Remélt fény

Csupán egy szám, amit az anyakönyvi kivonat mutat,
puha bársonyként ölelhet az élet szépsége, s utat
mutat, míg él bennem a remény, lám a természet zenél,
szívem ez ütemre zsong, zsibong, és csoda szépet remél.

Alattomban, szürke fátyolként jön el a kegyetlen éj,
fojtogat a magány, emlékként él egykori szenvedély.
Keresem régvolt önmagam, és levetett szárnyaimat,
mellyel birtokba vettem, s megéltem vágyott álmaimat.

De vajon mikor, miként és hogyan hagyhatott el minden,
még várnám a fényt, még úgy hinnék az élet örömében.
Keresem azt a nyárban, őszben, télben és a tavaszban,
lám, néha-néha látni vélem, hogy talán fel is bukkan.

Becsapni már rég nem érdemes magam, a szám enyém lett,
ami meg van írva, szívbe költözve beteljesedett.
Itt-ott még néhány lehulló morzsát koldusként keresek,
új csoda már nem vár rám, belátom, hogy éltem eleget.

Az anyakönyvi kivonatot magamhoz veszem, őrzöm,
szükség lesz rá rövidesen, amikor el kell költöznöm.
Még egy dátum fémjelzi majd az egykori voltom végét,
messzire viszi el nem ért boldogságom remélt fényét.

 

Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

2
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Prózák
Farkas Etelka

Szőke voltam. Elmúlt

Rég bevált módszerem, hogy amikor az élet kezd nagyon hasonlítani egy rosszul sikerült szappanoperára, kilépek a komfortzónámból. Nem óvatosan, lábujjhegyen, hanem ajtóstul. Ha már változás,

Teljes bejegyzés »

A festőművész ajándéka

Az első hó december huszonkettedike estéjén érkezik. Hatalmas, szikrázó labdacsok hullanak az égből, néhány óra alatt az egész falut beborítják. A lakók eldobják a csomagolópapírt,

Teljes bejegyzés »

Az élet fénye

Reggel az első utam a postaládához vezet. Amióta elmentél, így van. A gyerekek még alszanak. Nem hallják kerti papucsom csosszanását az elfeketedett térkövön, a lábam

Teljes bejegyzés »

Hazagondozás

Nézem, ahogy Elza a kertben játszik. A halastó mellé ülteti hercegnőbabáját, kavicssüteménnyel kínálja. Barna haját, ami a nálam töltött év alatt dús és fényes lett,

Teljes bejegyzés »

Balettcipő

Vali 1947-ben, háromévesen húzott először balettcipőt. Kicsi volt a lábára, törte, nyomta minden ujját. A tanárnő szoros kontyát és még szorosabb arcvonásait rendezve közölte Vali

Teljes bejegyzés »

Halhatatlan üzenet

Edit Szabó : Halhatatlan üzenet Zenekarban, békés csendes este halkan szólal a hegedű zene, koncert-terem lassan életre kel, szólaljon egy halhatatlan üzenet. Szólamok szárnyalnak oly

Teljes bejegyzés »