Elég ötletes vagy ahhoz, hogy ne éppen szírén témában írjál erotikus verset. A vízekről áttettem őket a virtuális térbe, ezek sem azok a szírének már, amiről a legenda szól.
A hozzászólásod minden esetre értékelem, örülök, hogy erotikus, lángoló versem elnyerte a tetszésedet.
Igen, talán nem is mindig az azonosulás a lényeg – bár az is jó, ha sikerül – hanem, hogy pluszt adjon, olyan új látást, amit eddig nem fedeztem fel. Sokat veszítenek azok, akik nem kiváncsiak másokra, mert saját magukat fosztják meg attól az élménytől, ami gazdagítaná őket.
Nagyon szép ez a vers. Igen, szerethető vagy, de akkor is, ha netán egyszer elhagy, viszont remélem, hogy ezt nem teszi meg, ha már egyszer felfedezte benned a szépséget.
Ezt én nagyon benéztem. Az eltávozott szeretteinkre gondoltam. Gábor hozzászólására jöttem rá, hogy másról van szó. Nem szeretném, ha visszajönne hozzám az, aki egykor elhagyott. Gáborral értek egyet. Viszont, ha azok, akik azért hagytak el, mert itt kellett hagyniuk a földi létet – ilyenek a drága, feledhetetlen szüleim – igen, akkor hoznánk földre a Mennyet.
Kedves Gábor!

Szeretettel: Rita
Kedves Gábor!
Azt mondanám el, hogy igaz társam volt, aki hűségesen mellettünk maradt, de nem mondhatom el, mert nem lenne igaz.
Szeretettel: Rita
Kedves Gábor!
Köszönöm az olvasást és tetszett a verses hozzászólásod is. Igen, nem mindegy, hogy nézünk, vagy látunk is, és az a jó, hogy mindkettő működik.
Szeretettel: Rita
Kedves Gábor!
Szeretettel gratulálok!
Rita
Kedves Zoé!
Igen, talán nem is mindig az azonosulás a lényeg – bár az is jó, ha sikerül – hanem, hogy pluszt adjon, olyan új látást, amit eddig nem fedeztem fel. Sokat veszítenek azok, akik nem kiváncsiak másokra, mert saját magukat fosztják meg attól az élménytől, ami gazdagítaná őket.
Szeretettel: Rita
Nagyon szép ez a vers. Igen, szerethető vagy, de akkor is, ha netán egyszer elhagy, viszont remélem, hogy ezt nem teszi meg, ha már egyszer felfedezte benned a szépséget.
Szeretettel: Rita
Isten annyira nem „szerette” az embert, hogy egyetlen fiát adta értünk. Lehet ettől többet adni, mint amikor valaki az életét adja?
Szeretettel: Rita
„Mire léptünk együtt mozdul,
mire együtt rándul a test,
s együtt ver a szív,
egy ütemre jár a lélek.
Lépésről lépésre,”
Öröm számomra, amikor ilyen szép, tiszta érzésekkel találkozom.
Szeretettel: Rita
„Te jöttél,
s kezembe olyat tettél,
mit csak egy lélek tud,
s mit csak a szív remél.”
Meghatóan szép sorok. Tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
Kedves Zita!