Kora délután volt. Hétvége. A kocsik hosszú sorokban kígyóztak Pestről kifelé. Gábor épp Budakeszi irányába haladt volna, de csak állt az autóval a dugóban. Bekapcsolta a rádiót. Ütemes örömzene kavargott elő, és megrezegtette az ablakokat.
Gábor visszagondolt a délelőttre. Néhány órán át kerti földet kapált a szüleinél. Mikor elfáradt, illatos teával kínálták. Vízhajtó, csodás csalánteával. Megivott legalább egy literrel, mielőtt elindult volna Budakeszire. Házi zsíros kenyeret is kapott lila hagymával. Gyorsan, nagy harapásokkal ette, majd összeszedte a csomagjait.
A szülői ház udvarán a kocsi már szelíden duruzsolt. Gábor ahogy indult, fejben még megtervezte, miket készít majd az ünnepekre a családnak. Pár perc múlva már a Budakeszi útra vezető torlódásban araszolt felfelé.
Amikor sebességbe tette a gépet, csak egyesig jutott. Gurult pár métert, majd tovább várakozott. A percek fürgén szaladtak, a kipufogók bűzölögtek és már a félórák is sietősen mentek el mellette.
Lassan eljutott a Szép Juhászné zöldellő kertészete mellé, ahol még le tudott volna kanyarodni a fátylat adó erdőbe. Nem tette. Haza akart érni mielőbb. Közben azt érezte, hogy sok volt a folyadék. Az a csalán tea megindította a keringését.
-Vécére kellene mennem! – mondogatta magában útközben, a lépegető kocsik között.
Pár perc és hazaérek! – gondolta békésen.
Tévedett.
A járművek néha araszoltak és egyre többet álltak. Szinte szerelni, akár festeni is lehetett volna őket útközben. Gábor már két órája feszengett és egyre inkább azt nézte, hol van egy sűrű, fás terület, ahová kifuthat sürgős dolgát elvégezni. Nem mert kiszállni. Szégyen lett volna, ha épp elindulna a kocsisor és agyba-főbe nyomnák a dudát, hogy menjen már! Haladjon!… És amikor visszasietne a bokrok közül, mindenki tudná, hogy mit tett. Mekkora szégyen!
Az ülésen maradt és idegességében a combjait mozgatta. Nyitotta, csukta, mintha ezzel visszapumpálná a kitörni vágyó folyadékot a veséjébe.
A vad zene is zavarta. Lágyabbra váltott, míg a sor csak állt ott mozdulatlanul. A klasszikusok kissé megnyugtatták, így délidőben. Elterelték gondolatait.
Már a harmadik órába hajlott az idő és Gábor még nem látta a Keszi táblát. Pedig közel volt már az otthon. Dúdolgatni kezdett, a térdeit csapkodta, de a belső folyó áradni készült. Veséi könyörögni kezdtek. Engedje dolgozni őket végre, vagy átszakad a gát! Egyre nehezebben hessegette el a képzelt látványt, hogy megindul a felgyülemlett anyag, átáztatja a nadrágját, befolyik a cipőjébe és ő gőzölögve, cuppogva kiszáll, mint egy célba ért versenyló. Azt a szégyent nem akarta mások előtt megélni.
Arra próbált figyelni, hogy gyorsan egy parkolót találjon a közelben. Lehetetlen volt!
Az utat végig szép, új padka szegélyezte. Fasor, korlát, padka, fasor, korlát, padka, míg a szem ellátott. Amikor egyenesbe ért a sor, Gábor leengedte az ablakot. Kidugta a fejét és nézte a kocsioszlop elejét. Vajon áll-e már? Mennyi ideje marad rendetlenkedni? Elképzelte, hogy még lesz ideje kifutni a bokrosba és vissza a kocsiba titokban, időben.
Nem merte megtenni. Elűzte magától a gondolatot. Az ablakon át a friss levegő lavinaként száguldott be a tüdejébe. Elért egészen le az aljára, a vesék közelébe. Beleborzongott.
Libabőrös lett és összepréselte a lábait, szorította az izmait. Talán most! Most lehet! Arra gondolt, hogy… majd hirtelen elindult a sor. Gábor teljesen rátapadt az előtte gurulóra. Remélte, az majd
védeni fogja és eltakarja, amikor kiugrik és végre föltölti Budakeszi minden árkát, bokrát az előtörő folyadéksugár elsöprő erejével.
Teltek a percek. Megint álltak. Hirtelen elébe villant a szüleitől kapott tejesflakon képe!
Hogy ez eddig nem jutott az eszébe! Az arca kipirult, lába már remegett. Hátra nyúlt a táskáért és gyorsan az anyós ülésre húzta. A cipzárt egy mozdulattal szétrántotta. A szülői étel, ital küldemény neylon zacskókban pihent. Letépte róluk a burkolatot és vadul kotorászott. Nincs flakon! Nincs egyetlen hosszúkás tejes flakon sem! Döbbenten nézett. Még az agyát is abroncsba fogta az inger, de gondolkodni próbált! Itt a tömegben mit tegyen? Állítsa maximumra a fűtést? Ennyi felesleges folyadékot – úgy érezte – nem lehet kiizzadni pár perc alatt!
És akkor a kezébe került egy fóliába csomagolt kompótos üveg! Benne félbevágott sárgabarackok várták türelmesen a szabadságukat. Ízes levük lötyögött és az érett gyümölcsök magukban az eljövendő szebb időkre gondoltak, amikor a kis család majd ünnepélyesen kinyitja tartályuk fedelét, lassan kikanalazza tartalmát, és boldogan elcuppogja őket.
Gábor gyorsan felszakította az ajándék tetejét.
-Jaj Istenem, ez tele van! – kiáltotta hangosan és azt gondolta, hogy mind kiönti az ablakon. Na, de erre mi lesz? Megint őt fogják bámulni a népek!
Ekkor haditervet változtatott. Megemelte az üveget és a kompótot a lével együtt két nyeléssel leküldte a torkán! A tíz fél barack kissé megszédült a lendülettől, és csodálkozva száguldoztak lefelé.
A nyelőcsőben épp buli volt.
-Mekkora csúszda! – visították útközben a gyümölcsök és ujjongva a lötyögő folyadékok közé csobbantak.
-Ez igazi gyógytea! – kiabálta a legnagyobb darab, a vezérbarack. Ázott kenyérdarabba kapaszkodott és a többieket fröcskölte. Indult volna a játék, amikor félelmetes zúgást hallottak. Megbillent a csalánlé, majd kis szelepek nyíltak és a barackok alól eltűnt a folyadék. A domborodó májba csimpaszkodva nagy nehezen átvészelték a vihart.
Egyszer csak sóhajtást hallottak, és egy vízesés hangját. A vezérbarack előre sietett és egy kis fényt látott az alagút végén a távolban. Gyorsan magához hívta kis csapatát csodálkozni.
Ezalatt kint, Gábor nem bírta tovább. Pillanatok alatt lenyelte az ünnepekre szánt kompótot és a kiüresedett üveggel szemezett. Nem telt bele több, mint öt másodperc és Gábor már a nadrágját próbálta lehúzni. Rajta ült, így nehéz volt a mozdulat.
Körülnézett. Minden kocsi várakozott. Előtte, utána, mellette. A két keskeny sávban megállt az idő.
Óvatosan lejjebb csusszant az ülésen és egy kézzel megoldotta a nadrágszíjját. A másikban az üveget tartotta. Amikor sikerült letolni magáról a farmert a kiürült tartályt szorosan a lábai közé tette. Hihetetlen feloldozást érzett. A csapok végre megnyíltak és a vesékből kirobbanó folyadék nagy erővel, megállíthatatlanul áradt kifelé az üvegbe. Az újragondolt kompótlé szintje egyre feljebb és feljebb haladt.
Ekkor lódult meg a szembe jövő sávban a kocsisor és benne a 22-es busz! Tele volt kíváncsi emberekkel! A jármű pont Gábor kocsija mellett állt meg. Erősen oldalra billent, ahogy a nép az ablakokhoz tódult. Az összes utas ott fetrengett a nevetéstől és Gábor egyéni attrakcióját csodálta.
A szerencsétlen pedig vörös fejjel nézett maga elé. Nem tehetett már semmit. Félmeztelenül, ellazult vesével, kompótos üveggel felszerelkezve még sebességet sem tudott váltani. A belső lavina lassan folyóvá szelídült, végül kis patakká változva kiapadt. Amikor elindult a sor, a busz rugói még mindig remegtek. Gábor kezében a csordultig töltött tartály percekig rezgett. Felejthetetlen történet volt.
A biztonság kedvéért másnap két réteg sötétítő fóliával vonatta be kocsija összes ablakát.
https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole
