Árnyékország

 

Az öreg kutyát bámulom,
Aki hályogos szemekkel, de
Farkcsóválva szaglász a világban.
Guggolok úgy, hogy karjaim
Keresztbe fonva pihennek
Domború térdeimen.
Vakvilágba bámul a kivénhedt
Jó öreg ebem, de felfog engemet.
Sötétben nem látlak én sem,
De kuporgásomban a földhöz
Közel érzem, hogy Te Én vagyok.
Elvitt, akinek ez volt a dolga
És csak sárga kupac őrzi a megfoghatót.
De én itt maradtam, arcul csapva
Az elmúlás gonosz katonáját,
És felidézlek a mozdulataimmal,
Széles-csontos, erezett kezeimmel.
Optikai csalódás a földi létezés,
Kézzel fogható látomás, de a lélek
Szabad, ahogyan végre Te is az lettél,
Elhagyva ezt a keserves látomás-világot.
Könnyek peregnek arcomon földiséged
Után, mert nem fonódnak ujjaid az enyém köré.
A felismerés ösvényt csap a könnyek közt
És már szemrehányás a gyengeség,
Ami elkapott, de újra talpra állok.
Gyakran mosolyt, öntudatlant, fakaszt
Arcomra az a másvilági érzés,
Hogy megint itt vagy velem.
Csak Árnyekország áll közöttünk,
Ami nem szab gátat annak,
Hogy a mi különös Istenünk
Egymáshoz közelítse a megfoghatatlant.
A lélek – így vagy úgy – de szabad
És nagyobb ajándéka ez Istennek
A nyers, lélegző életnél.
Anyagban, vagy anyagtalan, de
Szárnyra kaphatunk, mint most
A hátamat csapkodó májusi szél.
Beszél a lelkem, hozzád hangtalan
Esdve gagyog: látogass meg mindig
Apám, tavaszlelkű lányod e földnek
Végleg ugye itt nem hagyod?!

Vajna-Kánagy Rozi
Author: Vajna-Kánagy Rozi

A nevem Vajna Tamásné. Írásaim alkotójaként Vajna-Kánagy Rozi, az Irodalmi Rádió szerzője vagyok. A Hajdú-Bihar vármegyei Pocsajban élek, egy felnőtt fiú és leány boldog édesanyja, egy csöpp tündérkislánynak pedig a nagymamája vagyok. A mesékből is ismert Hencidáról származom, ahol valóban egy mesevilágként éltem meg a gyermek- és ifjúkorom, ugyanis csodás természeti környezet vett körül és olyan kivételes emberek, akikről számtalan verset lehet írni, vagy meséket szőni. Hosszú évek óta óvodapedagógusként dolgozom a település Kikelet Óvodájában, ahol a legkisebbek között töretlen szeretettel gyakorlom a hivatásom! A családom és a hivatásom mellett a legtöbb művészet lelkes rajongója voltam mindig, legyen szó irodalomról, festészetről, szobrászatról, építészetről, színházról, zenéről, de bármi másról. Mivel vidéken élek, ezer meg ezer szállal kötődöm a természethez, így szűkebb és tágabb környezetemhez, a vármegye ilyen és fentebb említett értékeihez is. Régóta írok mindarról, ami belülről megérint, megindít, de eddig csak a fiókban porosodtak az írásaim. Úgy gondoltam, most bátorkodom a fiók mélyéről kilépni és az első bizonytalan lépéseket megtenni írásaimmal a külvilág felé.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Örök

Tűz rám a koradéli nap, fényébe merülök. Perzsel, szinte éget, mégis, jó, ahogy itt ülök.   Nem mozdulnak a levelek. Lelkedbe révedek.   Megáll az

Teljes bejegyzés »

Ott voltam

Ott voltam a zöld leveleken, zizzenő fűben, havas hegyen, hullámfodrokon, tengereken, sziklaszirtek letöredezett sötétlő repedéseiben, őzek szelíd barna szemében, hajfürtön játszadozó szélben, éjszaka hömpölygő medrében,

Teljes bejegyzés »

Nem zuhanok

Vonjatok fénybe, reményt égő hajnalok, magamban lelkemig ható tőrt forgatok. Elborít a folyam, a sodró tengerár, s nem tudhatom, hogy rám a túlparton mi vár.

Teljes bejegyzés »

Nekem te

Te vagy nekem a mező, és te vagy a rét. Tenger kékje vagy nekem, mit ölel az ég. Hegycsúcs vagy, amit kezem Soha el nem

Teljes bejegyzés »

Múlik

Hogy múlik az idő, csupa töredék, sejtekből, sodródva kopik el a lét.   Lüktető lomb alatt öreg fák csendje, cérnaszál hangok bujkálnak el benne.  

Teljes bejegyzés »

Lépteid nyomán

Lépteid nyomán szárnyad lebben, messze repültél némán, csendben.   Felleg a társam, hallgat a szó, feledés tükre hajnali tó. Author: Szelidi Gemma Gyerekkorom óta fontos

Teljes bejegyzés »