. . .
kinyílt az ég
és bezúdult a fény…
a fák az égig értek,
zuhogó esőből patakok zenéltek,
vad hegyek hasítottak eget,
azt mondtam,
nem lehet… ilyen
gyönyörű az élet,
szívem tárva,
nem félek…
nem baj, ha zúg a szél,
csattan villám, feszül az ég,
s orkán söpör álmokon,
szirtnek feszülő vágyakon…
a hullám partra vet
tudom…
nem félek,
gyönyörű az élet
ágaik nőnek az égig,
őserdők az eget remélik,
eső áztatja arcomat,
meghajlok a hatalmas
ég alatt…
gyönyörű a Minden…
hisz mindent
meghajlít a szél,
ki nem hitt, újból remél:
mégis igaz…
ha egy napon
elragad a zuhatag,
s dübörgő vízfalon szalad
fel lelkem,
fel az égig,
tudom,
mindaddig meg nem halok,
míg el nem hiszem,
átmos,
átjár,
mégis érzem:
éltem én is,
láttam, néztem…
nem csak vakon.
2026.08.13
kép forrása: Pixabay
további írásaim: https://irodalmiradio.hu/profile/adorjanlzoe/
Author: Adorján L. Zoé
Vannak átélt pillanatok, amelyek újjászületve az írásban testesülnek meg… és vannak pillanatok, a még meg nem éltek, amelyekkel sarjadó írásaink halmoznak el. Mindannyian írunk és olvasunk a kiapadhatatlan forrásból, ahol: mindig miénk a pillanat! Teljességében…
