Arthur gondolatai

Már megint egy új? Ez volt az első gondolatom, amikor Gazda és Kisgazda beállított azzal a kis szőrös izével. Már volt kettő, minek még egy? Tudtam, mi következik. Még egy betolakodó, még egy kis szőrös izé a házban, még egy olyan dolog, ami elveszi Gazda és Kisgazda figyelmét.

Jól van. Nem mondom azt, hogy utálom őket, mert ez nem igaz. Nem is bántottam őket soha – kivéve az idegeneket, na őket nem szeretem. De egyszerűen nem értem ezt a beengedősdit. Miért van az, hogy én engedély nélkül át sem léphetem a bejárati ajtó küszöbét, míg ők kedvükre járkálhatnak ki-be a házban? És ez nem is a legrosszabb. A körmüket élesítik a bőrkanapén, levernek dolgokat a polcról, felugranak a konyhapultra és szemrebbenés nélkül lopnak. Lopnak! És ez még mindig nem a legrosszabb. Gazda és Kisgazda is megengedi nekik, hogy az ölükbe bújjanak… Ráadásul a kanapén! Mikor én másztam fel hozzájuk a kanapéra és próbáltam az ölükbe bújni, rám szóltak és visszaparancsoltak a cihámra. Nem értettem, miért. Még most sem értem, miért. Oké, hogy sokkal nagyobb vagyok és talán egy picikével erősebb a szagom, mint nekik, de ezek nem olyan indokok, amiért nem mászhatnék fel, nem? Ettől függetlenül visszamentem a cihámra, mert Gazda azt mondta. És amit Gazda mond, azt be kell tartani.

A ciha volt az egyetlen dolog, amin megtűrtek a házban. Az egyetlen dolog, amit ki tudtam harcolni magamnak. Csak akkor maradhattam bent, ha oda feküdtem. Ez is valami. Mert legalább bent lehettem a melegben, a puhaságban, és kitűnő rálátás nyílt a családomra. Na meg az új kis szőrös izére is, aki sokkal rosszabb volt a többinél.

Az elején szemmel kellett tartanom. Nagyon nem tetszett nekem. Rengeteg szabályt megszegett és nem hallgatott a parancsokra: a házban evett, a házban aludt Gazdával egy ágyban – amikor én ugrottam fel Gazdához az ágyra nem visszaparancsolt a cihámra, hanem kiküldött a házból –, mindenhova felmászott, miden mozgó dologhoz hozzáért és leverte a mancsával, harapdált és karmolt és… és rengetegszer szemtelenkedett velem a cihámon. Gúnyolódott velem, ha rajta feküdtem: illegette magát Gazda ölében, olyan dolgokat csinált, ami kivillantotta Gazda és Kisgazda fogát, és úgy tett, mintha én nem is léteznék ilyenkor, utána odajött hozzám és nekem dicsekedett az előjogaival. Mindig a határaimat feszegette. Piszkált és szándékosan provokált. De Gazda türelmesnek nevelt, és mivel azt mondta, ő is családtag, nem bánthattam.

Egyszer vesztettem el a fejem: amikor ráfeküdt a cihámra, az én helyemre. Kénytelen voltam arrébb lökni az orrommal, hogy odaférjek, de akkor ő rám fújt és megütött. Nem volt kint a körme, nem fájt, de rosszul esett. Kisgazda, sőt, még Gazda sem szólt rá. Én magam kéredzkedtem ki a házból, és egy ideig nem is mentem vissza, akkor sem, ha hívtak. Féltem bemenni. Féltem még a cihámon is. Gazdáék kinevettek, azt mondták ne butáskodjak már, mert csak játszik. Próbáltam én is úgy viszonyulni hozzá. És egyszer csak észrevettem, hogy valami megváltozott. A kis szőrös izé nem bántott többet. Pimaszkodni pimaszkodik, mint ahogy a legtöbb kis szőrös izé, de most már csak játékból.

Őszinte leszek. Oké, hogy a játszópajtásom lett, de még mindig nem értem ezt a beengedősdit. Engedély nélkül én még mindig nem léphetem át a bejárati ajtó küszöbét, engem a cihámra parancsolnak, ha kaját akarnék lopni a konyhapultról, sőt akkor is, ha csak kunyerálni szeretnék. Nem verhetek le dolgokat a polcról, nem kolbászolhatok a házban csak úgy, mint a kis szőrös izé. Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha én a körmömet élesíteném a bőrkanapén… Viszont van egy cihám a házban, van egy saját helyem, amit ki tudtam harcolni az egyenlőségért. És ráadásul, már nem parancsolnak le azonnal a kanapéról. Ez is valami. Talán azt is sikerül majd elérem, hogy én is Gazdával alszok az ágyban.

Birinyi T. Rebeka
Author: Birinyi T. Rebeka

Birinyi T. Rebeka az Irodalmi Rádió szerzője. Életem huszonkét évének több mint a felét az irodalom utálásával töltöttem. Az olvasást unalmasnak, időpocsékolásnak tartottam. Egy épkézláb mondatot sem tudtam leírni. (┬┬﹏┬┬) Középiskolai irodalomtanárom nyitotta fel a szemem az irodalom szépsége felé. És rájöttem, jó dolog az olvasás. A képzelet miatt. Egy fehér papírt látunk csak, rajta fekete betűkkel írt szavakat, ami ránézésre jelentéktelen, unalmas, mégis a jelentésük miatt lesz egy történet, egy könyv. Szemmel nem látni csak pacákat, mégis minden érzékelhető a képzelet terében. Emiatt az érzés miatt írok. Mert, ha van egy magával ragadó story, a valóság és a képzelet határán élek, ez pedig az egyik legszabadabb az érzések között. ui: ha hét évvel ezelőtt szembetalálkoztam volna az utcán mostani énemmel, és leültünk volna kávézgatni, és ilyeneket mondott volna, hogy: “Imádni fogod a szavakat, a jelentésüket, ami miatt imádni fogsz olvasni. Író akarsz majd lenni.” Biztos egy szaftos nevetés alatt köptem volna rá a mogyorós cappuccinóm. (●’◡’●) blog: https://birinyitrebeka.blogspot.com/?zx=b1496d27a15e199

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Vajna-Kánagy Rozi

Félig ajándék

Mint érett gyümölccsel roskasztott fa ágait, Kitárt karom harminc év súlya húzza lefelé. Sorsom nyújtva felejtette ajándékkal nekem telt markait S te bennük maradtál, félig

Teljes bejegyzés »

Elfelejtett álmok

Edit Szabó : Elfelejtett álmok Rózsaszín szárnyak a felhős égen Mind egy -egy féltő gondolat, Elfelejtett álmok ? Még az is lehet ” Szikrázva szór

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Rodé Klára

Reggel az óceán partján

  Reggel az óceán partján Ma csupán a partot figyeltem, megpróbálom elétek varázsolni a látványt. Tenerifén minden évben valami más vonja magára a figyelmemet. Számomra

Teljes bejegyzés »

Boldogok, akik szomorúak…

Boldogok akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket Az ember tervez, az Isten végez mondja egy magyar közmondás Szomorúság önti az embert homályba ha gyakran nem

Teljes bejegyzés »