Földre szállt szerelem

Alábbi írásom az Irodalmi Rádió alkotóközösségének a Szerelmemnek Bálint-napra 2025.  című antológiájában jelent meg.

 

Földre szállt szerelem

 

A hatalmas ablakon át beszüremlő február délutáni fény kevés volt a cukrászda megvilágításához. A pincérnő felkapcsolta a retró lámpákat, melyek, sejtelmes hangulatot árasztva, azonnal barátságosabbá tették a helyiséget.

– Milyen aranyosak! Látszik rajtuk, hogy összeillenek – szólt halkan a cukrászlány a pult mögül, és az eldugott sarokban ülő párra nézett.

– Már órák óta beszélgetnek, de eddig csak két gesztenyepürét, meg két narancslevet vittem ki nekik – mondta a pincérnő. – Egyébként igazad van, tényleg helyesek. Kíváncsi lennék, meddig maradnak együtt…

– Az igazi szerelmek az égben köttetnek és örökké tartanak – jelentette ki a lány, majd álmodozó tekintetét a plafonra emelte.

– Én ebben nem hiszek – zárta le a társalgást a felszolgálónő, és elindult az ajtó felé egy újabb rendelést felvenni. A cukrászlány is visszatért a konyhába.

Petra és Áron a sarokban társalogtak. Nem létezett számukra sem tér, sem idő, kizárólag egymásra figyeltek.

Néhány nappal ezelőtt találkoztak egy zsúfolt buszon. Véletlenül összeakadt a tekintetük és utána képtelenek voltak levenni szemüket a másikról. Egy pillanat alatt káprázatos világba röppentek. Mindkettőjük úgy érezte, hogy már találkoztak, bár a memóriájukból nem tudtak semmit sem előhívni, ami ezt igazolta volna. Tartottak tőle, hogy kiszemeltjük a következő megállónál leszáll és akkor véget ér az álom. Petra és Áron a tömegben egyre közelebb sodródtak, mintha egy mágnes vonzotta volna őket. Hamarosan ott álltak a busz közepén egymás mellett. Rövid bemutatkozás után megbeszélték, ki hová utazik, majd azt, hogy szívesen maradnának kapcsolatban, végül pedig megadták a másiknak az elérhetőségüket. Már ismerősnek számítottak, amikor elvált az útjuk.

A következő néhány nap órákon át cseteltek vagy videóhívással kommunikáltak. Rengeteget meséltek magukról, a világról, családjukról, barátaikról, munkájukról, olvasmányaikról, érdeklődési körükről és még számos egyéb témáról. Sosem volt elég a beszélgetésből, mindig maradt megválaszolásra váró kérdés. Gyorsan közös hullámhosszra kerültek és az alap értékrendjük is megegyezett. Néhány dologról ugyan különbözött a véleményük, de ezt érdekességként fogadták el és nem akarták saját igazukat ráerőltetni a másikra. Gyakran gondoltak egyszerre ugyanarra és be tudták fejezni egymás megkezdett mondatait is. A beszélgetések közben észrevétlenül lopakodott tudatukba a tény, miszerint ők már összetartoznak.

Mindketten fontosnak tartották a személyes találkozást, ezért beszélték meg a randevút. Nem volt egyszerű szabaddá tenni ezt a délutánjukat, mégis könnyedén legyőzték az akadályokat és most itt üldögéltek a cukrászda legeldugottabb sarkában. Elmélyülten beszélgettek, tudomást sem vettek a külvilágról. Nem figyeltek fel arra sem, hogy a közeli asztalnál négy, kissé fura alak diskurál és időnként őket figyeli. Egész megjelenésükben volt valami különös, valami idegenszerű.

– Mit is mondtál az előbb arról, hogy gyerekkorodban hol szoktatok nyaralni? – kérdezte Petra úgy, mint aki igazolni szeretné, hogy jól hallotta-e az iménti választ.

– Balatonszemesen, apám munkahelyének az üdülőjében. Tizennégy éves koromig a szüleimmel minden év augusztusában ott töltöttünk el egy hetet. Szerettem ezeket az alkalmakat – felelt Áron.

– Nem lehet igaz! – csodálkozott a lány. – Mi is mindig ott nyaraltunk a rokonainknál. Biztosan találkoztunk, csak nem emlékszünk rá. Szerintem még az is előfordulhat, hogy nemcsak Szemesen futottunk össze.

– Erre már én is gondoltam – mondta a fiú, majd elkezdte sorolni, hogy esetleg mikor és hol láthatták még egymást.

Petra újabb helyszínekkel és eseményekkel egészítette ki a listát. A témát lezárva megállapították, igazi csodának számít, hogy eddig nem tudtak a másikról. Ezután véletlen találkozásokkal induló viszonyokról kezdtek társalogni. A történeteik szereplői ismerőseik és más létező személyek, olvasmányhősök vagy filmalakok voltak.

– Te gondoltál már arra, hogy egyszer saját családod legyen? – kérdezte hirtelen Áron, és mivel a lány hallgatott, bizonytalanul hozzátette: – Mert én igen.

– Persze, hogy szeretném és természetesen több gyermeket is – válaszolta rövid gondolkodás után Petra. Áronra nézett és látta, amint a fiú enyhén elmosolyodik és alig észrevehetően bólint.

Egyelőre ennyiben maradtak, de sejthető volt, hogy a jelenlegi kapcsolatuk hamarosan komolyra fordul. Ismét témát váltottak és vidáman beszélgettek tovább.

– Gratulálok! – örömködött a szomszéd asztalnál a Gardiennek nevezett fiatalember, majd mondandója nyomatékosításaként a vele szemben ülők felé mutatta feltartott két hüvelykujját.

– Én is gratulálok! – tette hozzá higgadtan a fiúnál jóval idősebb nő, Andelin.

– Köszönjük! Ez is megvan… – szólt elégedetten a korosodó Engel úr, majd a mellette elhelyezkedő Schütz kisasszonyhoz intézte szavait: – Innentől hosszú éveken át egy csapatban fogunk dolgozni.

– Nagyon vártam ezt a pillanatot – mondta a hölgy. – Az évek során többször is elbizonytalanodtam a sikert illetően, de szerencsére végül minden jóra fordult.

– Kérlek, ne beszélj a szerencséről! – csattant fel a férfi. – Annak ehhez semmi köze.

– Elnézést, tényleg nem bíztunk semmit a véletlenre, meg a szerencsére. – sajnálkozott a kisasszony, majd folytatta: – Annyira elérzékenyültem. Olyan, mintha tegnap történt volna minden. Muszáj egy kicsit nosztalgiáznom.

– Csak röviden – kérte Engel úr. – Te is tudod, bármikor előfordulhat, hogy odébb kell állnunk.

– Rendben – mondta Schütz kisasszony, majd elkezdete a visszaemlékezést: – Odafent Petra és Áron egymást választották, ezért egymásnak rendelték őket a földi életben is. Segítő, védő angyalnak pedig Engel urat és engem jelölték ki melléjük. Együtt készítettük elő az eddigi összes találkozást. A szervezés legfontosabb szempontja az volt, hogy a fiatalok ritkán és kizárólag felejthető szituációkban láthatják egymást addig, ameddig nem állnak készen a feltétel nélküli szeretetre. Ellenkező esetben, amennyiben idő előtt, éretlenül és megfelelő tapasztalatok híján kerülnének össze, gyors és végleges elválás lesz a sorsuk.

–  Ez pedig nem fordulhat elő – szólt komolyan Andelin, majd Gardienre nézett: – Ugye figyelsz? Nem hibázhatsz, mert annak akár két boldogtalan élet is lehet a következménye.

– Tudom. Amennyiben mégsem sikerül összejönniük, mindegyikük számára létezik egy „B” terv is másik személlyel – jelentette ki a fiatalember.

– Igen, de arra nem minden ember alkalmas, mert vannak olyanok, akik inkább a magányt választják. Ráadásul egy pót projekt rengeteg plusz munkát jelent nekünk. – oktatta ki Engel úr, majd a kisasszonyhoz szólt: – Kérlek, folytasd!

– Szóval… az első találkozás a szemesi kikötőben történt. Nehezen, de sikerült úgy alakítani a helyzetet, hogy Petra és Áron egymás mellé állított babakocsikban üljenek. Szüleik hiába mutogatták nekik a vitorlásokat, ők inkább egymást nézegették. Legközelebb kiskamaszkorban, a fiú nagymamájának falujában rendezett búcsúban futottak össze a játékos sátornál. Petra a babák közül próbálta kiválasztani a legszebbet, Áron pedig a vízipisztolyokkal volt elfoglalva. Mindketten szemük sarkából figyelték a másikat. Néhány év múlva látták egymást újból, az Áron gimnáziumában tartott iskolabálon. Petra teljesen „véletlenül”, az unokanővére meghívására érkezett ide. Azonnal felfigyeltek egymásra, de amire Áron elhatározta, hogy felkéri táncolni a lányt, megelőzte valaki.

– Igen, ez meleg helyzet volt – magyarázta Engel úr. – Jó, hogy felkészültünk rá. Egyébként a harmadik társunk is dicséretet érdemel. Neki mindössze annyi dolga volt, hogy megakadályozza a közös táncot és elterelje Petra figyelmét Áronról.

– A fiatalok egyetemista éveikben saját baráti körükkel vagy éppen aktuális partnerükkel együtt többször is megfordultak ugyanabban az időben ugyanazon a helyen – folytatta Schütz kisasszony. – Mindig észrevették a másikat, de nekünk valamennyi alkalommal sikerült elérni, hogy néhány pillantáson túl közelebb kerüljenek egymáshoz.

– Nemrég elérkezettnek láttuk az időt a nagy találkozásra – vette át a szót Engel úr. – Már mindketten rendelkeztek a szeretetteljes kapcsolathoz szükséges tulajdonságokkal, ezért is intéztük úgy, hogy ugyanarra a zsúfolt buszra szálljanak fel…

– Most hogyan tovább? – érdeklődött Andelin. – Lehet tudni valamit a jövőjükről?

– Igen – válaszolt a kisasszony. – Együtt maradnak, gyermekeik is lesznek és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

– Azért ez nem ilyen egyszerű – egészítette ki Engel úr és Gardien felé fordulva ismét magyarázni kezdett: – Szabad akaratukból bármikor véget vethetnek a kapcsolatnak. Nekünk az a feladatunk, hogy továbbra is óvjuk és támogassuk őket, távol tartsuk tőlük a fenyegető tényezőket és segítsünk nekik túllépni a válságos helyzeteken. Nagyon erős kötelék fűzi össze őket és ha így is marad, akkor valóban együtt és szeretetben töltik el a hátralévő életüket.

– És ti mi járatban vagytok itt? – kérdezte Schütz kisasszony az idősödő hölgytől és a fiatalembertől.

–  Én a cukrászlány leendő szerelmét „rendeztem” ide, aki hamarosan megérkezik. Most fognak megismerkedni. Azért vagyok itt, hogy vigyázzak, minden rendben történjen – felelte Andelin.

– Én a pincérnőt irányítom a „B” terv megvalósítása felé – mondta Gardien. – Nincs könnyű dolgom. Valahogy el kell fogadtatnom vele az igaz szerelem létezését. Azt is muszáj tudnia, érdemes keresni a társát, mert biztosan létezik valaki, akivel összeillenek és aki pont őrá vár.

– Sok sikert kívánunk nektek! Örülök, hogy idelent is találkoztunk! – búcsúzott Engel úr, majd a kisasszonyra nézett: – Petra és Áron mindjárt kint lesznek az utcán. Azonnal induljunk mi is!

A fiatalok kimentek az épületből és persze nem vették észre, hogy Engel úr Schütz kisasszonnyal karöltve követi őket. Andelin a pultnál helyettesítő cukrászlányt tartotta szóval, amikor egy elegáns fiatalember lépett a cukrászdába és egyenesen feléjük vette az irányt. Gardien felállt az asztaltól, letett valamit a használt poharak és tányérok mellé, majd gyorsan távozott a helyiségből. A pincérnő odament, hogy leszedje a terítéket és látta, hogy valaki ottfelejtetett egy könyvet. Körülnézett, de a korábban itt ültek közül már senkit nem látott sehol. Kezébe vette, majd hosszasan szemlélte a kötetet, aminek Égi és földi szerelem volt a címe.