Csak árnyékodat
Már nem várok semmit a világtól,
én mindent a világnak adtam.
Csengő ezüstöket, szívem aranyát ,
és aztán magam maradtam.
Voltam úr élet- halálon,
előttem földig hajoltak,
kik hátam mögött késeket fentek
és aztán magamra hagytak.
Hittem: nincs szükség másra,
egyedül én vagyok minden.
De ha nincs társa a gondolatnak,
nem bírom el a terhem .
Már nem vádolom a sorsom.
Mit elvettem, azért fizetek.
Arcom a fény felé fordítom,
várok kérdés nélkül feleletet.
Itt állok Uram, előtted.
Várom, míg utad erre visz.
Csak árnyékodat hagyd rám vetődni
és a halottnak hitt újra hisz.
Author: Törteli Tücsök
Tóth Péter Lászlóné Vincze Zsuzsánna vagyok. 1964-ben születtem Nagykőrösön. Tanulmányaimat Törtelen, majd a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola, és a zsámbéki Tanítóképző Főiskola falai között végeztem. Hálás vagyok tanáraimnak és osztálytársaimnak , hogy azzá válhattam, aki ma vagyok. Testvérem nem lévén ők voltak „jóban, rosszban” életem kísérői. Jelenleg még dolgozom, a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola néptánc tanítója vagyok. Két gyermekem van, fiam Budapesten, lányom Kecskeméten él. 2020 óta én is kecskeméti lakos lettem. Írói nevemet egy általam végtelenül tisztelt kollégámtól kaptam, mint becenevet, majd a pályázat kapcsán elgondolkodva nem is volt kérdés: én vagyok a "Törteli Tücsök” Az irodalom, a mesék világa mindig velem és bennem élt, verseimet tizenéves koromtól írom. A hagyományos versformák lassan ,az utóbbi időkben elindultak a modernebb kifejeződés felé, bár ez részemről nem tudatos. A biztatások ellenére a múlt évig csak a fióknak, aztán következett a fordulat. 2023.augusztus 03.-án 41 éves kapcsolat,38 évnyi házasság után meghalt a férjem, társam , másik szárnyam. Betegsége, majd az egyedüllét hónapjai olyan erővel szakították fel bennem az addig csendes, alkalmankénti írás folyamát, hogy nem tudom és nem is akarom magamnak megtartani . Hiszem, hogy segíthetnek a versek-köztük az enyémek is- azoknak, akik fájdalmas veszteségüket nem tudják...
Egy válasz
„Itt állok Uram, előtted.
Várom, míg utad erre visz.
Csak árnyékodat hagyd rám vetődni
és a halottnak hitt újra hisz.”
Csodás sorok, bizony a hitünk gyakran elhagy mennünk, de mi mégis vágyunk rá.
Szeretettel: Rita