Én is akartam. Kezdetben. Mikor
körülöttem mindenki akarni vágyott.
Belenőttünk a korunkba, és át
akartuk ölelni az egész világot.
De valahogy sehogy sem ment, egyre
csak beleütköztünk mások árnyékába.
Aztán belefáradtunk csendesen
a világ túlzott szabad akaratába.
Ebben a felfoghatatlan csendben
kirajzolódott a saját kis világunk.
Ami köröttünk elsuhan, most már
mindent átérezni és érteni vágyunk.
Egy puszta öleléshez a világ
zaja, mint díszlet, már túl sok is lett nekünk.
Rájöttünk, a szemünkkel csak látunk,
de lelkünkkel jóval mélyebben észlelünk.
Ahol addig hiányjel volt, ott most
némán tűnik fel egy váratlan látomás:
egész mondatokká formálódik
egy félrecsúszott mosoly, egy szemvillanás.
Különös megnyugvással fogadom,
hogy ha álom környékez, már csak szeretném.
Könnyen belátom, ha megírva nincs,
csak, mert akarom, még nem lesz eldöntött tény.
Felszabadult sóhajjal az égnek
fordítom tenyerem, s kitárom a karom,
véremmé vált a türelem: ami
elrendeltetett, ma már csak azt akarom.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
