A volt király

A volt király

Ismeretlenből küzdje fel magát!

És családja ezeréves legyen!

Mint a hegymászó, ha csillagokat lát

kínlódva kúszva felfelé hegyen.

 

És dáridózva szórja kincseit,

fösvény módra takarva mi maradt!

És ha keresnék, mondja: „nincsen itt!”

toronyszobába zárt hűlt akarat.

 

És amikor már túl van mindenen,

hangosan majd csak azután kiált:

Odaadtam már nektek mindenem!

Mért láttok bennem még most is királyt?

 

Marosvásárhely, 2024. április 16.

T. Igor Csaba
Author: T. Igor Csaba

1946-ban születtem, Marosvásárhelyen. Azonban a család nem sokkal azután Nagyváradra költözött, mivel apám ott kapott munkahelyet. De vissza-visszatértem Marosvásárhelyre, például az egyetem elvégzése céljából. Utána negyvenkét évig mint orvos tevékenykedtem. Bár az írást nagyjából negyven évig szüneteltettem, a végén annyi élmény és a betegek által elmesélt történet gyűlt össze, hogy bűn lett volna legalább az érdekesebbeket meg nem írni. Választottam (készítettem) a nevemből egy anagrammát (az ékezetek lehagyásával) és mivel a kétféle foglalkozást nem akartam összekeverni, azóta is T. Igor Csaba néven írok. Pedig azóta különböző és főleg nem tőlem függő okok miatt a nyugdíjaztatást választottam a kollégák mérsékelt örömére és a páciensek bizonyos ideig tartó bánatára. Azóta jól megszoktam az írói nevemet. És megint a szülővárosomban élek.

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Törékeny

A halál szele megsimított. Bekúszott a kulcslyukon. Szele apró nyomott hagyott. Lelkem egyik leghátsó Szobájában, egy apró polcon. Kinyitott egy ablakot, Melyen kihajolok, És a

Teljes bejegyzés »

Megjelent!

A napokban megkaptam a kiadótól (Novum Publishing) a „Félálom blues” című verseskötetem szerzői példányait. A hozzám közel állók a következő napokban-hetekben megkapják dedikált tiszteletpéldányaikat. A

Teljes bejegyzés »

Örök

Tűz rám a koradéli nap, fényébe merülök. Perzsel, szinte éget, mégis, jó, ahogy itt ülök.   Nem mozdulnak a levelek. Lelkedbe révedek.   Megáll az

Teljes bejegyzés »

Ott voltam

Ott voltam a zöld leveleken, zizzenő fűben, havas hegyen, hullámfodrokon, tengereken, sziklaszirtek letöredezett sötétlő repedéseiben, őzek szelíd barna szemében, hajfürtön játszadozó szélben, éjszaka hömpölygő medrében,

Teljes bejegyzés »

Nem zuhanok

Vonjatok fénybe, reményt égő hajnalok, magamban lelkemig ható tőrt forgatok. Elborít a folyam, a sodró tengerár, s nem tudhatom, hogy rám a túlparton mi vár.

Teljes bejegyzés »

Nekem te

Te vagy nekem a mező, és te vagy a rét. Tenger kékje vagy nekem, mit ölel az ég. Hegycsúcs vagy, amit kezem Soha el nem

Teljes bejegyzés »