User banner image
User avatar
  • Tóth Lászlóné Rita

Comments

Avatar photo Tóth Lászlóné Rita

Meghatóan szép történet volt. Kár lett volna a kicsi gyermeknek és a nagyapjának meghalnia. Igaz, hogy a becsületesen dolgozó ember se ezt érdemelte volna, de azért nem szabad másokat bűntetni, különösen nem gyilkossággal. „Az egyiknek sikerül, a másiknak nap”, mondja a nóta, de embernek maradni az kihívás és próba, de mindenképpen megéri. Addig, amíg az ember bele tud nézni a tükörbe, addig van önbecsülése.

Szeretettel: Rita

Avatar photo Tóth Lászlóné Rita

Kedves Ágnes!

Örülök neki.

Szeretettel: Rita

Avatar photo Tóth Lászlóné Rita

Kedves Zoé!

Örülök annak, ha így érzed.

Szeretettel: Rita

Avatar photo Tóth Lászlóné Rita

Nagyon szép mese volt. Tetszéssel olvastam. Bizony, az embernél nincs nagyobb fenevad a földön, most is gyilkolják egymást a háborúkban, mindent tönkre tesznek maguk körül, végül már élhetetlen lesz a föld is, melyre nem vigyáznak, hanem pusztítják azt.

Szeretettel: Rita

Avatar photo Tóth Lászlóné Rita

Bocsánat: a balesetet egy „t”-vel kell írni, csak nem tudom, hogy miként lehet az eredeti hozzászólást javítani.

Avatar photo Tóth Lászlóné Rita

„Először mindenki megbámult, mint valami nyíló virágot a szemétdomb sarkában,”

Nagyon tetszett ez a hasonlat, azért tettem ide. A mű maga olvasmányos volt, nagyon szomorú, ugyanakkor emberséges, megrázó. Sohasem tudhatjuk, mi van egy-egy alkoholista, drogos, egyéb szenvedélybeteg „története” mögött. Nyilván nem tudta soha feldolgozni ezt a megrázó balesetett, mely két ember – az édesanya és a magzat – halálával végződött, a férj fájdalmát, hiába ülte le a büntetését, a lelkében az események nyomot hagytak, melyet itallal akart „meg nem történtté” tenni. Rossz döntés volt, de ki tudja, hogy a helyében más, akárcsak én is is, mit tenne/tennék.

Gratulálok a műhöz.

Szeretettel: Rita

Avatar photo Tóth Lászlóné Rita

Kedves Edit!

Erről beszéltem én is, hogy olyan tulajdonságokat „fedeztetek” fel egymásban, ami szeretetet váltott ki közöttetek, egymás elismerését, hogy a feladatokban társak tudtok lenni, ehhez szerintem semmi köze nincs a szerelemhez, annak szeretetté alakulásához, de tiszteletben tartom a véleményed, viszont nem tudtuk egymást meggyőzni. A testvérem 77 éves és még most is szerelmes a feleségébe – első házasság – miközben működik közöttük a szeretet is. Én is szerelemből mentem férjhez, de miután a férjem hét év után két kisgyermekkel elhagyott, semmiféle szeretet nem tudott kialakulni közöttünk, mivel a gyerekekhez se akkor jött akkor, amikor ígérte és az egy dolog, hogy engem lecserélt, de a gyerekeknek se volt jó apja, mégis még sokáig szerelmes voltam belé, és visszavártam, aztán természetesen egy idő után – eltelt néhány év – elmúlt a szerelem részemről is. Nagyon sok embert tisztelek, becsülök, szeretek (testvérem, menyem, vejem, fiam, lányaim, unokáim, stb.) de nem vagyok szerelmes beléjük, mondjuk ez elég beteges dolog is lenne, tehát szerintem más tőről fakad a szeretet, mint a szerelem. Ráadásul létezik plátói szerelem is, pl. én kislány koromban Petőfibe voltam szerelmes. Sokan szerelmesek egy eszményképbe, amihez szintén nincs köze a szeretethez, hiszen nem is ismerik (színészek, művészek, zenészek, a Beatleseket úgy kellett kimenteni a sikitozó, örjöngő rajongók közül, de Elvist is, és őket csak kiragadtam a sok „bálvány” közül.) Édesapám 38, édesanyám 17 éve halt meg és még most is szeretem őket, a legfőbb jónak tartottam az életemben. Évekig gyászoltam mindkettőt, de olykor még most is peregnek a könnyeim, ha egy-egy szép emlék rámtőr.

Szeretettel: Rita

Avatar photo Tóth Lászlóné Rita

Kedves kis történet volt. Tetszéssel olvastam.

Szeretettel: Rita

Avatar photo Tóth Lászlóné Rita

„miközben
hazafelé mentem az üres hordozóval a kezemben,
szemembe könnyek tolultak, szívemet fájdalom mardosta”

Kedves Tonió!

Őszintén átérzem a hiányt és a fájdalmat. Minden egyes cicámat megsirattam, Lady sem fiatal már, annyira hozzám nőtt, nehéz lesz elengedni őt. Hála Istennek még egészséges, de egyszer eljön az idő és ha teheti, akkor elmegy meghalni. Ő teheti, mert a kertes kis hétvégi házból ki tudom engedni. Ha nem jön többé vissza, akkor tudom, hogy az öröklétre tázott, ha viszont gyógyíthatatlan beteg lesz én se hagyom szenvedni. Szenvedni, csak nekünk embereknek kell, mert nem engedélyezik az eutanáziát, a méltóságos életet és az azzal való eltávozást. Szomorú, hogy az állatot sajnáljuk, de az embert nem.

Szépen megemlékeztél róla, sokan még egy emberrel se teszik ezt, pedig nekünk igazán az ember lenne a társunk, az igaz, őszinte barátunk, Szívszorító, hogy a szeretetet mégis egy kis állatkától várjuk. Neki már jobb, ez legyen a földi vígaszod.

Szeretettel: Rita

Avatar photo Tóth Lászlóné Rita

Kedves Tonió!

Ezek szerint Neked volt lehetőséget beemelni. Ez se értettem, ezért próbáltam bemásolni a hozzászólásod. Mindegy, a lényeget úgy is láttad és láttam.

Szeretettel: Rita

Megosztás
Megosztás
55