Tél volt, és az öreg fák zúgtak,
Szarvasok hóbuckákba rúgtak,
Nyikorogtak a bokrok jegesen,
Fagyos orkán tombolt hevesen!
Kezeink sötétkékké merevedtek,
Lépteink a sárban fetrengtek.
Dideregve kabátot húztunk fel,
S vártuk mikor jő majd égi jel.
Elfelejtettek dalolni a madarak,
S bennünk elfáradt az akarat.
Hosszú órák méla csendben,
Elnémúló lehellet emberekben,
De tudtam én, hogy egyszer újra
Kivirul a tavaszi szelek lágy húrja!
Virágoknak s leveleknek énekel,
Hogy nekik hamarosan kelni kell!
Békák énekelnek friss tavakban,
S hirdetik azt, hogy tavasz van!
Csalogány dalol, harkály kopog,
Amikor a Nap fénye felragyog!
Lekerül kucsma és régi bekecs,
Minden hattyú most szerelmes.
Ontja áldásait a megvénült föld,
Nézd, a határ milyen csodazöld!
Száraz csontjaim újra tele élettel,
Fűszálak incselkednek méhekkel!
Szívem arcomon ül, és mosolyog,
Mert látja mindenki: boldog vagyok!
Author: Zilahi Zoltán
1986-ban születtem Budapesten, de Gyömrőn élek, a természet közelségében. Tízéves koromban írtam első novellámat, amelyet történelemkönyvem Élet az őskorban című fejezete inspirált. 2004 januárja óta írok verseket, két évvel ezelőtt amatőr versenyt nyertem egyik költeményemmel. Az olvasás már gyermekként is meghatározó része volt életemnek: Elsőként Mándy Iván Robin Hood-ját és Mark Twain Tom Sawyer-ét olvastam, amelyek szélesre tárták előttem az irodalom szeretetének kapuját. Verseimben visszatérő motívumként jelenik meg a természet, a harmónia és a szerelem. Íróként cikkeim 2017 és 2019 között a Gyömrő Magazin-ban, 2014 és 2023 között pedig a Széchenyi Alapítvány honlapján jelentek meg. Most éppen egy disztópikus, posztapokaliptikus sci-fi regényen dolgozom. 2016 márciusa óta a Gyömrőszínház társulatának tagjaként amatőr színészként tevékenykedem, ami szintén közel áll hozzám. Érettségivel és teológiai mesterdiplomával rendelkezem, a C. S. Irodaház recepcióján dolgozom. Számomra az írás olyan, mint a levegő vagy az étel: Nem tudok élni nélküle.
