Én megtehetném

Miféle oly igazságtalan, oly aljas képzelet,

Hogy hitetek szerint, mely lehetne tán az ördögé,

Nektek mindennél igazabb való jogotok lehet,

Hogy a ti két kezetek által válhat keservessé

Másnak ártatlan, szépet művelő, cselekvő lelke,

Mely valaha, mint a sirály a magas égben szárnyalt,

Most, mint az ugar földnek apró, szerencsétlen férge,

Mely csendben, hervadt virágnál megbújik oldalt,

S mint az ártatlanul fájdalmas börtönlétre ítélt

Békességért könyörög folyton nektek s kegyelemért?

 

Súgjátok meg nékem fülembe, mi vágy hajt titeket,

Mily cél, akarat, öröm, mely benneteket vezérel?

Tán a világnak gyönyörűsége nektek abban lehet

Hogy társatokat egyenlővé teszitek a földdel?

Vagy tán ebben remélitek felemelkedésetek,

Az emberek, a közösség hevítő szeretetét,

Hogy másokat lelkileg rommá, kopár tájra tesztek,

S magányba üldözitek őt a valótlan bűnéért?

Mert ezt veletek, ha nincs más út, én megtehetném

Hogy napjaitok perceit rémálommá tehetném.

 

Szórhatlak titeket alázó szavak hullámával

Egymagamban, vagy mint néha ti, csapattal karöltve,

Elfedném a gyönyört a félelem sötét fátylával,

S akkor ti kerültök a nevetések tengerébe.

A porba lökhetnélek titeket a kezeimmel,

Hogy ott ti legyetek a vadászatban elejtettek,

S mit sem törődve a hömpölygő könnyeitekkel,

Tudnék én tán vöröslő fájdalmat okozni nektek.

Ott átérezhetnétek a meggyötörteknek lelkét,

Megérthetnétek végre az ők reménytelenségét,

Mikor ott sajnálkozóként nem lesz mellettetek senki,

Nem lesz ott senki támaszt, kegyelem kezet nyújtani,

Lelketeket vígaszt adó szavakkal gyógyítani,

S a tündöklő csillagokról a fátylat lerántani.

 

Én eme ördögi bűnöket mind-mind megtehetném,

Hogy a poklot a szemeitek elébe teremtem.

De nem teszem, s a módot hozzá soha se keresném,

Hogy ily mélyre ítélendő tettre vezessem lelkem,

Mert enyém, mint sokaké, százszor különb tieteknél.

Az szeretetre, becsületre s szívre teremtetett.

S hiszem mindig s mindig, hogy az életnek vas kezénél

Nincs nagyobb, mely a jutalmatok megadója lehet.

Csak jusson el hozzátok mindaz, mi már kijár nektek,

S mint ti másokhoz, hozzátok se legyenek kegyesek!

Kazup-Nagy Máté
Author: Kazup-Nagy Máté

Köszöntöm az olvasót! Kazup-Nagy Máté vagyok, fiatal középiskolás diák, amatőr költő. Általános iskola óta írok verseket, és a mai napig az egyik kedvenc szabadidős tevékenységem, elfoglaltságom. Nem egy művem már megje- lent különböző antológiákban, amelyek mai napig mind sikert jelentenek. Verseimnek legfőbb témája a feltörő érzelmek rímekben való megfogalmazása. Az ember élete során sok mindent megtapasztal, akár az önfeledt örömöt, mely a csillagokig képes felrepíteni, vagy a mélyről feltörő fájdalmat, csak hogy egy-két példát megemlítsek. Számomra ezeknek versbe öntése egyrészt megnyugvást jelent, másrészt később a műveket elővéve és újból elolvasva könnyen fel tudom idézni azokat a pillanatokat, amelyek nagy hatással voltak rám. Ezen kívül a tájversek is közel állnak hozzám, hiszen akár egy őszi kép, vagy egy borongós téli nap is képes érzelmeket előhívni. Innen is köszönöm a családomnak, barátaimnak és tanáraimnak a bíztatást és a támogatást, valamint az Irodalmi Rádió szerkesztőségének, hogy tagja lehetek az alkotó közösségnek, és remélem, hogy a verseim elnyerik az olvasók tetszését!

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. „Tán a világnak gyönyörűsége nektek abban lehet
    Hogy társatokat egyenlővé teszitek a földdel?”

    Igen, sajnos vannak ilyenek, ráadásul olyan pozicóban, ahol ezt megtehetik.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A csintalan manó

Beck Brigitta: A csintalan manó   Játék-földön hull a hó, Minden fényes, csillogó. Ezer színes szép csomagra Masnit köt egy kismanó.   A Télapó is

Teljes bejegyzés »
Prózák
Labádi Hanna

Minden alkalommal, ahogy lehunyom a szemem

(Az utolsó szó jogán kiegészítő története)                       Van egy hang, egy illat, egy emlék, ami hozzá köthető. Ahhoz az emberhez, akit nem tudok elfeledni, bármennyi

Teljes bejegyzés »

Sebem

Sebem Kék félhomályban zsong a kinti tér,pár szürke szó a hűvös falra száll,oly halk moraj, mi szívemig sem ér,s az őszi szélben nyomtalan megáll. Mit

Teljes bejegyzés »

Befagyott a tó vize

Befagyott a tó vize   Befagyott a tó vize. Gyere babám! Jer, ide! Nézd! Mily szép a tó! Nyáron ez egy itató. Idejönnek az állatok,

Teljes bejegyzés »

Álmatlan álmok

Álmaidban álmodozol álmatlan álmok álmairól, váratlan fájdalmak átkairól, vetetlen ágyak lányairól.   Látod az élet halálos vágyát, átkozott hajnal vöröslő házát. Látod a csendet, az

Teljes bejegyzés »

Hamar az ágyba!

A halkan szitáló hó lassan belepte az erdőt. Napról napra hosszabbak lettek a jégcsapok. Az állatok már rég elfoglalták téli vackukat. Legtöbbjük megtöltötte éléskamráját, és

Teljes bejegyzés »