Te Ősz, gyümölcsöd íze látomás,
mely egykor életet csiholt belém;
de lásd, hiába annyi nyárvarázs,
ha bú szitál szerelmeim szemén.
Te Ősz, a sárga, hervadó levél
miért teremt románcot annyiszor?
Hiszen szorong, zihál a szürke szél,
akár a félelem, ha átkarol.
Te Ősz, tudod, barátkozunk talán,
ha füst szitál az almafák fölött,
vakon merengve esti illatán;
s dió potyog megint, nyugodt a föld;
december árnya íme, mégse szán.
Ma már a lelkem őszbe öltözött.
Author: Reinitz Zoltán
Gyermekkorom óta azt éreztem, hogy versírás számomra nem egy múló szeszély, hanem valami fontos dolog. Fiatal felnőttként találtam meg a saját hangomat, amelyet, egy bő évtized hallgatása után, egy mély érzelmi-szerelmi válság nyomán tudtam folytatni. A versek pedig azóta is megtalálnak, jönnek a semmi ködéből, immár három unoka nagyapjaként, de örök kamasz maradva. Van, hogy hosszabb szünettel, van, hogy sűrűbben, de életem részévé váltak, és támogatást adnak minden nehezebb élethelyzetben – még ha sokáig többnyire csak az asztalfiókban és a szívemben őriztem is őket. 2026 nyarán jelenik meg első verseskötetem, „Félálom blues” címmel. Ez olyan leküzdhetetlen inspirációt adott, hogy fél év alatt elegendő vers gyűlt össze már a következőhöz is. Az antológiák, pályázatok, blogok visszajelzése azonban továbbra is fontos útmutató számomra, amit éppen ezért nagyon komolyan veszek.
