Olyan vagy nekem, mint madárnak a szél, Mellyel szívem végül a céljához ért. Felkaroltál és szerelembe vittél. Veled a Menyországig felrepülnék. Illatod, mint heves,
Fád csúcsára ülő szürke veréb vagyok. Dalommal ébresztem a napod. Ágról-ágra szállva mosolyt csalok arcodra. Van, hogy tova röppenek, észre sem veszed, ha visszatérek. Újra
Hogyha jársz a hegy mögött, integess a fák fölött! Bükk fölött, és tölgy fölött, hová a fény költözött! Ringatózz a szellők szárnyán, szenderegj a Nap
Madár vagyok, folyton szálltam, fától égig ért a szárnyam. Bejártam a nagyvilágot, felettem a Nap világolt. Szellők útján, házak fölött könnyű szárnyam égre szökött, remény
Csendesen csöpögött, S most tombol. Csak békés szellő volt, S most orkán. Messzire költözött Az égbolt. Fellegek ülnek a Nap trónján. Villámok sújtanak: Fényesek.
Napsütés és vándormadár Hozzám most már búcsúzni jár. Csillagos ég, fonnyadt virág Betonház titeket felvált. Nem én bűnöm, nem én hibám: Börtönöm visszajön hozzám. Rácsos
Egy hegy tetejéről beláttam Az igazi valóságot, Az ember életében lévő Összes boldogságot. Sima víztükrön Megcsillanó fényt, Sűrű nádat, kacsákat, S millió rejtélyt.
