Felháborító! A fordítónak az a feladata, hogy a legjobban, legpontosabban és legszebben adja vissza a mű mondanivalóját, nem pedig az, hogy azt tetszése szerint átírja.
Elképesztő és ráadásul még neki áll feljebb! Szégyen, ő az, aki lejáratja a szakmát és több hiteles embert, alkotót hiteltelenné tesz.
Az ilyent meg kell büntetni és a fordításait nem szabad kiadni. Nem is értem, hogy nem vizsgálja át ezeket, még a kiadás előtt valaki. Hogy lehet bármit kiadni, az eredeti alkotókat tönkre tenni, ilyen önkényeskedő, a fordításhoz nem értő, erkölcstelen, a saját hibáját el nem ismerő személytől?
„de életét is odaadná
egynyári szerelméért, ha újra
láthatná és szerethetné
azt a csél-csap csapodárt,
a megátalkodottat,
Téged! ”
Mert ilyen a szerelem, melyet egy csél-csap soha sem él meg, ezáltal ő nem gazdagabb, hanem szegényebb lesz. Ha fáj is a szerelem, mégis, lebegés, boldogság, vágy, forró, meleg, nyári érzés, mely nélkül nincs igaz élet, mert nélküle az élet szegényebb, az öregkor pedig komor, boldogtalan, elégedetlen, mert nincsenek szép emlékek, csak fájók, mert a szépet, az igazit sohasem élte meg. Olyan, mint ha az ígéretes tavasz után az ősz érkezne meg.
Kedves Tonió!
Ezek a gondolatok jutottak eszembe, szerelemról szóló versed olvasva. Fáj, különösen, a vége, vagy ha a másik azt soha sem azt érezte. Míg tart addig nem adná oda az ember semmiért, mert felemeli, elvarázsolja, minden gondolatát betölti. A szíve is erősebben ver, ha rá gondol. A fájdalom, mely a végét jelenti, idővel mégis szép emlékké csillapul és az arcon mosoly jelenik meg, ha felidézi, ezeket a vágyakkal teli, egykori boldog, szép szerelmes időket. Nem érti senki miért mosolyog, csak ő tudja, aki még akkor is egykori szerelmére gondol.
Bár nem mondható szerénységnek, de ez az igazgyöngy én akartam lenni. Valaki úgy hagyott ott, hogy annyit se mondott, hogy habakuk és akkor írtam ezt a novellát, mintegy magam vígasztalva, hogy igenis értékes ember vagyok, akit nem érdemes csak úgy eldobni, mert idővel az, aki ezt tette, bánni fogja. Végül visszajött a gyöngyért és szerencséjére megtalálta.
„Embertársunkat mindig kell szeretni,
A boldogságért meg kell küzdeni.”
Igy igaz és ha megvalósulna, nem lenne háború, éhezés és nyomor.
Szeretettel: Rita
‘Reményem csillaga a szebb jövő hajnala,
Szívemben megpendül a megbocsájtás dallama.”
Gratulálok a megjelentetéshez! A versed pedig tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
Kedves Zoé!
Egyetértünk.
Szeretettel: Rita
„Ajándék vagy, a kincsem nekem,
te vagy a csendem tavasza,”
A gyermekünk mindig velünk marad gondolatban, akkor is, ha már felnőtt és a saját útját járja, mint ahogy tettük azt annak idején mi is.
Tetszéssel olvastam szép soraid.
Szeretettel: Rita
„Vár a napfény és vár a nyár…
Ne várjon hiába! Indulok már.”
Jól teszed.
Szeretettel: Rita
Kedves Gergely!
Sajnos nem tudom megjegyezni, hogy mit írt nekem korábban, mivel elég sok alkotást olvasok. A kapott élmény hatására írom a hozzászólást.
Szeretettel: Rita
Felháborító! A fordítónak az a feladata, hogy a legjobban, legpontosabban és legszebben adja vissza a mű mondanivalóját, nem pedig az, hogy azt tetszése szerint átírja.
Elképesztő és ráadásul még neki áll feljebb! Szégyen, ő az, aki lejáratja a szakmát és több hiteles embert, alkotót hiteltelenné tesz.
Az ilyent meg kell büntetni és a fordításait nem szabad kiadni. Nem is értem, hogy nem vizsgálja át ezeket, még a kiadás előtt valaki. Hogy lehet bármit kiadni, az eredeti alkotókat tönkre tenni, ilyen önkényeskedő, a fordításhoz nem értő, erkölcstelen, a saját hibáját el nem ismerő személytől?
Szeretettel: Rita
„de életét is odaadná
egynyári szerelméért, ha újra
láthatná és szerethetné
azt a csél-csap csapodárt,
a megátalkodottat,
Téged! ”
Mert ilyen a szerelem, melyet egy csél-csap soha sem él meg, ezáltal ő nem gazdagabb, hanem szegényebb lesz. Ha fáj is a szerelem, mégis, lebegés, boldogság, vágy, forró, meleg, nyári érzés, mely nélkül nincs igaz élet, mert nélküle az élet szegényebb, az öregkor pedig komor, boldogtalan, elégedetlen, mert nincsenek szép emlékek, csak fájók, mert a szépet, az igazit sohasem élte meg. Olyan, mint ha az ígéretes tavasz után az ősz érkezne meg.
Kedves Tonió!
Ezek a gondolatok jutottak eszembe, szerelemról szóló versed olvasva. Fáj, különösen, a vége, vagy ha a másik azt soha sem azt érezte. Míg tart addig nem adná oda az ember semmiért, mert felemeli, elvarázsolja, minden gondolatát betölti. A szíve is erősebben ver, ha rá gondol. A fájdalom, mely a végét jelenti, idővel mégis szép emlékké csillapul és az arcon mosoly jelenik meg, ha felidézi, ezeket a vágyakkal teli, egykori boldog, szép szerelmes időket. Nem érti senki miért mosolyog, csak ő tudja, aki még akkor is egykori szerelmére gondol.
Kedves Tonió!
Én mindig hozzászólok. Hol jól, hol rosszul, de megteszem.
Félre téve a tréfát, szépen írsz, érdemes elolvasni a műveid.
Szeretettel: Rita
Kedves Melinda!
Bár nem mondható szerénységnek, de ez az igazgyöngy én akartam lenni. Valaki úgy hagyott ott, hogy annyit se mondott, hogy habakuk és akkor írtam ezt a novellát, mintegy magam vígasztalva, hogy igenis értékes ember vagyok, akit nem érdemes csak úgy eldobni, mert idővel az, aki ezt tette, bánni fogja. Végül visszajött a gyöngyért és szerencséjére megtalálta.
Szeretettel: Rita