Tiltott holmik

Izabella határozott mozdulattal tépte fel a bejárati ajtót, és maga elé tessékelte a folyton ugató ebét. A kutya a lábához futott és felcsimpaszkodott rá. Izabella mérgesen arrébb lökte.

– Oszkár! – kiáltott rá a kutyára – Nem szabad! – majd vizslatni kezdte méregdrága harisnyáját. Végigsimított fehér kosztümén, kimérten megigazította kontyba tűzött haját, visszatette a vállára a rókaprém bundáját, majd dühös pillantásokkal méregette a kutyát. Közeledő léptek zaja visszhangzott a lépcsőházban. Mire a postaládából kivette a leveleket, a jóképű, mindig barátságos, állandóan öltönyt viselő alsó szomszédja, András állt mögötte.

– Nocsak, nocsak! – szólalt meg mélyen búgó hangon – Magát is látni?

Izabella ugrott egyet ijedtében, és megpördült a tengelye körül. A hirtelen mozdulattól a félig nyitott táska lecsúszott a válláról. Az egyik fülét még éppen sikerült elkapnia, de a táska tartalma szanaszét hullott a lépcsőház padlójára.

– András! A szívbajt hozta rám! – kapott a mellkasához Izabella.

A szíve hevesebben kezdett verni, arcát elöntötte a pír. Izzadni kezdett a tenyere és melegség áradt szét a testében. Egy mosolyt is kicsikart magából, ami nem tartott sokáig, ugyanis a személyes holmijai szanaszét hevertek a földön. Oszkár farkcsóválva szimatolta a lehetséges zsákmányokat a földön.

– Oszkár! Eredj onnan! – kiáltott rá Izabella, és a lábával próbálta útját állni a lihegő kutyának.

András segítőkészen a táska tartalma után indult, mire Izabella arca rákvörössé vált. Kezei megálltak a levegőben. Testét elöntötte a forróság. Földbe gyökerezett lábbal állt a táska tartalma között. András felemelt egy doboz síkosítót a földről.

– Ez a magáé? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. Izabella arca még vörösebbé vált és egy ideg rángani kezdett a szeme körül. Legszívesebben elsüllyedt volna. Szóra nyitotta a száját, de csak tátogni tudott. Szemlesütve pillantott körbe, és a szeme sarkából vizslatta az alsó szomszédját. András szája szélén mosoly bujkált.

Izabella alig láthatóan bólintott. A hátán patakokban folyt a víz. Miért pont vele történik ez? – gondolta. Itt van előtte álmai férfija, akiről már hónapok óta ábrándozik, erre vele kerül ilyen kínos helyzetbe.

András jókedvűen a kezébe nyomta a doboz síkosítót. Izabella a másodperc törtrésze alatt visszadugta a táskájába. Támogatásként rókaprém bundájába kapaszkodott.

– Ki sem nézném magából!

Hangja cinkosan csengett.

Izabella kényszeresen végigsimított tökéletes haján.

– Igazából nem az enyém! – hebegte zavartan.

– Valóban?

András jól szórakozott a helyzeten.

– Egyik ismerősöm kért meg, hogy vegyem meg neki – próbálkozott egy gyenge hazugsággal. András teli szájas vigyorral bőszen bólogatott.

– No és ezt is neki vette? – mutatott fel egy piros csipke bugyit, ami a mutató ujján lógott.

Izabella homloka gyöngyözni kezdett. Kontyából kilógó hajszálai a bőréhez ragadtak. Feszült mozdulattal a szoknyáját kezdte rendezgetni. Oszkár a földön levő tárgyak között futkározva apró lábaival arrébb kotort egy-egy holmit. Izabella az ujjait birizgálta és balerinát megszégyenítő mozdulattal felkapott egy doboz cigit.

– Maga dohányzik?

András hangja meglepetten csengett. Arcáról lehervadt a mosoly és hátrébb lépett.

Izabellában eltört valami. Feltörtek a régi, gyerekkori emlékei, amikor magyarázkodásból, és megalkuvásból állt az élete.

– Talán baj, ha néha-néha elszívok egy szál cigit?

Izabella érezte, ahogy feszültsége egyre nő.

Mérgében kivett egy szálat a dobozból. Lassú mozdulattal a szájához emelte a cigarettát, meggyújtotta, és kifújta a füstöt.

– Látja? – kérdezte elégedetten – Így kell ezt csinálni – majd újra beszívta a füstöt, és kifújta.

András megrökönyödötten állt a lépcső előtt, ujján még mindig a piros csipkebugyi lógott. Izabella tipegő léptekkel a férfihoz ment, és egy elegáns mozdulattal leemelte a fehérneműt. Kezeik egy pillanatra összeértek. András tátott szájjal nézett a nőre. Izabella hanyag mozdulattal a táskájába dobta a finom anyagot, a füstöt pedig András arcába fújta.

András szeme kikerekedett.

– Nem jut szóhoz, kedves András? – kérdezte gúnyosan, majd lassú mozdulatokkal elkezdte a táskájába pakolni a földre hullott cuccokat.

– Látta a táblát? – kérdezte András és a falon lévő „Tilos a dohányzás” feliratra mutatott. Izabella unott képpel odafordította a fejét, és megrántotta a vállát.

– Upsz! – a szájához kapta a kezét – Most meg fog büntetni?

András hüledezve kigombolta a zakóját, és megtörölte izzadt homlokát. Oszkár morogni kezdett.

– Oszkár, elég! – csattant fel Izabella – Ne pazarold rá a hangodat!

András megsemmisülten állt a lépcsőházban, és üveges tekintettel figyelte, amint Izabella az utolsó kis papírfecnit is a táskájába teszi.

– Szép napot, András! – mondta rideg hangon Izabella, majd belépett a liftbe, és elindult a lakása felé.

Szabó-Vincz Dóra
Author: Szabó-Vincz Dóra

Szabó-Vincz Dóri vagyok az Irodalmi Rádió szerzője. Emellett anya, feleség, író, biológus, táncos és út-kereső. Gyerekkorom óta szenvedélyem az írás, amiben tizenéves koromban megteremtettem a számomra ideális világot. Azóta felnőttem, tapasztalatokkal gazdagodtam, belemélyedtem az önismeret és pszichológia világába. Szenvedélyesen kutatom az emberi sorsok mögött húzódó okokat, összefüggéseket, emellett igyekszem a saját házasságomban is úgy élni, hogy minél jobban megértsük egymás cselekedeteit, segítsük egymás útját és támogassuk a másikat a nehézségekben. Én is, ugyanúgy, mint sokan, küzdök a démonjaimmal, amik hol maguk alá temetnek, hol felül emelkedek rajtuk. Néha megnyerek egy csatát, néha elbukok, de fel sosem adom a harcot. Az írásaimmal az a célom, hogy az emberek lássák, nincsenek egyedül a problémáikkal. Sokan küzdenek szorongással, néznek szembe félelmekkel nap mint nap, titkolnak olyan dolgokat, amikről azt hiszik, a környezetük nem értené meg. Én is egy vagyok közülük. A történeteimmel szeretném megmutatni az olvasóknak, hogy adott élethelyzetből igenis van kiút – amihez lehet, hogy kemény, kitartó munka szükséges, de a végén igenis megéri!

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ha majd…

Tudom jól, nem tarthat minden örökké.  Egyszer majd elmúlik,véget ér,  ha mégoly szép is a meleg nyár s vele a napsütés.  Ha majd fenn az égen sötét felhők vonulnak.  Ha majd hideg, csípős szelek fújnak újra.  Ha majd a magasból szomorú őszi esők hullanak. 

Teljes bejegyzés »

A boldogság titka

A boldogság titka   Hallgatni édesanyád méhében két szív örök dobogását. Átélni a földi megszületés fényes égi ragyogását.   Meglátni egy varázslatos szempár két csodálatos

Teljes bejegyzés »
Prózák
Petes H. László

Képzelt égi traccs

részlet. rész     Valamikor, nem is olyan régen, egyszer, nem is akkor, hanem lehet tegnap, vagy inkább ma, talán holnap… bandukoltam az égi fellegek

Teljes bejegyzés »

Kövek

Rég álltak így egymás mellett, ezredévek múltak, teltek, ők hallgatagon figyeltek, jól értették már a csendet.   Egyiküknek büszke szirtje merészen kéklett az égbe, másikuknak

Teljes bejegyzés »

Hajnali tavasz

Edit Szabó : Hajnali tavasz Bágyadtan kél fel a korai napsugár, áttör magasból a kéklő felhők útján, szép sárga fénye melegíti a szemem, de testemhez

Teljes bejegyzés »