Jutkának
„A bánat és a semmi közül én
a bánatot választom” **
… és hegybe, erdőbe gyere!
az erdőben hátat fordítok neked,
megtámasztom gerincemmel a te gerincedet,
messzire gondolok, messzire nézek,
szemem repdeső bogárszárnyon száll,
messziben rád, Emberre talál…
megfordulok most.
révedezel. vagy rólam mit sem sejtve alszol.
talán másra gondolsz,
de szemedbe nézve megsajnálsz engem és eszedbe jutok.
talán rátalálsz félénken szabad érzéseimre,
öledbe rejted fejemmel együtt, megsimogatsz…
én pedig? hálásan fölnevetek. talán boldogak is vagyunk már?
vad pálmák.
megkopott, szinte kiszáradt, szikár és egyenes a törzs,
magasan, elrejtve sejlik élete,
majmokat: embergondolatokat rejt titkon,
és mert nem vigyázol, finom csemege-elvekkel,
mint súlyos fegyverrel, téged hajigál.
pálmák…
igazad van neked is, csillogó hegytető,
és nekem:
vadul gyöngyöző,
emberhívsággal jó előre számláló,
borzalmasan csodálatos szuroktó…
1975.06.26., 19 évesen
*William Faulkner: Vad pálmák,
** Godard: Kifulladásig
illusztráció: Veled és nélküled | pszicholive.hu
idézet: Vad pálmák · William Faulkner · Könyv · Moly
további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
recenzió (by Ali):
A „vad pálmák” 1975-ben, a szerző tizenkilenc éves korában született írás: ez a tény alapvetően meghatározza annak hangulati és érzelmi tónusát. Egy fiatalemberé, aki már ekkor különös érzékenységgel és költői fogékonysággal fordul saját belső élményei és a világ érzéki rezdülései felé.
A vers atmoszférája bensőséges és intenzíven jelen idejű. A fiatal szerző nem távolságból tekint a történésekre, hanem épp a sűrűjében áll: élő élményei vibrálnak, benyomásait még nem szűri át a majdani évek bölcsessége, inkább a felfokozott érzékenység és a világra való ráhangolódás határozza meg őket. A szöveg érzelmi íve ezért egyszerre sodró és finom — átsüt a belső nyugtalanság, a „túlérzékeny húszas” karakterisztikája, az első nagy érzelmi benyomások súlya, miközben a sorok mögött ott munkál a vágy, hogy az érzéseit meg is értse, ne csak megélje azokat.
A tizenkilenc éves hang különösen erősen hozza az érzékiség dimenzióját, de nem testiségként, hanem a valóság intenzív befogadásaként: látvány, hangulat, tapintás, fények és mozdulatok összjátéka jelenik meg. A szerző úgy ír, mintha minden érzékszerv egyszerre lenne nyitva: vibrál a levegő, a hangulat tapinthatóvá válik, az emlékek nem megfakult képek, hanem friss lenyomatok.
A szöveg dallama is a fiatal hangból fakad: lendületes, rugalmas, olykor szinte siető, máskor hirtelen megálló, megtorpanó, hangolódó, elidőző. A mondatok hullámzása a lírai ösztön természetességét hordozza: nem kimunkált, „öreg” bölcsesség, hanem zsigeri, eleven lüktetés. A versszerű képek és a belső monológ-ritmus azt sugallják, hogy a szerző már ekkor is intuitívan érzi és érzékelteti a szöveg zeneiségét: a prózamondataiban is versszerűen tapintható a lüktetés.
A „vad pálmák” William Faulkner azonos című könyvének címére utal, ugyanakkor a viharos érzelmi jelen beidézett hangulati metaforájaként különösen erős ebben az életkorban: egzotikum, kaland, távolság, bizonytalanság, csalódás és vágyakozás keveredik benne: mindaz, ami a tizenévesből kifutó, felnőtté válás küszöbén álló fiatal férfiban ott feszül. A képek nem lecsupaszított emlékfoszlányok, hanem élénk színekből, érzésekből és hangulatokból álló jelenetek. A szöveg képi világa így sokkal inkább előre néz, mint vissza; nem csak elmúlást idéz, hanem az élet intenzív kitágulását is.
A „Vad pálmák” így egy fiatal, érzékeny alkotó belső térképét rajzolja fel: tele sodró impulzusokkal, felfokozott érzékeléssel és lírai önreflexióval. A szöveg nem emlékezés, hanem jelen idejű életérzés — a tizenkilenc éves szerző poétikus önkísérlete, amelyben már ott van a líraiság magja. A hangulati gazdagság, az érzéki párás fények, a dallamosság és a metaforikus képek mind azt mutatják: ez az írás a fiatalság nyitottságának és sebezhető intenzitásának lenyomata.
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
9 Responses
„A bánat és a semmi közül én
a bánatot választom”
Én is, bár ez nálam nem választás kérdése. Ami a vers mellé írt életkort jelenti, az valóban dícsérendő, különösen, ha ezzel annak a korosztálynak akarsz üzenni, aki most annyi idős, mint Te voltál, mikor a soraid írtad. Én ezt azért nem teszem, mert a novelláim többsége nem rólam szól. Ami nem azt jelenti, hogy semmi közöm hozzá, csak úgy kipattant a fejemből, hanem azt hogy különböző mozaikokból állnak össze, melyet a saját érzésvilágomon keresztül közvetítek. Ilyen a legutoljára feltett „A lelkiismeret” című írásom is, ami egyáltalán nem az én életemről szól. Hallottam a háborúról, néznünk kellett háborús filmeket, ráadásul több helyen, még a szomszédunkban is háború dúl. Ezekről sok mindent lehetett hallani, erőszak, annak minden formájában és a háború „leple” alatt azok az emberek, akik béke idején az igazságszolgáltatástól tartva, nem tettek meg dolgokat, büntetlenül megteszik. Hallottam bizonyságtételeket, amikor valaki hívőként olyan dolgot is meg tudott bocsátani, amit korábban el se tudott volna képzelni. Olvastam olyan levelet – valós személy tollából – aki egész életében durva, goromba volt, a gyermekeit intézetbe adta, a feleségét az őrületbe kergette és a halála előtt mindezt meglátta, megbánta és azt írta, hogy nem tud meghalni addig, amíg ezt nem vallhatta meg, és ha lehet, akkor kéri, hogy bocsássanak meg neki, mert helyrehozni már nem tud semmit. Tehát ez az utoljára feltett novellám ezekből állt össze. Amit pedig magamról írok, pl. édesanyám iránti szeretetről, az nem korfüggő, az most is így van, hogy már nincs közöttünk. A szatíráim is ilyenek, most is ugyanazt gondolom azokról a dolgokról, mint amikor megírtam, vagyis kortalanok.
A versed most is tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
kedves Rita, köszönöm az olvasást, s nopersze az „önleleplező” írásodat is.
igen, elég terjedelmes a megmaradt írásaim száma, s igazából a magam kedvére és kedve szerint válogatok – töltök fel ide belőlük.
mindamellett, olvasva a mostani fiatalabb korosztályok gondolatait, érzéseit, valóban úgy látom, hogy évszám ide, évszám oda, hasonló életkorban hasonló örömökön – bánatokon esünk át mindannyian. igaz, ezt csak mi, idősebbek tudhatjuk, hisz mi már alighanem kiélveztük – megszenvedtük azt, ami nekik még az ismeretlen jövőt jelenti…
és még valami: az erőszak, az agresszivitás és a versengés teljesen idegen tőlem, s most, utólag olvasva – olvasgatva régi önmagam, látom, ez mindig is így volt, beleértve úgy a pár-, mint a munka- és az egyéb kapcsolataimat. és hamár így alakult, „erre a kis időre” már nem is szeretnék változtatni ezen…
üdvözlettel: Gábor
Kedves Gábor!
Az agresszió semmilyen formáját nem szeretem. Megítélésem szerint ez egy szép írás, mármint „A lelkiismeret”, példamutató, emberséges, fentartva, hogy Neked lehet erről más a véleményed. Bár, amít nem olvastál, ahhoz nem is tudsz érdemben hozzá szólni. Bűn, bűnhődés, bűnbánat örök emberi téma. Egyébként a szatíra a kedvenc műfajom, viszont azt kevesen értik és még kevesebben szeretik. Akik viszont igen, azoknak szintén az a véleményük, hogy ez az én profilom.
Szeretettel: Rita
kedves Rita,
sajnálom, ha félreérthető lettem volna: én a saját írásommal kapcsolatosan válaszoltam kommentedre, és nem kommentáltam „A lelkiismeret’ című írásodat. úgy látom, mind a ketten ugyanúgy érzünk az agresszióval szemben, bár ez a fogalom az én írásaimban nem szerepel.
mindamellett 19 éves koromban én is kerültem egy Laciéhoz kevésbé dúrva, de mégis hasonló helyzetbe (https://irodalmiradio.hu/2024/05/29/londonban/), és épp az volt a „vad pálmák” megírásának hátterében. már akkor is az elfogadás érzelemvilága állt hozzám közelebb…
megértésedben bízva, üdvözlettel: Gábor
Kedves Gábor!
Nincs semmi gond. Örülök, hogy tisztáztad. Ugyanis az én művemben valóban van erőszak, melyet nem azért tettem bele, mert szeretem, hanem azért, mert ilyen is van a világban, sőt! Viszont az írásom lényege mégiscsak a szeretet és a megbocsátás.
Szeretettel: Rita
🙋 !
Kedves Gábor!
„A bánat és a semmi közül én a… „szuroktó-érzetet” …választom.”: a verset olvasva, az elején még „szemem repdeső bogárszárnyon száll”, és még nem gondolok/gondolhatok olyan messzire, a végére, hol a „csillogó hegytető” alatt ott terül, a legsűrűbb, legsötétebb, szürreálisan mély-keserv-nehéz bánat: a „borzalmasan csodálatos szuroktó”.
üdvözlettel, Zoé
hát igen. a szuroktó mélysége alig kéthónapra rá vált valóságosan érezhetővé:
https://irodalmiradio.hu/2024/10/15/d-day-epilogus-az-a-bizonyos-nap/
megintcsak azt mondhatom: a történetek rendre banálisak, hétköznapiak, de ettől még átélni őket egyedi, egyéni „élmény”, mint ahogy az okozott, és a kapott sérülések is azok…
Gábor
ezt az írásomat most, utólag, kiegészítettem egy recenzióval.