User banner image
User avatar
  • Adorján L. Zoé

Comments

Avatar photo Adorján L. Zoé

Kedves Gábor,

igen, nagyon nagy szerepe van az interpretációnak, hogy azáltal jusson el hozzánk közvetítetten, akár új megvilágításban a mondanivaló. Az előadóművész a saját egyéniségén keresztül átszűrve/átdolgozva közvetít, amely ugyancsak lehetőség újabb látásmódok kialakítására, egyedi/emelkedett/művészi alkotások megtapasztalására. /vers-zene, vers-zene-tánc, vers-tánc stb./

Gyönyörű példája a fentieknek: 2023. év elején volt szerencsém, Neumann Balázs: Szavaknál több /Neumann Balázs Trió/ nagy érzékenységgel megalkotott és előadott performanszához.
Neumann Balázs jazz-zongoraművész-zeneszerző költőóriások verseihez komponált zenét.
Az esten előbb elhangzott az illető zenedarabhoz tartozó vers (a prózai rész Tóth Sándor színművész előadásában), majd azt követte a zene (Neumann Balázs Trió) a verssel, amelyben a ves már mint dalszöveg volt jelen (meghívott zenészek, énekes vendégművészek tolmácsolásában).
A zeneszerző szerint: „A versekre írt zenéim alkalmazott művészetként jelennek meg, tehát semmiképpen sem lehet pusztán zeneszerzői ambíciók kibontakozása, mindinkább a vers tisztelete ihlette munka, mély alázattal.”
Neumann Balázs nyerte a 2022-es Versünnep fődíját az Éjféli fürdés című Pilinszky János versre komponált darabjával.

A művész gondolatai: https://www.youtube.com/watch?v=6Fs6FjsKYJc

üdvözlettel, Zoé

Avatar photo Adorján L. Zoé

Kedves Rita!

Nagyon szépen köszönöm, hogy elnyerte tetszésedet és örülök, hogy számodra tekintetre is kedves volt ez az egyszerű, szösznyi (nem tengernyi, inkább tengeres) mondanivaló. 🙂

Szeretettel, Zoé

Avatar photo Adorján L. Zoé

Kedves Gábor!

„A bánat és a semmi közül én a… „szuroktó-érzetet” …választom.”: a verset olvasva, az elején még „szemem repdeső bogárszárnyon száll”, és még nem gondolok/gondolhatok olyan messzire, a végére, hol a „csillogó hegytető” alatt ott terül, a legsűrűbb, legsötétebb, szürreálisan mély-keserv-nehéz bánat: a „borzalmasan csodálatos szuroktó”.

üdvözlettel, Zoé

Avatar photo Adorján L. Zoé

Így van, kedves Rita. Az írás és olvasás váltakozása a szellemi áramlás. Történik valami a lelkünkben, gondolatainkban. Az írás adás, az olvasás elfogadás. Az, hogy mennyire tudunk azonosulni vele/kell-e vele azonosulnunk, az tőlünk függ. Számomra nem az azonosulás a lényeg, inkább az a fontos, hogy találok-e olyan meglátást, kifejezésmódot, kinyilatkoztatást, amely elindít bennem valamit vagy amely a gondolatvilágomhoz közel áll/köze van.
Szeretettel, Zoé

Avatar photo Adorján L. Zoé

Nagyon köszönöm, kedves Rita, értő soraidat. Örülök, hogy mindig örömmel olvasol nálam.
Én is mindig szívesen olvaslak Téged: kedvelem őszinteséged.
Szeretettel: Zoé

Avatar photo Adorján L. Zoé

Köszönjük szépen, kedves Rita (bátorkodom a kíváncsiak nevében is
örömmel megköszönni), hogy itt vagy velünk! 🙂 Szép estét! Zoé

Avatar photo Adorján L. Zoé

Kedves Rita! Várlak! 🙂
Szeretettel, Zoé

Avatar photo Adorján L. Zoé

Kedves Rita!
Rajtunk múlik, hogy mit és mennyit tudunk elfogadni mások gondolataiból, „saját valóságából”. Ez mindenkinél (kicsit vagy nagyon) más, ezért vagyunk egyediek (szerencsére). Ha őszinte megnyílással találkozunk, az megtiszteltetés: az azt követő csend üres, nincs, nem lehet benne kétség. Örülök gondolataidnak. Köszönöm őket.
Szeretettel: Zoé

Avatar photo Adorján L. Zoé

Kedves Gábor,

van olyan, hogy a szó szemfüles,
s olyan is, hogy a fül ért, hallgat, szívlel.
amikor a szem beszél, ha mosolyog: ölelni kész… (de kell még hozzá kéz).

üdvözlettel, Zoé

Avatar photo Adorján L. Zoé

köszönöm szépen, kedves Rita!
a tartalomhoz igazodik a forma (ha van rá lehetőség 🙂 ).

Megosztás
Megosztás
55