Érdekes és elgondolkodtató, hogy a frissen hullott, csodás hóba bakancsok gázoltak. Igen, talán olyan, mint amikor valakinek a szép lelkébe gyalogolnának, viszont mindennek ára lesz.
Bocsánat, ezt nagyon benéztem. Sajnos nem tudom javítani a hozzászólást, ha Te tudod, akkor kérlek tedd meg! Amit írtam, azt akkor is vallom, ha a sorok Tőled származnak, csak a megszólítás helytelen, hiszen nem Tonió írta, hanem Te.
Ezzel a címmel már olvastam a versed, így meglepődtem azon, hogy nincs még hozzászólás. Gondolom, hogy változtattál, a korábban feltetten. A befejezés nem tűnt ismerősnek, ami jelen versben egy hitvallás.
Igen, készülni kell a távozásra, a földi élet nem örök, de azért a pillanatot is meg kell élni, azt sem szabad elengedni.
Érdekes volt így ezzel a sokféle kiegészítéssel együtt. Valóban a vágyaink bennünk élnek és ha nincs semmi realitásuk, akkor is képesek vagyunk álmodozni azokról.
„azt keresem, kutatom,
hogyan tehetnék szert arra, hogy
e csodálatos hangok adta dallamokat
újra meghallgathassam.”
Visszavágyunk gyermekkorunk tisztaságába, amikor megérintett a karácsonyi csengő hangja, bár lehet, hogy Te nem karácsonyra gondoltál, de mindegy is. Vágyunk a szépre, a jóra, azt átélni tiszta szívvel újra.
Megrendítő sorok. Hány és hány ember éli ezt át akár azért, mert valóban egyedül él, akár társasmagányban. Sem egyedül, sem társsal nem jó nekünk. Nem tudunk elfogadni, igazán, szívből, önzetlenül szeretni. Talán meg kellene tanulnunk és akkor akár egy kis állatka – cica, kutyus – is boldoggá tehet bennünket. Mindegyik ki tudja fejezi azt, hogy örül. Gondoskodni kell róluk, ami fontosságérzést ad nekünk. Természetesen embernek ember a társa, de azt idővel elveszítheti, akár azért, mert meghal, akár azért, mert elváltak egymástól. Valamit tenni kell, hogy boldogabbnak, szabadabbak érezzük magunkat.
Kedves Tonió!
Érdekes és elgondolkodtató, hogy a frissen hullott, csodás hóba bakancsok gázoltak. Igen, talán olyan, mint amikor valakinek a szép lelkébe gyalogolnának, viszont mindennek ára lesz.
Szeretettel: Rita
„Mert az Úr idén nem jön – tavalyról itt maradt”
Nagyszerű felismerés, sőt itt is volt és el se távozik, de csak a szívben él, azokéban, akik befogadják Őt.
Szeretettel: Rita
Kedves Szabolcs!
Bocsánat, ezt nagyon benéztem. Sajnos nem tudom javítani a hozzászólást, ha Te tudod, akkor kérlek tedd meg! Amit írtam, azt akkor is vallom, ha a sorok Tőled származnak, csak a megszólítás helytelen, hiszen nem Tonió írta, hanem Te.
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
Ezzel a címmel már olvastam a versed, így meglepődtem azon, hogy nincs még hozzászólás. Gondolom, hogy változtattál, a korábban feltetten. A befejezés nem tűnt ismerősnek, ami jelen versben egy hitvallás.
Igen, készülni kell a távozásra, a földi élet nem örök, de azért a pillanatot is meg kell élni, azt sem szabad elengedni.
Szeretettel: Rita
Nagyon kedves, szerethető, szép sorokban emlékeztél meg a Megváltó megszületéséről.
Szeretettel: Rita
„virágágyás puha földje
röghöz köti vágyukat… ”
Remek soraid átvitt értelemben is magamévá tettem.
Szeretettel: Rita
Kedves Gábor!
Érdekes volt így ezzel a sokféle kiegészítéssel együtt. Valóban a vágyaink bennünk élnek és ha nincs semmi realitásuk, akkor is képesek vagyunk álmodozni azokról.
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
Mégha csak az őszben járnánk, de már rég a télben vagyunk, ezért keménynek és edzettnek kell lennünk, hogy túléljük, ha pedig nem, akkor ennyi volt.
Szeretettel: Rita
„azt keresem, kutatom,
hogyan tehetnék szert arra, hogy
e csodálatos hangok adta dallamokat
újra meghallgathassam.”
Visszavágyunk gyermekkorunk tisztaságába, amikor megérintett a karácsonyi csengő hangja, bár lehet, hogy Te nem karácsonyra gondoltál, de mindegy is. Vágyunk a szépre, a jóra, azt átélni tiszta szívvel újra.
Szeretettel: Rita
„Áldozata a magánynak.
Az egyedüllét fojtogat.”
Kedves Tonió!
Megrendítő sorok. Hány és hány ember éli ezt át akár azért, mert valóban egyedül él, akár társasmagányban. Sem egyedül, sem társsal nem jó nekünk. Nem tudunk elfogadni, igazán, szívből, önzetlenül szeretni. Talán meg kellene tanulnunk és akkor akár egy kis állatka – cica, kutyus – is boldoggá tehet bennünket. Mindegyik ki tudja fejezi azt, hogy örül. Gondoskodni kell róluk, ami fontosságérzést ad nekünk. Természetesen embernek ember a társa, de azt idővel elveszítheti, akár azért, mert meghal, akár azért, mert elváltak egymástól. Valamit tenni kell, hogy boldogabbnak, szabadabbak érezzük magunkat.
Megértéssel és szeretettel: Rita