Érdeklődéssel olvastam ezeket a „kissé” lehangoló sorokat. Drukkolok a vállalkozás sikerének, hogy ne legyen szükség se ollóra, se stukkerre.
Szeretettel: Rita.
„Itt megosztom, nem fosztom A fényt és a színeket Mert lelkem nem magamért, Hanem másokért remeg.”
Nagyon szép sorok.
Szeretettel: Rita
„Ha soha nem jössz, Szerelemből jegyezzenek téged; S ha így lesz, holnap azért imádkozom majd, Hogy az Úr csókoljon helyettem téged.”
Felemelő, nemes, szép gondolat.
Sokan ébredünk egyedül, már megszoktuk. Viszont visszagondolva az egykori időkre, sokáig hiányzott a társunk.
„Ezerszínű Csöpp varázs A születés, Az elmúlás”
„Csak csodállak, és nyújtózom feléd, Nem annyira, hogy már fájjon, Csak annyira, hogy elhiggyem meséd,”
Szeretnénk hinni, hogy a mese igaz lehet.
Nagyon kedvelem ezeket a megadott szavakból írt sorokat.
Tetszéssel: Rita
„Így már tudom mikor-mit kell tennem és folyton önmagam építgetem bátran Hogy el ne vesszek közben a világban”
Remek következtetés.
„Egy nap elválunk, a magány és én. Mással várják egymást a pad peremén.”
Így legyen!
„most egy álom húz át a valóságba, hogy ébren is álmodjak”
Az álom olykor szebb, mint a valóság.
Szeretettel olvastam a verset.
Rita
Érdeklődéssel olvastam ezeket a „kissé” lehangoló sorokat. Drukkolok a vállalkozás sikerének, hogy ne legyen szükség se ollóra, se stukkerre.
Szeretettel: Rita.
„Itt megosztom, nem fosztom
A fényt és a színeket
Mert lelkem nem magamért,
Hanem másokért remeg.”
Nagyon szép sorok.
Szeretettel: Rita
„Ha soha nem jössz,
Szerelemből jegyezzenek téged;
S ha így lesz, holnap azért imádkozom majd,
Hogy az Úr csókoljon helyettem téged.”
Felemelő, nemes, szép gondolat.
Szeretettel: Rita
Sokan ébredünk egyedül, már megszoktuk. Viszont visszagondolva az egykori időkre, sokáig hiányzott a társunk.
Szeretettel: Rita
„Ezerszínű
Csöpp varázs
A születés,
Az elmúlás”
Szeretettel: Rita
„Csak csodállak, és nyújtózom feléd,
Nem annyira, hogy már fájjon,
Csak annyira, hogy elhiggyem meséd,”
Szeretnénk hinni, hogy a mese igaz lehet.
Szeretettel: Rita
Nagyon kedvelem ezeket a megadott szavakból írt sorokat.
Tetszéssel: Rita
„Így már tudom mikor-mit kell tennem
és folyton önmagam építgetem bátran
Hogy el ne vesszek közben a világban”
Remek következtetés.
Szeretettel: Rita
„Egy nap elválunk,
a magány és én.
Mással várják egymást
a pad peremén.”
Így legyen!
Szeretettel: Rita
„most egy álom húz át a valóságba, hogy ébren is álmodjak”
Az álom olykor szebb, mint a valóság.
Szeretettel olvastam a verset.
Rita