Felgyűrt barázdák alatt
bújt meg nagyapa másik arca,
az igazi.
Az egyik barázda felért az égig,
egészen átszúrta a felhőket.
A mélyben zubogó patak erőből,
fék nélkül mosta át a völgyet,
áttörve a határon,
elérve a másik arcát,
az igazit.
Szemét kinyitotta, felült az ágyon.
Farkasokat látott vonulni
a barázdáktól ölelt
domboldalon.
Talpuk alatt ropogott
az avar.
Majd százéves szemgyűrűjén
ma is új valóság születik.
Pupilláin csodálja magát a nap,
soha el nem apadó, eleven tónak színén.
Élő mozaikok keringenek körbe és körbe
tükörfényű agytekervényeken,
talán a múltja az,
az igazi.
Author: Tarrósi Éva
Irodalomimádó vagyok. Gyerekkoromtól a könyvek világában élek. Mostanra tartozékom lett az alkotás: felold, feloldoz, felszabadít és magával ránt, árnyalatoktól függetlenül. Szeretem az egyszerű jelentéstartalmakat, kevesebb színnel, több dinamikával. Írásaim spontán ötletekből születnek, megélt érzelmek mintázatából gyúrok verseket és történeteket, hogy örökkévalóvá lehessen egy-egy pillanat. Különös érzés, ha a szövegek közben átitatódnak valahogy az ideák világának tintapárnáján valami jól ismert, megnyugtató szellemiségben.
Egy válasz
„talán a múltja az,
az igazi.”
Szeretettel: Rita