modelljébe. A regény egyívű, lineáris időrendű történet, amely a Birkakergető nagy kaland folytatása, ám annak ismerete nélkül is teljes mértékben élvezhető, mivel a főhős minden szükséges előzményt elmesél.
Számomra kifejezetten szerethető ez a karakter a maga csendességével. Kicsit irigykedem is rá, mert én képtelen lennék ennyire minimalista életstílusra. Szinte magam előtt látom, ahogy főz és jazzt hallgat – ahogy magát az írót, Murakamit is elképzelem, amint zenehallgatás közben írja a történetet. A könyvek éppen azért csodálatosak, mert az olvasó büntetlenül beleképzelheti magát valaki más helyébe.
A bonyodalom a szállodában kezdődik, ahová a főhős eltűnt barátnője, Kiki keresésére utazik. Itt tűnik fel a rejtélyes Birkaember, valamint egy tizenhárom éves kislány, Hópehely (Yuki) – ők ketten a regény misztikus alakjai.
Hópelyhet elvált szülei a karrierjük miatt gyakorlatilag elhanyagolják; a szülők a karrierizmus és az énközpontú önzőség határesetét képviselő modellfigurák. A történetben a főhős ellentétpárjaként jelenik meg régi osztálytársa, a híres színész, Gotanda, aki a külső csillogás és a belső összeomlás modellje. Fizikai fogalomkészletünket használva ezeknek a szereplőknek nagy társadalmi tehetetlenséget és tömeget tulajdoníthatunk: ők azok, akik rendkívül nehezen tudnak alkalmazkodni a változó körülményekhez. Hasonlóan nagy tehetetlenségű intézmény a regénybeli rendőrség is, amely képtelen felderíteni a lányok futtatásával foglalkozó maffiahálózatot.
A főhős életének kiteljesedését a Yumiyoshival, a recepciós lánnyal való kapcsolata hozza el. Számára ő jelenti a Birkaember által javasolt „tánc” végső értelmét: a normális, hús-vér emberi kapcsolatot, amely visszahúzza és megtartja őt a valóságban. A másik fontos női karakter, Hópehely a láthatatlan „erővonalak” jelenlétére figyelmezteti a főhőst. Ő az a kamasz figura, aki megérzi a tragédiát, és gyakorlatilag kulcsot ad a rejtélyek megoldásához.
Érdekes volt úgy olvasni a regényt, hogy az ember a korabeli könyvtári kereséseket fejben már az internetes kereséssel, a vonalas telefont pedig a mobillal helyettesíti be. Különös élmény érzékelni, hogy alig néhány évtizede még mekkora nehézséget jelentett az emberek elérése.
Összegzésképpen a regény egy kissé szürreális, de végül happy enddel végződő szerelmi történet, amely gyönyörűen érzékelteti a napjainkra is annyira jellemző kiszolgáltatottságot és a „tömegben való magány” életérzését.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/
