„Nem kellett mondani : ne légy irigy,
gyarapodásra volt nekünk lehetőség,
Örültünk,kezünk által gazdagodva
szívben és lélekben tovább adhattuk
reményünk családnak boldog életre,
elégedettek legyenek,de irigy soh’sem”
„Éld meg ezt az időt, élvezd a mát!
Ne törődj azzal mi lesz ezután!
Ne gondolj a jövőre,
ne tervezd már a holnapot!”
Ez épp olyan, mint ha én írtam volna. A mi korunk már kor a javából, nagyon sok ember nem éli meg. Amig a testünk mozdulni képes és a szellemünk is ép, örülhetünk, hogy még vagyunk. Akarni már semmit se akarhatunk, csupán képessé kell válnunk arra, hogy elfogadjuk mindazt, amit még jut.
Kedves, szép soraid tetszéssel olvastam. Az én kedvencem a keddi nap volt. Ne kérdezzed, hogy miért, mert magam se tudom. Mióta nem dolgozom, a napok összefolynak, nincs valódi jelentőségük. Azt, csak valamilyen program, vagy látogatás adhat. Nos, hétfőn jön a fiam és a menyem, így a hétfői napon szép lesz. Szombaton viszont itt volt Évike lányom nálam és szépségét, egészségét, az egész lényét megcsodáltam, hiszen egész nyáron nem láttam. Felnőttek, dolgoznak, a kis szabadságukat egymással töltik, a gyermekeik és unokáik is inkább őket keresik és ez így van rendjén, mégis boldogság, hogy gondolnak rám, és ha tehetik el is jönnek hozzám. Nekem már csak azok a napok szépek, melyek valakihez, valakikhez kötőtnek.
„A kék világból kibukkanva, felnézve az égre
Fehér színű vattacukor néz vissza rám a mélybe.
Napkorong aranyfátyla tündökölve átrobog a vízen
Csillogó csillagok csillámlanak a felszínen.”
Nekem úgy tűnt, hogy ezt a verset már olvastam, csak azt nem értem, hogy akkor hová tűnt a hozzászólásom? Lehet, hogy törölted és kisebb változtatások után ismét feltetted?
Az örök hűség az embernél csak szavakat jelent. Engem is becsaptak és én is becsaptam már embereket, bár akkor még nem tudtam, hogy ezt teszem.
„Nem kellett mondani : ne légy irigy,
gyarapodásra volt nekünk lehetőség,
Örültünk,kezünk által gazdagodva
szívben és lélekben tovább adhattuk
reményünk családnak boldog életre,
elégedettek legyenek,de irigy soh’sem”
Bölcs soraid tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
Meghitt, szép sorok, bizony nem hozunk mindig jó döntést.
Szeretettel jártam nálad.
Rita
„Éld meg ezt az időt, élvezd a mát!
Ne törődj azzal mi lesz ezután!
Ne gondolj a jövőre,
ne tervezd már a holnapot!”
Ez épp olyan, mint ha én írtam volna. A mi korunk már kor a javából, nagyon sok ember nem éli meg. Amig a testünk mozdulni képes és a szellemünk is ép, örülhetünk, hogy még vagyunk. Akarni már semmit se akarhatunk, csupán képessé kell válnunk arra, hogy elfogadjuk mindazt, amit még jut.
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
Kedves, szép soraid tetszéssel olvastam. Az én kedvencem a keddi nap volt. Ne kérdezzed, hogy miért, mert magam se tudom. Mióta nem dolgozom, a napok összefolynak, nincs valódi jelentőségük. Azt, csak valamilyen program, vagy látogatás adhat. Nos, hétfőn jön a fiam és a menyem, így a hétfői napon szép lesz. Szombaton viszont itt volt Évike lányom nálam és szépségét, egészségét, az egész lényét megcsodáltam, hiszen egész nyáron nem láttam. Felnőttek, dolgoznak, a kis szabadságukat egymással töltik, a gyermekeik és unokáik is inkább őket keresik és ez így van rendjén, mégis boldogság, hogy gondolnak rám, és ha tehetik el is jönnek hozzám. Nekem már csak azok a napok szépek, melyek valakihez, valakikhez kötőtnek.
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
Köszönöm.
Szeretettel: Rita
Kedves Zoé!
Egyetértek Veled. Gyakorta egy szó többet ér, mit egy egész regény.
Szeretettel: Rita
Kedves Zoé!
Köszönöm szépen. Igen, velem volt a másik kedvesem is, puhán, édesen, mivel a hűvös miatt magamra húztam a pehelypaplanom.
Szeretettel: Rita
„A kék világból kibukkanva, felnézve az égre
Fehér színű vattacukor néz vissza rám a mélybe.
Napkorong aranyfátyla tündökölve átrobog a vízen
Csillogó csillagok csillámlanak a felszínen.”
Maradnánk benne, de nem lehet.
Szépséges kék soraid tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
Igen. Nekünk csak napjaink vannak a világmindenség időtlenségéhez képest.