Jutkának
mottó: „Találd el, mit érzek, ha rád nézek.
Találd el, mit érzek, ha nem számítok rád”*
megtetszettem neked,
és te is megtetszettél nekem,
kiválasztottál engem,
és én is kiválasztottalak téged,
megszerettél engem,
és én is megszerettelek téged,
szerelmes lettél belém,
és én is szerelmes lettem beléd,
távol kellett lenned tőlem,
és nekem is távol kellett lennem tőled,
nagyon hiányoztam neked,
és te is nagyon hiányoztál nekem,
dacolva a ránk mért távolság kegyetlen sebével
érezted, érezlek, és kellek, egyre mélyebb érzelemmel,
éreztem, érzel, és kellesz, egyre mélyebb érzelemmel,
de nem vettem észre, hogy elbizonytalanodtál,
a napi kétségek rád rontó nyűgével eltávolodtál,
és aztán, valahogy, egyszercsak megcsaltál engem,
de én meg nem csaltalak téged,
okokat, felmentést, nyugalmat kerestél,
éreztél, dacoltál, harcoltál, küzdöttél magaddal és velem,
aztán talán megértettél engem,
és talán én is megértettelek téged,
fájdalmat érezve és okozva megsajnáltál engem,
és fájdalmat érezve és okozva én is megsajnáltalak téged,
úgy tűnt, visszafogadtál engem,
és úgy tűnt, én is visszafogadtalak téged,
úgy tettünk, hogy nincs már múlt, és nincs jövő,
csak a jelen van bennünk jelen,
de nem jelentettem már számodra azt,
amit korábban neked jelentettem,
és nem jelentetted már számomra azt,
amit korábban jelentettél nekem,
és éreztük, másra és másra vágyunk már, testben és lélekben,
aztán Makkoson, a „Kisházban” ismét és ismét megcsaltál engem,
ez nagyon fájt, megborított, és én már nem értettelek téged,
lecseréltél engem, de én nem tudtalak másra cserélni téged,
már nem voltál az enyém,
és már nem én voltam a tied,
magyarázatot kerestél magadnak,
de te nem adtál magyarázatot nekem,
majd csalódtál a másokban, magadban,
és én is csalódtam magamban és benned,
majd nem bíztál már magadban,
és már én sem tudtam bízni benned,
majd bántottak a mások és elhagytak téged,
és már én is bántottalak, és elhagyni akartalak téged,
megalázkodtál előttem, és én megaláztalak téged,
magadba engedtél engem, és én elfogadtam ezt tőled,
erőszakot tettél magadon, mert azt hitted, kell ez,
erőszakot tettem rajtad, bár tudtam, nem kell ez,
használtál a mások mellett engem, mert azt hitted, így jó lesz,
használtalak a mások után téged, de nem hittem, hogy ez így jó lesz,
használtak téged, kihasználtak téged,
használtál engem, kihasználtál engem,
újra és újra én is lefeküdtem veled,
és mint a mások, én is csak nőnek használtalak téged,
használni való lett a testünk, a lelkünk,
s használtuk egymást, kinek mire kellett,
tettük ezt némán, szenvtelen,
s jól tudtuk mindketten, hogy ez
se nem szeretet már, se nem szerelem,
ez nem a lényeg, ez nem a szerelem,
kihasználtuk már, elhasználtuk már egymást,
s közben elmúlt a szerelem,
csak néma szex, csak néma vágy,
csak néma düh, csak kegyetlen kegyelem,
és te újra és újra megcsaltál engem,
és én tenmagaddal és másokkal újra és újra megcsaltalak téged,
szerelmünk ágyába befeküdtél mással,
szememmel láttalak ott más férfi alatt téged,
feladtad közös jövőnk képét,
közös reményeinket, hitünk, szerelmünk tényét,
nem tudtam kivédni önbizalmad vesztét,
nem tudtam megvédni saját magam helyét,
ekkor újra és újra elvesztetted magadat,
és akkor éreztem, én is elvesztettelek téged,
ekkor magadra maradtál,
és én is magamra maradtam, mert akkor elvesztettelek téged,
ekkor nagyon hiányoztam neked,
és akkor én is nagyon hiányoltalak téged,
ekkor újra szeretni akartál engem,
és én még akkor is szerettelek téged,
ekkor vissza akartál szerezni engem,
de akkor én döntöttem, és elhagytalak téged,
mert ekkor nem tudtam már,
és akkor nem is akartam már hinni
se magamban, se benned, se neked.
—————————
kurva nehéz döntés volt, de a túléléshez kellet ez,
kurva szar döntés volt, de a túléléshez ez kellet,
kurva rossz döntés volt, de ez a túléléshez kellett.
csalódtam vak, önhitt szerelmemben,
magamról és rólad képzelt idilli létemben,
túl sok volt belőlem, de végül csak a fájdalom maradt neked,
túl sok volt belőled, de végül csak a fájdalom maradt nekem.
—————————
én Szőke Szirénem, végleg akkor vesztettelek el téged.
Szerelmünk elmúlt, szerelmünk meghalt,
de ami fontos volt, nem halt el végleg,
mert mindvégig, s azon jóval túl is, szerettelek téged,
mert nagyon-nagyon jó volt nekem szeretni téged.
—————————
mimózából vad virág,
csigafürtből vágy világ:
így lettünk
szív-szerelmes kamasz tinédzserekből
megtört szívű, reményvesztett,
kiégett fiatal vének.
—————————
Aztán, éveken keresztül, rengeteg verset írtam még néked,
de azokat senki sem látta, mert nem küldtem azokat meg neked.
Aztán eltelt majd húsz év, s te megkerestél, nagy, közös útra hívtál engem,
de én már a magam útját jártam, és nem követtelek téged,
te érző, fájó szívvel elbúcsúztál tőlem,
és én is érző, fájó szívvel búcsúztam el tőled.
Aztán eltelt újabb majd harminc év, és én kerestelek és megtaláltalak téged.
———————-
Tudod, ki voltam, tudom, ki voltál,
nem tudom, ki lettél, nem tudod, ki lettem,
de lám, én Szőke Szirénem,
most újra verset írtam neked,
mert lelkem mélyén szerelmem élménye azóta is ott él,
én régi, én elvesztett, én elhagyott szirénem.
2023.06.30. (67 évesen)
* Szörényi – Bródy: Társasjáték, Fonográf együttes, 1974.
**Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet
zenei illusztráció: Fonográf- Társasjáték (youtube.com)
Fonográf : Társasjáték dalszöveg, videó – Zeneszöveg.hu – Ahol a dalszövegek laknak (zeneszoveg.hu)
további írásaim: Bejegyzések ‹ Irodalmi Rádió — WordPress
blogcím: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...