„még a szenvedélyek is csillapodtak, tompultak.
Megváltoztak, mások lettek az éjszakák is,”
Hűvösebbek lesznek, melyben még aludni is könnyebb, másról nem is beszélve. Mindig is szerettem az őszt, talán azért, mert akkor születtem, de lehet, hogy a romantikus énem miatt. Ahogy írtad az ősz színeit, a napot, mely nem éget, hanem lágyan simogat. Mikor kicsik voltak a gyerekek – a nyári szünet miatt akkor kellett kivenni a szabadságot – de mindig azt mondta, hogy ha felnőnek, én ősszel megyek „nyaralni”. Még az október is csodás tud lenni, viszont a novembert már nem szeretem. Levetik a fák a szép színes leveleik, csupász, ködös, nyírkos idő köszönt ránk, korai sötétedéssel, ami már nem kedvemre való.
Azért a régi nyarak még szépek voltak, nyugodtan lehettünk a szabadban, most pedig, ha beköszönt a trópusi meleg, jobb a házban/lakásban a klíma alatt. Ősszel jobban élek, mármint hogy még aktívabb vagyok, mint nyáron. Valamikor az iskola kezdete miatt is szerettem. Jó volt újra találkozni az osztálytársakkal.
Szeretettel olvastam őszt idéző szép soraid. Bizony, amilyen gyorsan szaladnak a napok, hamar beköszönt.
Köszönöm szépen. Van, amit mi magunk tehetünk meg ennek érdekében, de a körülmények és a környezet is hat ránk. Amit eddig elterveztem, az sikerült, de csak azért, mert rajtam múlott, viszont jöhetnek olyan dolgok, melyekre nem lesz, mert nem is lehet hatásom.
Érdekesek ezek a színek, hiszen erre az évre azt terveztem, hogy szürke életembe színeket festek.Úgy látszik a színek fontosak számunkra, akár papírra rajzoltunk, akár az életünket akarjuk széppé tenni.
„De hiába vígasztaltok engem!”
Így igaz, hiába, ha az ember nem érez vágyat egy szebbre, jobbra, boldogabbra, akkor minden hiába.
Szeretettel: Rita
„Mi marad a dal végén majd nekünk,
ha régóta csak emléket ölelünk?”
Remek volt a hasonlat a viharhoz. Nem marad más, csak az emlék, kivéve, ha valaki elég bátor és merész ahhoz, hogy újat kezdjen.
Szeretettel: Rita
„álom
most a múlt,
a jelenben,
a jövőt várja”
Remek sorok. Tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
„én vagyok a fűszál, levegő, a fog, a rongy, a láng s a nappali világosság,
temetetlen órák felett állok, örökkévalóvá tesz a kísérteties hasonlóság.”
Érdekes és egyéni gondolataid tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
„Én szeretlek téged
Teljes szívemből
S cserébe csak annyit kérek
Te is ugyanígy szeress engem!”
A kölcsönös szeretetnél/szerelemnél nincs is jobb.
Szeretettel olvastam szép verssoraid: Rita
„még a szenvedélyek is csillapodtak, tompultak.
Megváltoztak, mások lettek az éjszakák is,”
Hűvösebbek lesznek, melyben még aludni is könnyebb, másról nem is beszélve. Mindig is szerettem az őszt, talán azért, mert akkor születtem, de lehet, hogy a romantikus énem miatt. Ahogy írtad az ősz színeit, a napot, mely nem éget, hanem lágyan simogat. Mikor kicsik voltak a gyerekek – a nyári szünet miatt akkor kellett kivenni a szabadságot – de mindig azt mondta, hogy ha felnőnek, én ősszel megyek „nyaralni”. Még az október is csodás tud lenni, viszont a novembert már nem szeretem. Levetik a fák a szép színes leveleik, csupász, ködös, nyírkos idő köszönt ránk, korai sötétedéssel, ami már nem kedvemre való.
Azért a régi nyarak még szépek voltak, nyugodtan lehettünk a szabadban, most pedig, ha beköszönt a trópusi meleg, jobb a házban/lakásban a klíma alatt. Ősszel jobban élek, mármint hogy még aktívabb vagyok, mint nyáron. Valamikor az iskola kezdete miatt is szerettem. Jó volt újra találkozni az osztálytársakkal.
Szeretettel olvastam őszt idéző szép soraid. Bizony, amilyen gyorsan szaladnak a napok, hamar beköszönt.
Rita
Kedves Zita!
Köszönöm szépen. Van, amit mi magunk tehetünk meg ennek érdekében, de a körülmények és a környezet is hat ránk. Amit eddig elterveztem, az sikerült, de csak azért, mert rajtam múlott, viszont jöhetnek olyan dolgok, melyekre nem lesz, mert nem is lehet hatásom.
Szeretettel: Rita
„csillapíthatatlan békevágyát kioltani nem tudták
Ez a békevágy a szeretetben fogantatott”
Nagyon szép és igaz, őszinte sorok.
Szeretettel: Rita
Érdekesek ezek a színek, hiszen erre az évre azt terveztem, hogy szürke életembe színeket festek.Úgy látszik a színek fontosak számunkra, akár papírra rajzoltunk, akár az életünket akarjuk széppé tenni.
Szeretettel: Rita
Milyen jó lenne, ha így lenne ! „Szeretetet adtak,szeretetet kaptak,
hangos szó nincs, a nevetés dallam,”
Talán van, akinek ez megadatik.
Szeretettel: Rita