Úgy szép az egész, ahogy van. A kép, amit feltettél, a vers, annak színe, elhelyezése, mondanivalója. A magyarázó szöveg. Egységet képez, a teljességet szedted csokorba.
Megértem, hogy nehéz a titkok őrizőjének lenni, de a Te felelősséged csupán annyi, hogy azt a titkot valóban annak kezeled, nem élsz vele vissza és nem osztod meg senkivel sem.
Nem tartom tökéletesnek magam és ha észreveszem, hogy túlléptem egy határt, akkor igenis megkövetem azt, akivel ezt tettem. Ez a minimum részemről. Az önostorozás pedig rám fér, mert nem tanulok a hibáimból, képes vagyok azokat újra és újra elkövetni.
A Te vasúti balesetedről szóló írásod adta az ötletet, hogy feltegyem ide ezt a rég óta meglévő igaz történetem, mely rólam szólt. A történetbeli Mártika én voltam és minden egyéb is egy az egyben megfelelt a valóságnak. Igen, örülhetett Mártika, vagyis én, de még se volt az az öröm annyira felhőtlen, hiszen benne maradt örökre a kutyáktól való félelem, elvesztette a csodaszép, vadonatúj szandálját, végül, de nem utolsó sorban sajnálta a szüleit, akik a kis családi kasszából kénytelenek voltak helyette egy másikat venni.
Köszönöm. A cipővel kapcsolatban az jutott eszembe – amit kék szandál címen – meg is „örökítettem”, hogy az egyik előző nap vásárolt, így vanonatúj szandálom, amiben csak egy kicsit sétálni szeretettem volna, hiszen a közelgő ünnepre kaptam, egyik fele egy megvadult kutyától való menekülés közben leesett a lábamról. Mivel azon a kutya érezte a szagom, apró darabokra tépte szét, és a szüleim annak örültek, hogy nekem nem esett semmi bajom. Édesapám az arra való pénzt nehéz, verejtékes munkával szerezte meg, még se fedtek, hogy miért kellett nekem arra sétálgatnom, hanem kaptam helyette egy másikat, amit felvehettem az ünnepre. Édesapám már 38 éve nincs közöttünk és még most is fáj, az a nagy és önzetlen szeretet, amit tőle és a hosszabb életet kapott édesanyámtól kaptam.
Kedves Zoé!
Úgy szép az egész, ahogy van. A kép, amit feltettél, a vers, annak színe, elhelyezése, mondanivalója. A magyarázó szöveg. Egységet képez, a teljességet szedted csokorba.
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
Megértem, hogy nehéz a titkok őrizőjének lenni, de a Te felelősséged csupán annyi, hogy azt a titkot valóban annak kezeled, nem élsz vele vissza és nem osztod meg senkivel sem.
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
Nem tartom tökéletesnek magam és ha észreveszem, hogy túlléptem egy határt, akkor igenis megkövetem azt, akivel ezt tettem. Ez a minimum részemről. Az önostorozás pedig rám fér, mert nem tanulok a hibáimból, képes vagyok azokat újra és újra elkövetni.
Szeretettel: Rita
„a becsületünket újra, vissza kell szerezni.”
Bölcs gondolataid tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
Kedves Gábor!
Nincs mit. Erősségem, vagy gyengeségem – ki-ki döntse el – az őszinteség.
Szeretettel: Rita
„Önfeledt áhitattal falnák a másét
ahelyett, hogy mindenki boldogságát keresnék :”
Sajnos, csak egyetérteni tudok minden szóval.
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
A Te vasúti balesetedről szóló írásod adta az ötletet, hogy feltegyem ide ezt a rég óta meglévő igaz történetem, mely rólam szólt. A történetbeli Mártika én voltam és minden egyéb is egy az egyben megfelelt a valóságnak. Igen, örülhetett Mártika, vagyis én, de még se volt az az öröm annyira felhőtlen, hiszen benne maradt örökre a kutyáktól való félelem, elvesztette a csodaszép, vadonatúj szandálját, végül, de nem utolsó sorban sajnálta a szüleit, akik a kis családi kasszából kénytelenek voltak helyette egy másikat venni.
Köszönöm az olvasást.
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
Köszönöm az olvasást és a tetszésnyilvánítást.
Szeretettel: Rita
„Éjjen sós könnyet ontok;
Mikor leszek szeretve?”
Megkapó, megható, fájdalmas szép sorok. Bizony, minden ember szeretetre vágyik.
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
Köszönöm. A cipővel kapcsolatban az jutott eszembe – amit kék szandál címen – meg is „örökítettem”, hogy az egyik előző nap vásárolt, így vanonatúj szandálom, amiben csak egy kicsit sétálni szeretettem volna, hiszen a közelgő ünnepre kaptam, egyik fele egy megvadult kutyától való menekülés közben leesett a lábamról. Mivel azon a kutya érezte a szagom, apró darabokra tépte szét, és a szüleim annak örültek, hogy nekem nem esett semmi bajom. Édesapám az arra való pénzt nehéz, verejtékes munkával szerezte meg, még se fedtek, hogy miért kellett nekem arra sétálgatnom, hanem kaptam helyette egy másikat, amit felvehettem az ünnepre. Édesapám már 38 éve nincs közöttünk és még most is fáj, az a nagy és önzetlen szeretet, amit tőle és a hosszabb életet kapott édesanyámtól kaptam.
Szeretettel: Rita