A közelmúltban egy „disznó” témában meghirdetett pályázaton ez a vers-szerűség tellett tőlem:
Fekete a disznó
Egyszer régen, nagyon régen
disznót vágtunk a pincében.
Nem volt ez akkor nagy csoda,
és beszolgáltatás az oka.
Mert ha disznód úgy levágod,
hogy nagy részét le nem adod,
börtönbe mégy, mert a szervek
népellenségnek neveznek.
„Hatalommal gyün a bíró,
nem nézi, hogy hány a síró…” x
Ezt nem csak a nóta mondja,
nagyapád még halkan súgja:
így volt lányom nem túl régen,
tanúm rá a hold az égen.
Kamrába csaltuk a mázsást, xx
ott evett répát és csávást.
A malac így el nem szaladt,
a titok meg titok maradt.
És hogy ne hallják a vágást,
vödröt vertünk, lármát csaptunk,
nem pörzsöltünk, kopasztottunk.
Teknőben forráztuk az ártányt,
pincében töltöttünk hurkát,
kéményben füstöltünk sonkát.
Nem hívhattunk sógort, s komát
mert ki tudja ki besúgó,
ki az irigy, az áruló?
De ahogy az este eljött,
sok éhes száj betömődött.
Tort ültünk szegény malacon,
jól esett az nekünk nagyon!
Bár a vágás fekete volt,
fő, hogy senki meg nem lakolt.
Most a kandallónál ülünk,
és a múlton eltűnődünk:
szomszéd szomszédot jelentett?
Magára vett ilyen terhet?
Élni akart, mit tehetett:
ember embernek farkasa, xxx
s nem korgott az üres hasa.
Magyarázat:
x kortesdal a kossuthi időkből
xx kisebb súlyú vágnivaló disznó népies elnevezése
xxx régi magyar szólás vagy közmondás
Author: Holéczi Zsuzsa
Holéczi Zsuzsa az Irodalmi Rádió szerzője. Holécziné Tóth Zsuzsa vagyok, nyugdíjazásomig egy bankban dolgoztam vezető beosztásban. Az Alföldön egy kis faluban születtem, ezután Kecskeméten éltem a férjemmel és fiammal, de egy szakmai kihívás miatt tizenhat évvel ezelőtt Piliscsabára költöztünk. Nyugdíjasként szellemi elfoglaltságot is kerestem, előbb nyelvtanulásra gondoltam, majd kis idő elteltével megfogalmazódott bennem az a diákkorom óta dédelgetett vágy, hogy írni kezdjek, talán még nem késő. Már a Középiskolai tanulmányaimat befejezve népművelés-könyvtár szakon szerettem volna továbbtanulni, de édesapám 17 éves koromban bekövetkezett halála után kereső nélkül maradt a család, ezért munkába álltam – és az évek során egyre messzebb kerültem ettől az elképzeléstől. Az irodalomszeretet és a jó fogalmazási készség persze megmaradt, és mindig jó szívvel gondolok a Középiskolai magyar tanáromra, Baltás Dánielre – illetve az ő osztálytalálkozónkon tett kijelentésére. “Bölcsész létemre az olyanok miatt volt érdemes magyart tanítani, mint amilyen diák maga volt Zsuzsa “. Az egyetlen tantárgy amiből “dicséret” -tel érettségiztem a magyar volt, és valahol a lelkem mélyén mindig készültem arra, hogy majd egyszer annál komolyabb “művet” is írok, mint a Macskaújságban közzétett 2 oldalas “nekrológom”. Kedvenc hetilapomat olvasva üzenet értékű volt számomra a Központi Médiaakadémia felhívása, mely szerint képzést indítanak írói ambíciókkal rendelkezők számára. Megosztva elképzelésemet...
