Nagyon kedves, megható szép sorok az unokával való együttlét öröméről. Szeretettel gratulálok hozzá! Nekem már az elsőszülött dédunokám is tíz éves, őt követi egy 3, egy 2 és novemberre várjuk a negyediket, aki kislány lesz. Így – ha megélem – két fiú és két kislány dédunokával büszkélkedhetek majd. Sajnos egyik sem lakik a közelemben és hát ugye ott vannak a szülők, a büszke nagyszülők, így nekem ritkán van lehetőségem találkozni velük, de a Messenger jóvoltából sok mindent tudok róluk, felvételeket, videókat is kapok és azért olykor-olykor össze is tudunk jönni egymással.
További kellemes és boldog perceket kívánok, valamint azt, hogy éljed meg az unokád esküvőjét is!
Köszönöm a látogatást és az elismerő soraid. Viszont az őszt nem lehet kisajátítani, azt én is szeretem. A színeit, a hangulatát, a nap kellemes simogatását, a csendet és elcsendesedést. Ráadásul nálunk sok az ősz szülöttje is.
Öröm számomra, hogy alapvetően egyetértettünk. Azzal, hogy felvágom az ereim, nem segítek semmin, sőt, ártok vele mindazoknak, akik szeretnek. Amit rosszul tettem, azért elsősorban én szenvedtem meg, természetesen – sajnos – a rossz döntéseink kihatnak másokra is, így a szülőkre, gyerekekre, de akár a testvérre, őszinte, igaz, szívbéli barátokra is.
Senkit nem tudunk megakadályozni a rossz döntéseiben. Ha valamikor azokat jónak gondoltuk, akkor kár emészteni magunkat utólag érte. A szerint cselekedtünk, amit a szívünk diktált. Amíg fel tudunk kelni, és még értelmünk is van, meg kell keresnünk azt, ami szebbé teheti a napjaink, azt a keveset, ami még hátra van.
Az ítélkezés a bíróság dolga büncselekmény esetén. A saját rossz döntéseink következményeit pedig mi viseljük. Egyrészt nem vagyunk kötelesek mások orrára kötni, de ha mégis megtesszük, akkor sajnos számíthatunk ítélkező megjegyzésekre, hozzászólásokra is. Ez utóbbit helytelenítem, még akkor is, ha netán belefutok ilyen helyzetbe, mert az mindig a meggondolatlanságomra vall. Utólag semmin se lehet változtatni, éppen ezért nem érdemes beleszólni, véleményt nyilvánítani, különösen akkor nem, ha a célszemély maga ismeri el a rossz döntéseit. Inkább erősíteni, támogatni kell! Biztatni, hogy lépjen túl rajta, elmúlt, nem hozható vissza. Mindenből tanulhat az ember, akkor is ha ezt a „tudását” a későbbiek során már nem áll módjában hasznosítani. Egyébként az ítélkezésről mindig Jézus példázata jut eszembe, amikor a parázna asszonyt meg akarták a farizeusok kövezni. Ez pedig így szól, hogy az vesse rá az első követ, aki bűntelen. El is tűnt mindenki. Jézus pedig azt mondta, hogy asszony hol vannak a vádlóid? Elmentek. Én se ítéllek el, menj és többé ne vétkezz! Nem tettem idéző jelbe, mert nem szó szerint idéztem csak emlékezetből. A lényege benne van. Az emberek nem ítélhetnek, mert nincs közöttük igaz egy sem, Jézus pedig megbocsátja a megbánt bűnöket, azokat többé fel nem emlegeti, a tenger mélyére veti. Nekünk követni kell az ő példáját. Meg kell tudnunk bocsátani az ellenségeinknek, de magunknak is. Ez hangzik el a Miatyánkban is bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Aljas dolog a másik vétkét folyton a szemére vetni, az ilyen ember nem méltó arra, hogy az ő bűnei megbocsátást nyerjenek, mert a másik szemében észreveszi a szálkát, de a magáéban a gerendát nem. Csak a megbánt bűnök nyernek megbocsátást.
Kedves Tonió!

Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
Ez aztán szerelmi vallomás a javából.
Szeretettel: Rita
Kedves Ilona!
Igen, kinek ki. Számomra nem kérdés, mert a páromra nem számíthattam, akik igazán, őszitén a sírig szerettek, azok a szüleim voltak.
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
Köszönöm a látogatást és az elismerő soraid. Viszont az őszt nem lehet kisajátítani, azt én is szeretem. A színeit, a hangulatát, a nap kellemes simogatását, a csendet és elcsendesedést. Ráadásul nálunk sok az ősz szülöttje is.
Szeretettel: Rita
Kedves Gyöngyi
Számomra is, de nekem nem mindig sikerül.
Szeretettel: Rita
Kedves Gyöngyi!
Igen, vannak kiemelt napok az életünkben, olyanok, melyeket nem tudunk, de talán nem is akarunk feledni.
Szeretettel: Rita
„Életünk során,
Oly sok nyomot hagyunk;
Amikor mások életében,
Gyakran ott vagyunk.”
Ezek a nyomok tudnak felemelni, vagy fájdalmas emléket hagyni.
Szeretettel: Rita
Kedves Gyöngyi!
Nagyon szívesen.
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
Öröm számomra, hogy alapvetően egyetértettünk. Azzal, hogy felvágom az ereim, nem segítek semmin, sőt, ártok vele mindazoknak, akik szeretnek. Amit rosszul tettem, azért elsősorban én szenvedtem meg, természetesen – sajnos – a rossz döntéseink kihatnak másokra is, így a szülőkre, gyerekekre, de akár a testvérre, őszinte, igaz, szívbéli barátokra is.
Senkit nem tudunk megakadályozni a rossz döntéseiben. Ha valamikor azokat jónak gondoltuk, akkor kár emészteni magunkat utólag érte. A szerint cselekedtünk, amit a szívünk diktált. Amíg fel tudunk kelni, és még értelmünk is van, meg kell keresnünk azt, ami szebbé teheti a napjaink, azt a keveset, ami még hátra van.
Ehhez az útkereséshez kívánok Neked sok sikert!