Szeretnélek szeretni,
úgy ahogy még senki,
de egyedül nem megy,
és félek belevágni.
Félek, hogy nem tudlak,
úgy ahogy szeretnéd,
szeretném, ha a múltat,
végleg felednéd.
Tudom nem volt mindig könnyű,
s néha megtört az élet,
de szeretném, ha tudnád,
őszintén szeretlek téged.
Ott szeretnék lenni,
fogva a kezed,
látni álmaid,
még behunyod szemed.
Segíteni lépted,
ha meg is botlanál,
szeretnélek szeretni,
időtlen időkön át.
Kinyújtom most kezem,
úgy indulok feléd,
szeretnélek szeretni,
s léptem oly szelíd.
De kellesz hozzá te is,
hogy lásd és elfogadd,
indulnék feléd,
s elfojtom hangomat.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
Egy válasz
„De kellesz hozzá te is,
hogy lásd és elfogadd,”
Így igaz.
Szeretettel: Rita