– A dal szerint sajtból van – mondta Juci mama.
– Hát az egy baromság – vágta rá Samu, akinek még három napja volt elkészíteni csillagászatból a beadandó dolgozatát – ezt nem írhatom bele a dogába!
– Samukám, kis unokám, így nem szabad beszélni! – próbálta nyugtatni Juci mama a háborgó tinédzsert.
– Jaj! Mamszi! Ilyen hülye feladatokat kitalálni, azt nem lenne szabad! A Hold hétköznapi ábrázolása. Mi köze ennek a csillagászathoz? – folytatta a zsörtölődést Samu.
– Vagy amikor reszket a tó vizén? – Juci mamának esze ágában nem volt feladni a segédkezést.
– Reszket? Mamszi! Nem akarok én senkit sem riogatni – Samu a szarkazmusát Juci mamától örökölte.
Samu nagyon szeretett csillagászatot tanulni a gimnáziumban. Bár még csak első évét töltötte az iskolában, mégis már arra készült, hogy egyetemi éveit is az égbolt kémlelésével fogja tölteni. Ezért minden alkalmat megragadott, amikor többet foglalkozhatott a csillagászattal mindennapi tanulmányain túl. Most sem volt másként. Két hét alatt kellett elkészíteni a csillagászverseny házi dolgozatát, amelynek minden kérdésére – több napi könyvtárazás után – kidolgozta a válaszokat, egy kivételével. „A Hold hétköznapi ábrázolása”. Ehhez a kérdéshez nem tudta, hogyan kezdjen. Évek óta – amikor megakadt egy feladatban – Juci mamához fordult segítségért. Mert a mamának mindig olyan jó ötletei vannak. Legalábbis Samu ezzel indokolta, ha valaki megkérdezte tőle, hogy miért kér segítséget Juci mamától.
– Nem is tudnál drágám! Eléggé be vagy te rezelve ettől az egyetlen feladattól is – Juci mama sokszor használta a Samutól hallott szlenget.
– Jó! Igazad van Mamszi! Akkor szerinted, hogy legyen?
– Gondolkozz el azon, hogyan látod szabad szemmel, amikor az égre nézel – mondta Juci mama.
– Teliholdkor olyan, mint egy csodálkozó arc a felszínén lévő holdkráterek miatt – Samu gondolkodása gyorsan váltott Juci mama noszogatása után, majd folytatta. – Nyugodtan dicsekedhetek bármilyen erényemmel olyankor, mert mindig illedelmesen elcsodálkozik rajta a Hold. Mintha folyamatosan, csukott szemmel csak annyit mondana, hogy „ó”.
– Megy ez neked gyönyörűm – mosolygott Juci mama, ahogy hallgatta unokáját. Samu pedig egyre jobban belelendült.
– Szuperholdkor pedig akkora, hogyha kitárom a két karomat, még akkor sem tudom átölelni. Olyankor sokkal jobban rám csodálkozik a Hold arca. És inkább hasonlít egy narancsra, mint egy sajtra – folytatta Samu
– Mondtam, hogy a dalban is ezt éneklik – bólogatott Juci mama.
– Akkor sincs értelme – védekezett Samu továbbra is –, de mindenesetre meg kell említeni. Amikor telihold van, akkor kerek és olyan, mint a trappista sajt. Újholdkor viszont, olyan, mint egy kifli. Még a színe is. Félholdnál pedig úgy tűnik, mintha egy görögdinnyét félbe vágtak volna. Csak csíkok nélkül.
– Éhes vagy Samukám? – Juci mama néha beszúrt egy-egy indokolatlan kérdést.
– Mamszi, ez hogy jön ide? – kizökkent Samu a Holdkutatásból.
– Szépen írtad körül a Holdat, de ez fontos – magyarázta Juci mama az előbbi közbeszólását.
Juci mama akkor szakította félbe Samu mondandóját, ha az nagyon elkalandozott. Olyankor feltett egy érthetetlen kérdést, vagy egyszerűen csak beleszólt és erre Samu kizökkent. Amiért persze egy pillanatig mérges volt az unoka, de kis idő múlva már folytatta is az eszmefuttatást.
– Jaj! Mamszi! Ha megfoghatnám a Holdat, akkor úgy képzelem el, mintha teniszlabdát simogatnék. Szabályos gömbnek látom, de a felszíne nem egyenletes – némi kilengés után folytatta Samu.
– Látod drágám, ez mind-mind hétköznapi ábrázolás – dicsérte meg Juci mama. – Folytasd!
– Talán még azt írnám, hogy szerintem, ha megérinteném a teniszlabdát, akkor hideg lenne – élesen váltott Samu.
– Nem tudom, hogy érdekel-e valakit, de írd ezt Samukám. Honnan jön ez? – kérdezte Juci mama.
– Hát a fényei, azok hidegek – egy kicsit bátortalanabb hangon válaszolt Samu.
– Aha! Ez mindent megmagyaráz – Juci mamának a hangjában érezhető volt, hogy nem ért egyet Samuval.
– Jó, lehet, hogy kihagyom. De akkor is így van – mondta Samu egy kicsit vitába szállva Juci mamával és saját magával is, majd folytatta –, szerintem ez is hozzátartozik egy hétköznapi ábrázoláshoz.
– Értem én! Értem. Akkor lassan összeszedheted Samukám, hogy mit is adsz válaszként a hülye kérdésre – Juci mama kissé odaszúrt az unokának, aki pár perccel korábban még a világvégére készült a csillagászverseny egyetlen, meg nem oldott feladata miatt.
Samu értette a célzást, hiszen megint pánikba esett először, ahelyett, hogy nyugodtan átgondolta volna a feladatot. Juci mama mindig felrótta neki, ha így viselkedett. Ezzel is terelgetni próbálta a kis unokát, aki már nem is volt olyan kicsi, de még előfordult, hogy éretlenül viselkedett. Samu pedig ezért szeretett segítséget kérni Juci mamától. Mamszi nem kiabált vele, nem is dorgálta meg, csak néhány kérdéssel, vagy megjegyzéssel irányt mutatott a gimnazistának és Samu mindig rátalált a jó megoldásra, amit aztán, teljesen magáénak tudhatott.
– Szóval a Hold, mindig ugyanazt az arcát mutatja, csak nem mindig ugyanabban a méretben. Újholdkor csak egy vékony kifli, aminek nagyon hegyes mindkét csücske. Félholdnál már egy félbevágott dinnyére hasonlít. És végül a telihold, az a legcsodálatosabb. Egy óriási, álmélkodó, kerek arc, aminek a szája soha véget nem érő „ó” betűt formál. Ha megérinthetném a simának tetsző holdfelszínt, akkor ki tudnám tapogatni az óriási lyukakat, amelyek a csodálkozó arc érzékszervei. De azt szabad szemmel is láthatjuk, hogy a felszín nem sima. Ezért inkább olyan, mint egy hatalmas, hideg teniszlabda, aminek egy kicsit feslett a borítása – Samu szinte levegőt sem vett, ahogy elmondta a megoldhatatlan kérdés válaszát.
– Látod drágám, ez elég hétköznapi – mosolygott Juci mama.
– Kösz Mamszi! Megint sokat segítettél – Samu odaugrott Juci mamához és átölelte.
– Szívesen! De a sajtot azért beleírhatnád!
Author: Rácz Roland
Rácz Roland az Irodalmi Rádió szerzője. Elsősorban olvasmányélményeim inspiráltak az írásra. A könyvek által teremtett, magával ragadó világok, ahová több száz oldal kalauzolt el. Sok-sok végigizgult kötet után érdekelni kezdett, hogy képes vagyok-e magam is létrehozni olyan történeteket, melyekkel azonosulni tud az olvasó. Ami felidéz, egy emléket, okoz néhány vidám pillanatot vagy épp megdöbbentő hatást vált ki. Kikapcsolódást jelent számomra a novelláimon áttekeredő cselekményszálak összesodrása. Van úgy, hogy magam sem tudom mi lesz egy történet vége, ezért az írás leköt az első betűtől egészen az utolsóig. A blogban megjelenő novellák alapját, sok esetben személyes tapasztalatok adják. Közvetlenül megélt vagy közvetve megismert történetek. Illetve olyan fikciók, melyek választ próbálnak adni a „mi lett volna, ha” kezdetű kérdésekre. Sok történet vesz körül minket. Jók és rosszak egyaránt. Bármifélével találkozunk valamilyen benyomást kelt bennünk. Élményként vagy tanulságként szolgál. Írásaimon keresztül magam is erre törekszem. Bízom benne, hogy az idő előrehaladtával egyre több olvasó érdeklődését kelti fel egy-egy újabb írásom megjelenése. Antológiák: 1. Jelek 2020 Irodalmi Pályázat Antológia (Algyői Könyvtár, Algyő 2020), AZ UTOLSÓ FÉLIDŐ című novella 2. Dolgaink (Irodalmi Rádió, Miskolc 2021), EMLÉKMOSOLY című novella 3. „Szárnypróbálgatók” 2021 Magyar anyanyelvű alkotók országos antológiája (Raszter Könyvkiadó, Csongrád 2021), SZEMBESZÉL című novella, Ezüst oklevél próza...