Felhőjáték

Csend vette körül. A fájdalom bekúszott sajgó csontjaiba, a fagyos levegőben ökölbe gömbölyödött csupasz ujjai vértelenné váltak. Behunyta a szemét, de még mindig látta a szűz hó csillogását a szemhéja mögött. Amikor kinyitotta azon töprengett, vajon nekidőljön-e az előtte álló fának, vagy inkább lefeküdjön mellé. Előrelépett, érezte, ahogy a hideg fém a kezéből a bokája mellé esik. Csak egy tompa puffanás volt a hóban, de még hosszú másodpercekig a fülében csengett. Kinyújtotta a kezét, hogy elérje az előtte lévő fát. Remegett a feszültségtől, szíve egyre gyorsabban vert mellkasában. Lenézett a földre, halvány reszkető ajkai közül cigarettafüstként szökött ki a lélegzet. Leguggolt, megragadta a revolvert és lassan felállt. Ujjai keresték a ravaszt miközben az oldalához tartotta. Szeme ide-oda cikázva pásztázott, mintha bámészkodókat keresne, aztán a zsebébe nyúlt, hogy előhúzzon egy rágógumit. Kiesett a tenyeréből egyenesen a fa gyökerére. Káromkodott egyet, lehajolt, hogy felvegye. Felbontotta a csomagot és kihúzott egy lapkát. Azt is kibontotta, majd nézte, amint a zöld papírdarab a földre hullik és tovasodródik a havon, aztán eltűnik a szeme elől. Az menta erős íze hűvösen ingerelte ízlelőbimbóit. Megborzongott, úgy érezte, ettől még hidegebb lett körülötte.
– Ó a fenébe! – sóhajtotta maga elé. Kiköpte a rágót, és kinyitotta a száját. Elfintorodott a fémes íztől és egy kis undort is érzett. Átkozta azt a revolvert.
Egy holló ragadta meg a tekintetét. Nézte, amint eltűnik egy nagy tölgy ágai között, mint egy árnyék, amely a halál tárt karjaiba menekül. Előrelépett, nem figyelt, és a lába belesüppedt a hóba, ami benyomult egyenesen a cipőjébe.
– A francba! Az Isten verje meg! – kiáltott fel, majd lerázta lábáról a havat, amely a csupasz bokáját mardosta. Ettől azonban megbotlott és hanyatt esett. A hó betüremkedett a gallérja mögé is. Ujjai megfeszültek a revolver hideg, kemény ravaszán. Hideg szellő fújta meg az arcát, érezte, ahogy a könnyek, melyeknek eddig nem is volt tudatában, oldalt legördülnek. Üres, megtört hang keveredett lélegzetének szusszanásával, összeszorította az ajkát, hogy elfojtsa azt. A szája körüli izmok megremegtek, látása homályossá vált. Kezével a hajába túrt, és addig markolta a tincseit, amíg a fejbőre lüktetni nem kezdett. Lehunyta a szemét, fagyos arcán érezte könnyei forróságát. Összeszorította a fogát, és a fejéhez emelte a revolvert. Mutatóujját remegve a ravaszon tartotta. Térdre zuhant, erősen a halántékához nyomta a fegyver csövét, elég erősen ahhoz, hogy a bőrén nyomot hagyjon. Friss könnycseppek ömlöttek végig az arcán, szabad keze a hóban támaszkodva megmarkolta az alatta lévő elhalt fűszálakat.
– Nem, nem, nem, nem! – lehelte, ütemesen előre és hátra ringatózva. Torkából felszakadó zokogástól rázkódott az egész teste. A fa gyökereire ült, elvette a revolvert a halántékától, és a két szeme között a homlokához nyomta, Ekkor úgy érezte, mintha szemtől szemben állna a halállal, és szinte már érezte, hogyan töri át a lövedék a homlokcsontját, hogy aztán odabent lekapcsolja a lélek lámpását. Leengedte a kezét maga mellé. A forgótárban két golyó volt, amit a lőszerdobozban talált. Gúnyosan elmosolyodott majd mutatóujját ismét az elsütő billentyűre helyezte. Még egyszer a halántékához kényszerítette a revolvert, és meghúzta a ravaszt.
Éles, fémes kattanás járta át a levegőt. A hang megcsiklandozta a fülét, és rövid ködfoszlányok hagyták el a száját, miközben zihált. Megint remegni kezdett.
– Bassza meg! – szipogott, és az orra is eleredt. A kabátja ujját használta zsebkendőként, de így is került a szájába egy kis váladék. A csípős nyák összeolvadt sós könnyeivel. Még mindig érezte a mentás rágó ízét a nyelvén, ezért elfordította a fejét és köpött egyet. Aztán felnézett az égre, ahol fehér gomolyfelhők rajzoltak változatos formákat az égszínkék háttérre.
Ott, a tudata mélyén felszínre tört egy több évtizedes emlék.
A mező zöld füvén fekve, tekintetét a változatos alakzatba rendeződő felhőkre szegezte. Képzeletében sárkányt, lovakat, kutyát, oroszlánt látott ebben az égi légvárban, vagy éppen egy hajót fehér vitorlákkal, mely ismeretlen világokba repítették. A felhők lassan kúsztak a magasban, vattacukros képet festve a mindenre nyitott, romlatlan képzeletébe. Felidézte azt a gyermekies és gondtalan nevetést, melyet a látvány nyújtott, amikor felnézett felhőpárnás égre. Érezte, ahogy a mellkasa mélyéről felbugyog valami megfoghatatlan, ami eddig hiányzott belőle. Repedezett ajka mosolyra görbült. Felidézte az izgalmat, és felidézte azt az örömet. Ott, a revolverrel a kezében, hótól átázott ruhájában emlékezett egykori önmagára. Leengedte a fegyvert, és nem vette le a tekintetét a felhőkről. Nevetni kezdett. Évek óta először érzett boldogságot.

Úgy döntött, hogy nem fog meghalni aznap.

Progner László
Author: Progner László

Progner László az Irodalmi Rádió szerzője Egy borsodi kohászvárosban kezdett el ketyegni a számlálóm 1963-ban. Itt nőttem fel, itt ismerkedtem meg a világgal, itt tanultam és ide kötnek baráti és családi kapcsolataim is. Számtalan helyen megfordultam már, külföldön és belföldön egyaránt. Tapasztalatot, tudást, élményeket gyűjtöttem éveim számának gyarapodása közben. Sok mindenbe belekóstolva bontogattam szárnyaim az élet számos területén. A rendszerváltás óta kizárólag saját magam munkaadója voltam. Ezt hol vállalkozóként, hol cégeim vezetőjeként valósítottam meg. Gyermekeim már felnőttek, kirepültek a családi fészekből, és ezzel együtt a felelősség lelki terhe sem nyomja már a vállam, így rengeteg szellemi energiám szárnyalhat szabadon. Jelenleg túravezető vagyok egy egészségügyi és sportturisztikai vállalkozásban, amit a feleségemmel együtt építettünk fel. Ahogy múltak az évek, úgy fedeztem fel magamban új dolgokat, új késztetéseket. Hatvan éves koromra kapott el a gépszíj. Talán az évek során az elmém padlásán lerakódott emlékek, érzések és információhalmaz leporolása inspirált arra, hogy amit ott találok, azt szavakká formáljam, és megosszam másokkal. Addig szeretném folytatni az írást, ameddig lesz aki elolvassa, akit el tudok kalauzolni gondolatvilágomba.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Farkas Etelka

Ki dönti el?

Ki dönti el, hol a határ? Meddig jó nekem, és honnantól fáj? Illik lennem feketében, mert nem erkölcsös fehérben? Beszélhetek vagy hallgassak? Mennyit szabad önmagamból

Teljes bejegyzés »

Szeretem a szépséged

Edit Szabó : Szeretem a szépségedet ” Pacsirta szót hallok megint .” Sohasem feledhetem itt, természetben kóboroltam, domboldalon, hegyen voltam. A távoli messzeségben a dala

Teljes bejegyzés »

Mézcseppek.

Mézcseppek. Egy egyszerű, boldog kis élet, csend, mire vágyunk, Szerelem fűti a testet, elveszi hallásunk, látásunk. Tüzes láva kavarog, forrón indul meg a szív mélyéből,

Teljes bejegyzés »

Mézcseppek.

Mézcseppek. Ajkad nedves, szélein mèzcseppek. Istenem vezess,hogy el ne tévedjek. Egy egyszerű, boldog kis élet, csend, mire vágyunk, Szerelem fűti a testet, elveszi hallásunk, látásunk.

Teljes bejegyzés »

Gyönyörű Velence

    Gyönyörű Velence     Egy ringó fekete gondolában megállt az idő.   Egy fehér gondola Velencében,  csodás álomkép.   Szép, kedves Velence, a

Teljes bejegyzés »
Prózák
Farkas Etelka

Az élet sava, borsa

Hagyaték utáni lakáskiürítés, nem a kedvencem. Érzelmi és technikai problémáim vannak vele. Kis halogatás után összeszedtem magam, információkat gyűjtöttem, és megegyeztem egy vállalkozóval. Szerencsém van,

Teljes bejegyzés »