Tavasz volt

Tavasz volt,

mikor szívemet hívta egy édes hang,
szelíden várt rám az erdő mélyében,
beléptem, s a kinti káosz elhalt,
az erdő illatára ma is emlékszem.
Lángoló nap szökellt át az égen,
hajtotta a szél, s játszott velem is:
mézes dala ígért sok szépet,
azt súgta, hogy szeret is meg nem is.

Tavasz volt,

mikor az erdőm megtalált,
az ősöreg szellem az apró fiatalt;
feltárt előttem sok titkot és talányt,
világa magába ölelt és betakart.
Én gyermek voltam még, felfedező vándor,
minden fáját és zugát ismertem,
őrzője lettem így, ki megvédi mástól,
ő pedig társam, barátom, rejtekem.

Tavasz volt,

és csak mi voltunk ketten,
ő volt a könyv lapja, én fürge toll,
így született meg számtalan mese,
mit magába foglalt a tágas sosehol.
S én, a gyermek, akkor még nem tudtam:
múlandó minden, még a tavasz is,
tovább szaladva hátrahagyott búban,
elveszett a jó és jött az, mi hamis.

Tavasz van ismét.

S én börtönömben ülök.
Bár visszatérne az a pillanat,
hogy szeretett erdőmben mélyen elmerülök,
s megint játszanánk a karcsú fák alatt.
Felnőttem. Az idő új kezdetet ígért,
de ami eljött, már nem az a tavasz.
Hallgat az erdőm, elrejtette szívét,
az enyém pedig az övében maradt.

Nagy-Hernádi Janka
Author: Nagy-Hernádi Janka

Már gyerekként is különböző történeteket vetettem papírra minden szabad percemben... amíg írni nem tudtam, hát lerajzoltam őket. Ez a két szenvedélyem az évek során egyre erősödött: ha írok valamit, illusztrálom is, ha pedig rajzolok, ahhoz előbb-utóbb születik egy történet. Elsősorban meséket, gyermekverseket írok, melyek létrejöttéhez korábban szeretett óvodai csoportom, jelenleg pedig a kicsi lányom ad kimeríthetetlen ihletforrást. Instagram oldalam, ahol inkább illusztrációim, rajzaim vannak fenn: https://www.instagram.com/hirfaeldraws

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. „Felnőttem. Az idő új kezdetet ígért,
    de ami eljött, már nem az a tavasz.
    Hallgat az erdőm, elrejtette szívét,
    az enyém pedig az övében maradt.”

    Akár én is írhattam volna, annyira illenek rám ezek a sorok.

    Tetszéssel és szeretettel: Rita

    1. Kedves Rita!
      Sajnos az ember csak utólag visszatekintve tud belelátni abba, milyen varázslatosak és különlegesek is voltak a gyermekkori évek, mennyire másként élte meg a történéseket. Persze így van rendjén, hogy az ember felnő és a világot is más szemmel látja, de rettenetesen tud hiányozni az, ahogy gyermekként meg tudtuk élni a dolgokat. Ovis gyerekekkel foglalkozva sokszor volt lehetőségem arra, hogy kicsit újra részese legyek a gyermeki megélésnek, ami szívet melengető tapasztalás, de ugyanolyan már sosem lesz, mint amikor magam voltam gyerek.
      Nagyon köszönöm a hozzászólást és elnézést a kései válaszért!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Szóvirágok

Szóvirágok hullámoznak a szélben, kezem lágyan simítja őket a réten. A lila, a kék… kéretőzik mind, jönne, kössem őket egy szép csokorba össze. De versembe

Teljes bejegyzés »

A boldogság nyomában / részlet

Mennyit gúnyolódtak rajta az emberek, összesúgtak a háta mögött. -Szegény, milyen bolond! Elment a józan esze is, amióta eltemette kislányát.-így beszéltek róla. Pedig, ahogy ő

Teljes bejegyzés »

Ajándékom neked

Nézd, ahogy szívem sebeire virágokat hímzek! Begyógyítják, betakarják a hegeket, melyek örökre nyomot hagytak. Szívem minden egyes dobbanásával újabb virágok nyílnak ki szívemen. Hagyom, hogy

Teljes bejegyzés »

Gyönyörű ősz

Gyönyörű ősz Aranyos fények a fák tetején, halkan búcsúznak a nyár mezején. Rozsdavörösben tündököl az ékes táj, a széllel suttog megannyi napsugár. A föld felett

Teljes bejegyzés »

Isten hozott November!

  Most kezdtük el az évet és csak úgy szalad, Hogy Novembernek emelkedett a kalap. Isten hozott komor és hűvös November, Örömében csak úgy remeg

Teljes bejegyzés »

Boldogságvirágok

Ujjaimmal boldogságvirágokat rajzolok szívem párás ablakára. Lelkem egyetlen metszete, a Mindenség legszebb darabkája. Tudja Isten, hová visz az utam… Félnem nincs mitől, Ő vezeti szívem

Teljes bejegyzés »