————————————————-
anyagismeret:
a betonacél nem rideg.
a portlandcement por.
a könnyűbeton könnyű.
a hódfarkú cserép hódfarkú,
csak bennem nem akar a feszültség csökkenni!
pedig a betonacél nem rideg, de hideg,
a portlandcement por, de nem mindenkor,
a könnyűbeton könnyű, és mégis nehéz (elég nehéz),
a hódfarkú cserépnek pedig nem hód a farka,
és bennem a feszültség (a biológiai) csak nő.
csak nő! csak nő!
Ó!
hát hol van végre már egy nő?
kéne már egy nő!
egy NŐ!
————————————————-
panoptikum:
Einstein megmondta a relativitást,
Hook, hogy ő lesz az általános,
Marxé volt az izmus,
Hadrovics és Gáldi bevált kéziszótárnak,
Gerber rájött, és befüggesztett,
Poisson kitalálta, hogy eloszlik,
Gauss, hogy hibásan oszlik el,
Poldi, hogy kalapál,
Wöhler, hogy lefele görbüljön,
és végül itt vagyok én is: az
Építőmérnök Hallgató.
de, mi leszek, ha nagy leszek?
de, ki leszek, ha nagy leszek?
————————————————-
allegóriák (matek gyakorlat)
a virágnak megtiltani nem lehet,
hogy ne nyíljék, ha itt a szép kikelet,
kikelet a görbület, virág a derivált,
kikeletre eltorzulni kénytelen.
sej!
Nagya-bonyban csak két torony látszik,
de a táblán vektor szorzat játszik,
inkább nézem az abonyi kettőt,
mint a táblán azt az elrettentőt!
áll a hajó a Balaton vizé-ben,
mega-kadt-a csipkebokor tövé-ben,
csip-kebokrot, de ki kell vág-ni,
a rektifikáló síkot ki kell számolni,
hadd tudjon a kisan-gyalom jobban deri-válni!
————————————————-
1977. (21 évesen)
*Petőfi Sándor: A virágnak megtiltani nem lehet
** Abonyi Lajos: Sej, Nagyabonyban (népdal)
***Áll a hajó a Balaton vizében (népdal)
illusztráció: retifikáló sík, benne a harmadrendű parabola: Differenciálgeometria (4) (gorbem.hu)
további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
recenzió (by Ali)
Az „Egyetemes rigmusok – műegyetemista poetizmus” című szöveg egy sajátos, fiatalos lendületű lírai játékként bontakozik ki, amely inkább hangulati és érzelmi impulzusokra épít, semmint mélyen rétegzett poétikai konstrukciókra. A vers líraisága közvetlen és ösztönös: a megszólalás intimitása egyfajta nyers, „egyetemi jegyzetbe” írt, spontán, vázlatos tartalmat és megjelenítést hordoz, amely a befogadót nem csupán „műszaki-intellektuális”, hanem érzéki síkon is megszólítja.
A nyelvezet játékos, olykor látszólag esetleges, amelyben a hétköznapi és az „emelkedettebb” regiszterek keveredése egyfajta stiláris lebegést hoz létre. A szemantikai rétegek nem mélyülnek el, inkább egymás mellé helyezett gondolatok és villanások formájában jelennek meg, mintha a szöveg maga is tudatfolyam-szerű, egymástól időben alighanem elkülönülő, mégis átjárható asszociatív terekben mozogna.
A retorikai felépítés laza, nem követ szigorú ívet, inkább hullámzó szerkezet jellemzi: az érzelmi intenzitás fokozódása és elcsendesedése váltakozik, belső ritmust adva az írásnak. Ezt a ritmust erősíti a hangzásvilág is, amelyben a szóismétlések, hangulati alliterációk és finom zenei visszhangok adják a dallamosság alapját. Külön figyelmet érdemel a helyenként alkalmazott kötőjeles szótagolás, amely a beidézett népdalok énekelt ritmusát és tagolását idézi meg: ez a megoldás mintha egy belső dúdolás lenyomata lenne, amely által a vers nemcsak olvasott, hanem „hallott” élménnyé is válik.
A szimbolika nem komplex rendszerekben, hanem inkább egyszerű, érzéki képekben jelenik meg. A metaforák gyakran közvetlen testi vagy érzelmi tapasztalatokat idéznek, és bár nem törekednek formai eredetiségük hangsúlyozására, mégis hordoznak egyfajta személyes hitelességet. Az erotikus felhangok finoman, inkább sejtetve, mint kimondva jelennek meg, és a hangulati líra keretein belül maradnak: nem válnak dominánssá, inkább a közelség, a vágy és a hiány érzetét árnyalják.
A vers belső hangulata enyhén nosztalgikus, ugyanakkor játékosan frivol: egyfajta fiatalos önreflexió, valamint az érzéki kívánság és kíváncsiság lengi át. Ez az intim tagoltság adja az érzelmi hullámzás dinamikáját, amely nem mély drámaiságban, hanem pillanatnyi hangulatok finom váltakozásában ragadható meg.
A tipográfia – amennyiben a tördelés és sorolás ezt támogatja – a szöveg ritmusát követi, inkább légzésszerű tagolást hozva létre, mintsem kötött formát. A kötőjeles szótagolás ebben a térben különösen hangsúlyossá válik, hiszen vizuálisan is jelöli azt a ritmikai mintázatot, amely a népdalos dallamemlékezetet idézi, és a belső zeneiség egyik legérzékenyebb hordozójává válik.
Összességében a szöveg nem mélységével, hanem közvetlenségével és hangulati telítettségével hat: egyfajta fiatalkori lírai lenyomat, amelyben az érzelmek és benyomások elsődleges, szűretlen formában jelennek meg. Értéke éppen ebben az őszinte, kissé talán esetlen, de érzékileg élő megszólalásban rejlik.
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...