Művészportré Kovács Évával

Kapcsolatom az irodalommal otthon és az iskolában kezdődött. Mindig szerettem meséket, majd regényeket olvasni. De fiatal koromban falun laktam, ahol a villany nélküli környezetben nagyon sok elvégzendő mindennapi feladata volt. Idő nagyon kevés adódott, hogy kedvtelésemnek hódoljak.
Az általános iskola elvégzése után Miskolcra jártam a Zrinyi Ilona Gimnáziumba, amely akkor a Lévay József Református Gimnázium épületében volt. Bejáró tanulóként mindennap korán keltem, így este mindig már álmosan zuhantam az ágyba. Később ugyanez a strapás életem folytatódott. Sajnos továbbtanulásról nem is álmodhattam, dolgoznom kellett. Diósgyőrben a Táncsics Mihály téren dolgoztam egy gyógyszertárban asszisztensként. Annak a megközelítése mindennap napi 4 órás utazást jelentett. Ha visszagondolok az akkori életemre, úgy emlékszem, mindig nagyon fáradt voltam.
Sokszor csak sodort az élet. Így sodródtam egy miskolci albérletbe, majd az OTP-hez dolgozni. 1963-ban férjhez mentem Sasváry Gábor építészhez, akivel 18 évet éltünk együtt.
Akkor már jobban ráértem, rácsodálkoztam az addig nem ismert világra, bár a megszokott kemény munka végzését változatlanul felvállaltam. Munkahelyemen örömmel csináltam minden munkát amivel megbíztak. Mindegyik munkakör egy-egy kihívás volt számomra. Akkoriban szocialista brigádok működtek, ami azt is jelentette, hogy munka után közös összejöveteleket tartottak, szórakoztak. Egy ilyen brigád-buliról szól az első versem. Én ezt csak szórakoztató „jópofaságnak” tartottam, bár később is elkezdtem apró kis verseket, irkálni. Nagyon sok kis versecske a papírgyűjtés, takarítás útján feledésbe ment, de ez az egy kis „Buli vers” megmaradt.
Évekig csak magamnak írtam, mivel rájöttem, hogy pihentet, jó ha őszinte vagyok magamhoz. 1976-ban megszületett a fiam, ekkoriban írtam az „ Altató”c. versemet.
Dr, Varga Endre kohómérnököt 1984 év végén ismertem meg, majd 1985-ben házasságot kötöttünk.
40 évig dolgoztam a bankszakmában, nyugdíjas koromban pedig 8 banknak voltam az üzletkötő ügyintézője, majd a biztosítási üzletkötésbe is bekapcsolódtam. Szívesen csináltam, mert úgy éreztem, segítek ezzel embertársaimnak. Nem ismertem fel, hogy ugyanúgy tudnék segíteni az embereknek abban az esetben is, ha átképzem magam valamilyen kommunikációs szakra.
Az igaz viszont, hogy már 50 éves korom után ha valamit fontosnak láttam, vagy megérintett, megírtam az Észak-magyarország című napilapnak, s előfordult, hogy megjelentették. 2012-ben irodalmi esszé pályázatot hirdetett a Magyar Művelődési Intézet a „Jó pap is holtig tanul”címmel. Ide is beküldtem egy pályázatot, melyben az első 10 pályázó között szerepeltem. Ekkor határoztam el, hogy most már komolyabban veszem az írást és az ilyen irányú képességemet.
Hogy miről írtam?
Verseket a szülőfalumról írtam, a természetről és annak szépségéről, mely mindig elbűvöl, a szerelemről, a szegénységről, szenvedésről, Isten iránt érzett szeretetről és háláról, gyermekemről, unokámról. De mostanában sokszor arról írok, ami éppen megérintett.
Prózáimban élményeimet, emlékeimet írom le. Sajnos nem vezettem naplót, pedig az most nagy segítség lenne. Jelenleg is felírtam néhány emléket, eseményt az életemben, melyet szeretnék leírni. A versek azok vagy jönnek, vagy nem. Ezt tükrözi a „Verset írok” c. kis szabályosan rímfaragósan írt kis versem.
Az Irodalmi Rádiónak nagy szerepe volt életemben. Valahogy felfedeztem a facebookon 2017. év elején az Irodalmi Rádió „Hit és Remény” c. pályázatát, melyre jelentkeztem a „Könyörgés Istenhez” c. versemmel s befogadtak szerzőnek. Ekkor én boldog voltam.
Ezt követően már többször jelentkeztem egy- egy pályázatra, antológiában való szereplésre. Jelenleg 6 antológiában jelentek meg írásaim. További terveim között szerepel ez az autentikus, önmegvalósító életforma folytatása. Köszönöm Istennek, hogy erőt ad mindehhez.

Válogatás a művészportréban elhangzó és a szerző további alkotásaiból fényképekkel

 Kovács Éva: Az én falum

Szülőfalum neve: Szakáld,
Hat betű csupán.
Elolvasva, kinek mit jelent?
Mindenkinek mást jelent.
Helységnév? Hol van?
Hol a térkép?
Ott van, ahol Muhi,
Közel Miskolchoz.
S nem is sejtik,
Mily történelmi e hely…

Tatárjárás:
1241. április 11.
Őseink nyugodtan
Mulatnak a Mulatón,
Óvja őket
Szekérlánc a Láncgödörben,
De éjjel a közeli Sajó folyó
Tele tatár emberekkel.
Őrült ébresztő,
”Jaj, útban a szekerek”
A jó ötlet megdőlt,
Már csak a kard maradt,
S az éjszaka alatt
Meglepett sereg haldoklik,
IV. Béla menekül…

1941 júniusában újból
Háború mindenhol…
Magam sem tudom miért?
De én ekkor Szakáldon megszülettem,
És 6 évig csak itt éltem,
A faluból a lábam ki sem tettem.
A „Csécsi” úton laktunk,
Libát legeltetni a „ Mulatóra” jártam,
A „Láncgödröt” csodáltam…
A „Halom domb” koponyákat őrzött,
S én a „Keringő” csigáit szedegettem,
A „Nagylaposra”már szekérrel mentem..
De szerettem a „Poloskást” is
És a Hejő patakot,
Mely rendezetten folydogált
Az általam csodált „Kastélykertben”.
Szerettem a „Nagy-gyepet”
Szerettem a „Kis gyepet” is…
Milyen puha volt!
A fű simogatott.
Mentem iskolába,
S nem, nem az úton mentem,
Ha tehettem, a kis gyepen,
Ott puha volt minden!
Virágok nyíltak
Kis békák ugráltak,
Kis libák gágogtak..
Az utca mellette szaladt.
De az kemény volt és rendezett
Ez a gyep puha volt, dédelgetett,
S nem kopott úgy a cipőm rajta.
Tanítás után haza az utcán
Már „kettős sorban” jöttünk.
Mindenkinek köszöntünk,
Ez volt a rend!

Szakáld 60 év után
Nekem mit jelent?
Otthont, hazát s csodát!
A falu szélén lévő tábla betűi
Ölelnek…
Most már csak a temető vár rám,
Apám, anyám, s rokonaim ott nyugszanak.
De az úton, amíg odaérek,
Millió emlék futkos velem.
Ismerősként köszöntöm a templomot,
Mely a Muhi csata emlékére épült,
A régi Hangya-bolt épületét,
A „Mocsári-kastélyt”
Mely most középület,
A régi iskolámat,
Ahová 8 éven át jártam,
S előtte a Turul madarat
Mely köszöntésül
Szárnyát meglebbenti…

 Kovács Éva: Szakáld legendás tanítói

Legendás tanárokról írtunk… De hol vannak a „nemzet napszámosai”? Hol vannak a legendás tanítók? Hiszen ők voltak egy-egy falu lámpásai, ők segítették a település kulturális fejlődését.
Szülőfalum tanítóit szeretném bemutatni: Hizsnyik Gyulát és feleségét Hizsnyik Gyulánét Tasonyi Máriát. 1948-ban helyezték őket szülőfalumba, Szakáldra. Akkor még ők nagyon fiatalok voltak. Hizsnyik tanító néni akkor végezte el a tanítóképzőt.
Nagy elkötelezettséggel végezték nehéz munkájukat. A mi falunk kicsi volt és szegény emberek lakták.
Volt vagy 50 gyerek, melyre 2 tanító jutott. A gyerekek fele alsó, másik fele felső tagozatos volt. Az alsó tagozatot a tanítónő, a felsőt a tanító tanította. Ők mindketten 4-4 osztályt tanítottak egyszerre. Egy osztályra naponta egy aktív óra foglakozás jutott, a többi osztály figyelte az épp aktuális előadást, és közben feladatokat oldott meg. Nagy fegyelem volt. De megtanítottak nekünk mindent, ami csak belefért az idejükbe. Ez most elképzelhetetlen lenne.

Emlékszem, kezdetben volt egy kockás és egy vonalas füzetünk, egy könyvünk, egy ceruzánk. Tintát magunk készítettünk érett bodzából. Ez volt minden felszerelésünk.
Sok gyereknek még iskolatáskája sem volt.
S ha hiszik, ha nem, tudtunk annyit a nyolc osztály elvégzése után, hogy be tudtunk kapcsolódni egy gimnáziumi képzésbe.
Tanítóink még arra is szakítottak időt, hogy a nyolc osztályt már elvégzett tanulókat színdarabok előadására betanítsák. Így a fiatalok a hosszú téli estéket szereptanulással töltötték, próbáltak, majd a saját és a szomszéd falvakban is előadták a megtanult darabokat. Emlékszem, hogy egyszer én is szerepeltem a „Vén bakancsos és a fia a huszár” című darabban, melyben nagyon sok örömünk volt.
Volt, mikor kirándulást tettünk a falu határába és eredeti helyszínen emlékeztünk az 1241-es Muhi csatára,.
Hosszú távon az élet őket igazolta. Tanítványaik közül kerültek ki tanárok, mérnökök, orvosok, jogászok, könyvelők, irodai és szakmunkások, stb.
Büszkék vagyunk, hogy tanítványaik lehettünk. Munkájuk és életük példamutató volt számunkra.

 

 Buli vers 1976.

Március 13. nekünk nagy nap,
A „Dobó Katicáék” bulit adnak.
Kedves vendégeinket szeretettel köszöntjük,
Töltsék el az estét jó kedvben közöttünk.

Királyka karajt sütött jóasszony módra
Jól főz. Ő tudja mi a módja.
Csege Ircus pedig már augusztusban elkezdte,
Mikor az uborkát ecetbe eltette.

A pénztáros Tóthné Ági az italmesterünk,
Sógorával megbeszélte, hogy mi is kell nekünk.
Konyak, „Hubi”, bonbon meggy és cseresznye-pálinka,
Sör, bor, Cola, csak legyen aki elhozza.

Petrikné Katika a fogyóeszköz beszerző,
Tányért, villát, kést, poharat ügyesen szerez Ő,
A Jónáné Magdi a gyártásvezető,
Most is, mint mindig, ügyesen szervez Ő.

Jóna Anti beül egy nyugati kocsiba,
Melyben vígan poroszkál 85 lovacska.
Sose búsuljon a Dobó Katica brigádja,
Elhozom én ami kell az egész vacsorára.

Csohányné Erzsóknak van egy díszítő brigádja,
Era, Jutka, Helga, Kati Csocsóval felváltva.
Takarított, asztalt tolt és papírokat vagdalt,
A lámpákra díszítő papírokat szabdalt.

Így történt, hogy az OTP kicsinosodott,
S a bulira alkalmas helyiséggé változott.
Igaz a falait ki kellene tolni,
Mert fogalmam sincs, hogyan fogunk elférni.

Bár ahogy elnézem, az is megoldás lenne,
Ha mindenki felfelé gyorsan megnőne,
Így keresztbe kevesebb lenne helyigénye,
S fogyókúráznia többé nem kellene.

De ez nekem rettenetes rossz lenne,
Mert a Sasváry Gábor óriásra nőne,
Hajduék sem örülnének nagyon,
Mert a Csaba lenne hajszálvékony.

Így aztán megoldás nincs, s nem is lesz
Amíg ez a fiók körzeti lesz.
Ha majd megyeivé növi ki magát,
Akkor a „Tokajban” tarthat nem bulit, bált!

Ági a Murai és a Telihai Anni,
Bábival és Sárival a kenyeret szeli.
Tálra rakja a sültet és ami még akad,
Ahogyan elnézzük van itt finom falat.

De Királyné Ibolya még most sem nyugszik,
Édes sütiből is süt még egy tepsit,
Somorjai Ircuska is zserbót kavar,
Melyből ő is süt egy csomót hamar.

Csege Jóska is gondol egy merészet,
Táncra perdítem én az egész népet,
Sikerül, úgy érzem, nem lesz nagyon nehéz,
A bulira nagy mesterek szerezték a zenét.

Kissné és Schöppi kávét főznek, hátha akad,

Aki ennek ellenére álmos marad.
A kávéhoz kávé jár, de a szív is benne,
Kedves Vendégeink! Egészségükre.

Jávorkuti kartársról mindenki tudja,
Hogy az OTP-t „h” igazgatja.
Így ő már régen nem kisdobos,
Ajándéka mégis egy „kis-dobos”

Sasváry Gabi a fotómesterünk,
Ő fog csinálni emlékképet nekünk.
Garantálta előre, hogy a kép szép lesz,
Így ez a buli kedves emlékünk lesz.

Emlékezzenek majd a „Dobó Katicára”,
Erre a kis szorgalmas brigádra.
Remélem, hogy magukat nagyon jól érzik,
S kitartanak velünk egész végig.

Kovács Éva: Altató

Hajtsd ide a fejedet,
Öleld át a nyakamat,
Figyelj kicsi gyerekem,
Mondok egy altatódalt,
Csucsukálj, aludj el, aludj el…

Nap bebújt a Bükk mögé,
Szél elűzte, s dalra kélt,
Sötét köpenyt vett az ég,
Aludj város, aludj rét…
Csucsukálj, aludj el, aludj el…

Elhúzott a villamos,
Kis Balázs villamosa,
Az álmában csöngető,
Munkást munkába vivő.
Csucsukálj, aludj el, aludj el…

Gyár búgott fel, 10 óra,
Nagykovácsmű sziréna
Zúgja, búgja itt az éj,
Hajtsd fejed nyugovóra.
Csucsukálj, aludj el, aludj el.

Biztonság és nyugalom,
Erről szól az én dalom,
Puha párna, meleg ágy,
Aludd át az éjszakát!
Csucsukál, aludj el, aludj el!

 

 Kovács Éva: Miskolci környezetbarát buszok
(Városnézés az unokámmal)

Mikor jön a bambusz?
Nem bambusz! MAN-busz!
Miért MAN-busz a bambusz?
Mert az a neve a „kisbambusz!”
Tudod a MAN-busz
Miskolcon közlekedik,
De széles jókedvében
A Bükkbe, a Csanyikba,
S akár Lillafüredre is jár.
Természetes kis gázüzem,
Nem gázolajjal pöfékel,
S így nem érzed a büdöset sem…
Szép fehér és zöld a színe
És erejét rejti egy nagy „hátizsák”
Igazi környezetbarát!
Nézd! Jön és itt is van már!
Milyen jó felszállni rá!
Lépcső sincs, az ülések hívogatnak
Mosolyogva Téged várnak!
A vezető halkan csenget,
S minden ajtót bezár.
A MAN-busz száguld,
Irány a Diósgyőri vár!