Elfogyó az idő
Elfogyó az idő Feladni a reményt annyi, mint meghalni, elhagyni a fényt, s azt tapasztalni elfogyott, elfagyott az út, a láb, a cipő, nincs értelme
Pecze István
2023.11.06.
Nincs hozzászólás
Elfogyó az idő Feladni a reményt annyi, mint meghalni, elhagyni a fényt, s azt tapasztalni elfogyott, elfagyott az út, a láb, a cipő, nincs értelme
Gyötrődés Lelkemet égeti, gyötör a láz, hiába minden esdeklő fohász, sós könnyeim áztatják arcomat, tűzpántlikát sodor az alkonyat, hol álmokat zúznak dühödt szelek. Tomboló
Elveszett remények Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végigdúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos,
Egy esztelen szenvedély Fáj most nagyon az élet, hiszem, hogy lehetne szebb is, jobb is, mint amit most érzek. Szeretném arcod újra látni, érezni simogató
Pokolra jut, ki Belzebub sorába áll! Babilon városában fekete köd; a bűn sündörög. Ármány kúszik feléd, tűzben fagyott mosoly s forró üstben, Goebbels rotyogva röhög.
Átkos éjek jönnek a holnapokkal és nem borul már ránk remény. Nem szólnak már az árnyak, csak suttog a néma éj – csillagtalan az égbolt,
Jártam szellővel a táncot, benned voltam bánatod. Eloltottad már a lángot, könnyes szemmel bánhatod. Esőfelhő nyári égen, leszek benned zivatar. Vihart zúgva égre vésem, hogy