Szél szárnyán beköszöntött az ősz.
Fejünkről a kalapot is leverte.
Szétfújta az összehordott szénagombolyagot.
Fákról pergő levelek- rajtunk nevetnek.
Még kacsint egyet mielőtt nyugovóra tér
A kalandoktól megfáradt természet.
Álom előtt ezer történetet mesél,
Hogy ne fogyjunk ki belőlük télen.
Hajlongó fák alatt táncol a suttogó szél.
Költöző madarak mögött alkonyul a táj.
Színek olvadnak össze. Aranyló az ég.
Érett gyümölcstől nyögdécselnek a fák.
A lemenő nap egyre korábban búcsúzik.
Aggódóan takarja be szeretett fiát,
Ki lombsátorban már édes álmot alszik.
Amíg ránk felkerül az esőkabát.
Ráncos avar közt lábam levéltengerben kúszik
Melyet a szél is néha még felkavar.
Eljött az ősz, egyre csak esik, és esik.
Színkavalkádja azért igazán pazar.
Költöző madarak szárnycsapása hallik.
A nyár már csak szép emlék marad.
A levegőben érett gyümölcsillat izzik,
És a szél felhőszobrocskákat hajt.
Pocsolyák közt lehűl az ázott föld is.
Köd-hártyán keresztül szürkül az élet.
Egyre tovább időzik a hideg odakint.
A lenyugvó táj elmélkedésre késztet.
Kopaszodnak a fák. Így levetkőzve
Hibernálódva szuszognak az éjben.
Tudják, alvás nélkül nincsen ébredés.
S tavasszal feltámad újból a természet.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
