1956. október 23. egy akkor 13 éves pesti kislány emlékezetében

(13 évvel ezelőtt írtam ezt a blogbejegyzést. 2010. október 23-án az akkori személyes blogmba. Igaz történet.)

Persze, sokat hallottam már róla. Történelemkönyvekből, nagyszülők elbeszéléseiből, de olyan szemtanútól még nem, aki közvetlen közelben, mondhatni a tűzfészek kellős közepén lakott. 13 évesként.  Gyerekként…

2010. október 22. Budapest. Délelőtt. “Négyeshatos” villamos. Hallgatom a Műegyetem által megfogalmazott 16 pontot két megállónként.

2010. október 22. Budapest. Délután. Népliget. Buszmegálló. Őszi szünetre utazok haza. Mellém szegődik egy idősebb hölgy. Csak ott van szabad hely. Szőkített, rövid haj, fekete szövetkabát, fekete kalap, szemüveg, a melle fölött kokárda. Majd beszédbe elegyedünk. Elmesélem neki, hogy egyetemista vagyok a fővárosban, elmondom, hogy hol és mit tanulok, és “négyeshatossal” járok. Adott a téma. Megkérdezem, hogy ő mostanában járt-e azzal, és mivel nemmel válaszol, elmesélem neki, ami engem mostanában lázban tart, hogy mondják rajta az ’56-os eseményeket. Felcsillan a néni szeme, tetszik neki….és mesélni kezd. Érdeklődve hallgatom.

Ugrunk vissza 54 évet időben.

1956. október 23. Kedd. Délután. Az akkor 13 éves Erzsike ugyanúgy elment iskolába, mint azelőtt mindig. Az iskola a Rökk Szilárd utcában volt. Délután jártak ekkor, mert kevés volt a tanterem, és sok a kisdiák. Osztálytársai közül soknak a nagyobb testvére már egyetemista volt. Ment a susmus, a találgatás, hogy most engedélyezik-e a felvonulást, vagy nem. Aztán egyszer csak jött az osztályfőnök, a tanárnő, hogy aki  a Körút túloldalán lakik, azt hazakíséri, aki ezen az oldalán, azok meg gyorsan menjenek haza. A 13 éves Erzsike a Bródy Sándor utcában lakott. (A környéket jól ismerem. Most arra lakok én is. Kollégiumban.) A Körútnak ezen az oldalán. A Magyar Rádió utcájában. Őt nem kísérte haza a tanárnő. Hazament egyedül. Ledobta a táskáját, és azt mondta az otthonlévő nagymamának, hogy igaz, hogy az iskolából hazaküldték őket, de ő most kimegy a Rádió épületéhez. 13 évesen. Gyerekként, lányként. A nagymama erre csak annyit mondott: “Eszedbe ne jusson! Csak velem!”.-és mentek.

Az utca végére érve: rengeteg ember. Főleg egyetemisták. A Műegyetemen megfogalmazott 16 pontot akarták beolvas(tat)ni a Rádióban. …és egyszer csak elkezdtek lőni.- az akkor 13 éves lány, ma 67 éves néni ma is látja maga előtt az egészet. Beleborzong mellettem a buszon, de folytatja. Iparművészeti Múzeum, Nemzeti Múzeum, Magyar Rádió. Bombák robbannak, épületek sérülnek. Katonák, ÁVO-sok, vérbe fagyott holttestek, akiket dobálnak fel egy teherautóra, és szállítják el őket. Szörnyű látvány. A Rádió ablakán egy fekete, félig törött, fekete  zongora lóg ki. A nép fölött. Bródy Sándor utca. A Rádió utcája, a kislány lakásának utcája. Dübörgés, lövések, tankok. Félelem. Áldozat, emberéletek. Mert a “szabadságért vívott harcban semmi sem drága”.-hirdeti most 2010 októberében a villamosmegállókban egy-egy plakát is. Korabeli fényképekkel,  nagy emberek (Obama, Dalai Láma, és még sokak)  híres mondásaival. Az emberek elolvassák, amíg szerelvényre várnak. 2 percet talán elgondolkodnak rajta, de aztán mennek tovább. 2010-et írunk. ’56 már történelem.-mondja.

Később kiderül, hogy a néni 7 évet dolgozott Lengyelországban, Varsóban. Beszélünk még arról is, hogy igazából ott kezdődtek a szovjetellenes tüntetések. Magyarország először csak szolidaritást vállalt a lengyelekkel, végül itt, nálunk teljesedett ki a forradalom, de a lengyelek is sokat segítettek nekünk utána. Főleg vért adtak. -ezt ő is évekkel később tudta meg, mikor ott dolgozott.

2010. október.22. Valahol a M7 – en. Este 6 körül lehet. A néni azt mondja: “Ezért a mai világért mindenki nagyon sokat köszönhet a magyaroknak, de a lengyeleknek is, mert ők adták a legtöbbet. Férfiak, nők, gyerekek. Életüket, vérüket. …és ez a legnagyobb áldozat, amit ember adhat valamiért.”

Félhomály van. Sötétedik. A néni szeme megtelik könnyel. Majdnem az enyém is. Elgondolkodom, és próbálom feldolgozni a hallottakat.

(Ha olvasnál tőlem/rólam még személyesebb tartalmakat, kövess a Facebook-on is, a szerzői oldalamon, az alábbi link alatt: https://www.facebook.com/profile.php?id=100092269339412 )

Author: Budavári-Bókkon Andrea

Budavári-Bókkon Andrea vagyok, de sokan csak “Bókkon Andi”-ként ismernek. 🙂 Az Irodalmi Rádió által kiadott antológiák közül a Rókaerdő c. kötetbe került be először az írásom, majd a karácsonyi pályázat próza kategóriáját sikerült megnyernem 2022-ben egy régi történettel. A novellám a Meleg szívek c. antológiában olvasható. Ezen kívül még a Debreceni Nagycsaládosok Egyesülete által kiadott 2022-es Életmesék, illetve az Illír Kolostor szerkesztésében megjelent Megérzés című antológiában olvashatóak az írásaim, melyek egytől egyig rólam, a saját megélt érzéseimről szólnak. 2023-ban pedig az Irodalmi Rádió Bálint-napi versenyén próza kategóriában különdíjat kaptam. Erre a versenyre küldött írásom a Szerelmemnek Bálint-napra 2023. c. antológiában olvasható. 2023-ban megjelent írásom még az Illír Kolostor által szerkesztett Véletlen c. antológiában, az Irodalmi Rádió 94. Ünnepi Könyvhétre megjelentetett Múzsa, magam ma neked megadom c. könyvében, bekerült egy írásom a Debreceni Nagycsaládosok Egyesülete által, 2023. június végén kiadandott Kárpát-medencei Életmesék 2023. c. antológiába, továbbá az Irodalmi Rádió által kiadott „Cirkusz a moziban – Novellák 2023” antológiába, továbbá II. helyezést értem el az Országos Mécs László Irodalmi Társaság által kiírt Erdélyi Csillagok pályázaton. Nekem az írás egy terápia is egyben. Picit rólam: Eredetileg sümegi vagyok, de 16 éve Budapesten élek. 8 évesen, karácsonykor kezdtem el naplót írni. Húgomat rábeszéltem, hogy...