Szia apa.

Szia apa.

(Egy gyermek válasza az apjának)

 

Azt mondtad, szeretsz,
s én elhiszem neked.
De hol voltál, mikor anya a fáradtságtól
hallucinált szörnyűségeket?
Mikor a depresszió szorító marka
a lelkét akarta eltépni tőlem,
s te csak nézted a monitor kék villódzását,
és nyomkodtad a konzol gombjait.

Azt mondtad, szeretsz,
s én elhiszem neked.
De miért nem vigyáztál magadra,
amikor ötnaposan a kórházból hazajöttem,
s te beteg voltál, mert az se érdekelt,
hogy újszülöttként ez rám még veszélyes,
s ha magadra vigyázol, rám is vigyázol.
Meg anyára is, aki felkelni alig bírt,
hogy engem ellásson műtét után,
csak beszóltál neki, ő meg engem
ölelt és sírt. Sokszor sírt.
És mindig látszott a monitor villódzása,
és hallatszott az irányító kattogása.

Azt mondtad, szeretsz,
s én elhiszem neked.
Amikor a hideg márciusi széltől te,
a nagy és erős férfi beteg lettél,
miért akartál engem, a pár napost,
a kisbabát kabát és sapka nélkül
a hideg szélbe vinni, mikor eddig
anya hasában voltam a melegben,
s most a teszerinted meleg szoba is
hideg volt még nekem? Te is beteg lettél,
akkor velem mi lett volna,
ha nem öltöztet mégis fel az általad
annyira utált nagymama?
S aztán hazamentünk a villódzásba,
meg az irányító kattogásába.

Azt mondtad, szeretsz,
s én elhiszem neked.
De miért nem engedted, hogy a kórházban,
amikor még nem fájt volna, fülbevalót
tegyenek a fülembe az ápolók?
Most ovis leszek és minden kislánynak van.
Fiúknak nincs. Majd hadd csúfoljanak, hogy fiú vagyok,
pedig nem is igaz! Kislány vagyok.
Fülbevaló nélkül. Mert most már fáj, és félek.
Így meg majd csúfolnak, attól is félek.
De neked ezt súgta a villódzás,
meg a mindenttudó net.

Azt mondtad, szeretsz,
s én elhiszem neked.
Hisz két hétig tényleg sokat öleltél.
Aztán meguntál és nem volt agyad hozzám,
mert munka után kellett a pihengetés.
Anyát én nem hagytam pihenni,
éjjel is éhes voltam, s ő adott enni,
akkor is, ha kicsit fémes íze volt.
A vértől, tudod. De nem engedted,
hogy tápszert adjon legalább néha.
Pedig jobb volt, mert anya nem sírt,
mikor végre ellenedre azt adott.
S miközben ettem, láttam a villódzást
az ajtó üvege mögött.

Azt mondtad, szeretsz,
s én elhiszem neked.
Biztos akkor is szerettél, amikor
sétálni mindig „most nem” jöttél velünk.
Azt hittem, a cipődet nem találod,
s mikor elég nagy lettem,
fogtam, odatipegtem, eléd letettem.
„Most nem megyek veletek”
mondtad akkor is, mint mindig,
kivéve, ha cigiboltba kellett, hogy elkísérjünk,
mert egyedül lusta voltál menni.
S a séta után hazaérve láttam a villódzást,
és hallottam a focisjáték hangját.

Azt mondtad, szeretsz,
s én elhiszem neked.
Biztos akkor is szerettél, amikor
vittem a labdát a bezárt ajtóhoz.
„Apa, deje, jabdázzunk! ” De te inkább
a virtuális focistákkal labdáztál.
Pedig ők nem szaladnak eléd, amikor hazaérsz,
Nem kérdezik, mi történt ma.
Ők nem fognak inni adni, ha öreg leszel.
Bámulhatod majd a villódzást,
és nyomkodhatod a gombokat.

Azt mondtad, szeretsz,
s én elhiszem neked.
Most már, ha ott vagyok,
játszol is velem.
Néha bilire is ültetsz,
etetsz is, ha muszáj.
Meg ha már kidőlök,
el is altatsz talán.
Igaz, játszótérre soha nem viszel,
pedig szaladgálni szeretek,
s aztán könnyebben alszom el.
De örülök annak, hogy végre
játszol velem, ha elviszel.
Anya ezért is jött tőled akkor el,
mert így talán örülsz a velem töltött időnek,
s mivel mindig azt mondod, szeretsz,
Így hát… elhiszem neked.

Elek Andrea
Author: Elek Andrea

Elek Andrea az Irodalmi Rádió szerzője. Egerben születtem 1984-ben, majd a középiskola elvégzése után Debrecenbe mentem tanulni. A diploma megszerzése után ismét Egerben kerestem, és hosszú idő után találtam is állást egy kollégium nevelőtanáraként, majd gyermekem születése és a válásom után online szerkesztőként új munkahelyet választottam. Már 11-12 éves koromban verseket írtam, bár ezek nem bírnak különösebb irodalmi értékkel, inkább csak érzelemkifejezésre voltak jók. Ezt akkoriban nem tudtam még, és ezért nagyon rosszul esett, amikor az egyik tanáromtól megkaptam a kritikát, hogy nincs titok a verseimben. Egyetem alatt jöttem rá, hogy mit is értett ez alatt, ekkor felhagytam az írással és inkább olvastam sokat, ami egyébként kellett is magyar nyelv és irodalom szakon. Akkor kezdtem újra az írással foglalkozni, amikor az első munkahelyemre bekerültem, és olyanokkal ismerkedtem meg, akik nem tartották nevetségesnek a fantasy és sci-fi iránti érdeklődésemet. Ez új lendületet adott, bár a versek helyett inkább a próza felé fordultam ekkor elsősorban, és megszületett a Fogadó a Régi Emlékekhez című novellám. Ezek után sorban jött a többi, és 2015-ben magánkiadásban két novelláskötetem is megjelent, a Mítoszok és Legendák könyve, ami inkább fantasy témájú novellákat tartalmaz, és a Fekete akkordok, ami pedig a sci-fi, illetve a mágikus realizmus felé hajlik....

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Bujaság

Bujaság Isten özönvízzel súlytotta a bűnös emberiséget, mert elhagyva az Urat bűneivel elvesztett minden társas szépséget A bűnös nemi vágyakozás a tisztaság elleni támadás s

Teljes bejegyzés »

Credo

Látod-e, testvér, hogy morog, s közben csetlik-botlik ez a világ, hogy velünk együtt forog, megrág, kiköp, s szalad tovább? Látod-e, hogy az elmúlás gondolatától a

Teljes bejegyzés »

Fösvénység

Fösvénység Önzővé vált az ember, s tettei öncélúvá, Vagyongyűjtés lett az egyik legnagyobb kísértés Közben a világ elmarad, s elmúlik ifjúsága Értékeit elveszti, ami talán

Teljes bejegyzés »

Tavaszi szél

Author: Halász Zoltán Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt – jellemzően műszaki pályán – ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék a mintegy

Teljes bejegyzés »

Az első tavaszi nap

Beck Brigitta: Az első tavaszi nap   Mézízű zsongás libben A szirmok közt, S lobogva úszik el a fényben, Keresztül az egész városon, Melegen, puhán,

Teljes bejegyzés »

Kevélység

Kevélység A történelem peremére sodródott az ember mert vitára adta a fejét a teremtő Istennel Gondolta : meg tud egyezni a természettel majd hogy végleg

Teljes bejegyzés »