Amikor leszáll a köd…

Amikor a tengerre leszáll a köd, csodálatos dolgok történnek. Ezüstösen örvénylik a víz felett, óriási gomolyokban hordja a szél. A függöny hol föllebben, hol lehull, és a szem azt keresi, mikor bukkan fel a Vizek Istennője a habokból, hosszú, lobogó hajjal, kék gyöngyházpáncélban, hátán óriási karddal, amit kagylók és igazgyöngyök díszítenek, mikor fúj bele kagylókürtjébe, hogy összehívja mindazokat a lényeket, amelyek fölött uralkodik, hogy induljanak és mutassák meg az Embernek az utat, amiről letért a világok hajnalán. Amikor a tengerre leszáll a köd, a varázslat kicsit visszaköltözik a világba és összeszorítja a szívet, felemeli az elmét valami olyan magasságba, ahová emberi tudat többé már föl nem érhet. A szél ismét föllebbenti a fátylat és kósza napsugár hatol be, megcsillantja a köd apró kis cseppjeit, és a varázslat teljes lesz. Aki a közelben jár, legyen ember vagy állat, rabja lesz ennek a bűbájnak.

Nem lehetett messzebb látni a parttól, csak pár méternyire, de Ella tudta, hogy ha a szél így fog fújni továbbra is, nemsokára elfújja a ködöt és felragyog a napfény. Mire hazaér, már sütni fog a nap, aminek egyszerre örült is, egyszerre nem. Hosszú műszakból ment hazafelé, és aludni akart, de hiába fogja behúzni a függönyöket otthon, a vékony anyagon akkor is átsüt majd a nap és nem fog tudni pihenni. Ugyanakkor már hetek óta esős idő volt, és akármennyire szerette az eső illatát, amikor elkeveredik a tenger sós levegőjével, mégis unta már egy kicsit. Pár perc múlva a köd mintha ritkult volna valamelyest, és további pár perc múltán egyetlen kósza napsugár hatolt át rajta, megcsillantva a már csendesülő hullámokat. Vagy nem is csak a hullámokat? Ella a szeme sarkából látta, hogy valami van a vízben. Letért az ösvényről, belegázolt a homokba, majd a víz fölé hajolt. A szél a szemébe fújta válláig érő, fekete haját, így először nem tudta kivenni, mi is az, de aztán, amikor az egyik hullám visszahúzódott, meglátta. Egy kamera volt a vízben, félig a homokba eltemetve, annak lencséjén tört meg a napsugár. Ki hagyhat itt egy kamerát? Nem tűnt sérültnek, és Ella szétnézett, lát-e valakit a közelben, de ezen a korai órán nem volt senki a parton. Volt viszont annál több törmelék. Ella tudta, hogy pár nappal korábban egy kis csónak csapódott neki a sziklának kicsit feljebb, ahol már a homokos part szinte észrevétlenül sziklákba alakult át, annak a maradványait sodorhatta el idáig a víz. Szerencsére senki nem volt a csónakban, egy nyaraló stégjéről kötődött el és sodródott idáig. Ellának eszébe jutott, hogy kicsit visszább látott egy törött evezőt, azzal lehet, hogy pont elérné a kamerát. Visszasétált, és közben végig az járt az eszében, hogy miért csinálja ezt, amikor olyan álmos, hogy eddig csak a kispárnájára tudott gondolni. Megtalálta az evezőt, visszasietett ahhoz a ponthoz, ahol a kamerát látta, és hosszú perceket küszködött azzal, hogy beleakassza a nyelet a kamera szíjába és kikotorja a partra, és persze eközben ne legyen vizes. Aztán csak sikerült neki, kézbe fogta a kamerát, kirázta belőle a vizet. Amikor hozzáért, hirtelen szélroham süvített végig a parton, a napfény csíkokban be-betört a ködtengerbe, ezüstös-aranyos kavargássá változtatva azt, és Ella úgy érezte hirtelen, hogy ennél szebbet nem látott még és nem is fog. Megbabonázva nézte a köd napfénytől szikrázó aranycseppjeit az ezüstösen hullámzó tenger fölött. Aztán a szél egyre inkább felerősödött, elfújta a ködöt és Ella látta, hogy a láthatár felől óriási fekete felhő közeledik. Jó nagy vihar készül, jobb lesz, ha indul haza. El is felejtette a kezében szorongatott kamerát, szapora léptekkel indult tovább.

Amikor hazaért, a vihar teljes erejével kitört, de Ellát ez már nem zavarta. Úgy zuhant az ágyba, ahogy volt, éppen csak a kabátját dobta le a székre és a cipőit rúgta le a lábáról. Vagy két óra múlva ébredt fel arra, hogy ki kell mennie a mosdóba és egyébként meg fázik. Elintézte a dolgát, gyorsan átöltözött az alvós nadrágjába és pólójába, a feje tetejéig húzta a takarót és aludt is tovább. A kamera lencséje a székre dobott kabátról nézte végig az egészet.

Ella felébredt és álmosan hunyorgott bele a szobába. Fogalma sem volt, mennyi lehet az idő. Félhomály volt és eleinte ez jónak is tűnt így, de aztán Ellába belehasított a felismerés: elkésett! Ugrott volna fel, amikor új felismerés villant fel az agyában: hétvége van és most nem kell dolgoznia. Visszahanyatlott a párnára, újra elhelyezkedett a takaró alatt, magához ölelte a plüssmacit, ami még gyerekkorától kísérte el és az éjjeliszekrényén ücsörgött. Hogyan került az ágyába? Biztos álmában húzta maga mellé. Kicsit még elbóbiskolt, azzal a jóleső érzéssel, hogy most aztán semmi dolga, nem kell időre mennie sehová és övé az egész hétvége, azt csinál, amit akar. Fél óra telhetett el így, amikor végre aztán fölkelt, lezuhanyozott, csinált magának egy melegszendvicset, azt elmajszolta egy kis kávéval, és kurta vállrándítással vette tudomásul, hogy majdnem huszonnégy órát aludt egy huzamban. Péntek hajnalban jött haza, most akkor szombat van. Ekkor jutott eszébe, mit is talált a tengerparton.

Felkapta a kamerát, közben felakasztotta a kabátját a helyére. A kamerának látszólag semmi baja nem volt, csak lemerült az aksija. Ez jó, hátha van benne olyan felvétel, ami alapján meg tudja állapítani, kié is lehet. De nem meri így tölteni, mi van, ha még vizes? Szétszedte, módszeresen megtörölgette egy puha, száraz, fehér ruhával, majd hagyta egy kicsit száradni. Közben bekapcsolta a laptopját, és felnézett a Facebook-ra. Nem a saját nevével szerepelt, egy rendőrnyomozó nem is lehetne fent a Facebook-on, de az ismerősei tudták, ki szerepel Anna Black neve alatt. Ezt a nevet egyik barátnője javasolta neki, azaz inkább ő nyúlta le a barátnőjétől, akinek az egyik regényében a főhős neve volt. A lány azonban nem bánta, bármit megtett volna Elláért. És igazából meg is tett. Tulajdonképpen Adrienne-nek kellett volna rendőrnek mennie, mert az ő bátorsága sokakat mentett meg már, pedig csak egy író volt, nem rendőr vagy katona. Azon az estén, azon a szörnyű estén is… Amikor elmentek végre kávézni, és utána Adrienne be akart menni még az egyik bankba, mert egy haverja ott dolgozott és ő hozott neki egy könyvet. Ella inkább megvárta kint, mert nem szerette Lucast, Adri pedig megígérte, hogy siet. Ella addig a szemben lévő újságosnál nézelődött, és nem vette észre, hogy álarcosok fegyverrel betörtek a bankba, csak amikor az első lövés elhangzott. Órákig tartó túszdráma vette kezdetét. Ella nem tudta, hogy Adri hogy csinálta, de sikerült úgy elterelnie a támadók figyelmét, hogy ki tudta menekíteni az embereket, mielőtt a rendőrök – az ő kollégái! – elszánták volna magukat bármire is. Ella végig hibáztatta magát, hogy miért nem ment be ő is, akkor nem így végződött volna, hiszen nála ott volt a szolgálati fegyvere, és amúgy is… Neki kellett volna ott lennie, nem Adrinak. Adrit súlyos lőtt sebekkel hozták ki végül, és két hétig kómában volt, mielőtt…

Ella összerázkódott az emlékektől és kipislogta a könnyeket a szeméből. Ő tudta Adri jelszavát Facebook-on, de azóta sem volt ereje törölni őt. Időnként eljátszott a gondolattal, hogy Adri még él, és visszanézegette a képeket, amiket feltett, sőt, egyszer, amikor még friss volt a fájdalom és ő jó pár pohár Jameson-nal próbálta kezelni, még üzenetet is írt neki. Most elvörösödött az emléktől.

Nagy levegőt vett és írni kezdett. “Kedves ismerőseim! Tegnap reggel a tengerparton találtam egy Canon EOS 1200D típusú kamerát. Szeretném visszajuttatni a tulajdonosának. Úgy láttam, nem sérült meg, vagy csak én nem tudtam megállapítani. Kérlek, továbbítsátok, hátha meglesz a tulajdonosa!”

Amikor rányomott az Enter-re, pont abban a pillanatban látta, hogy üzenetet kapott. Kíváncsian kattintott rá, majd amikor a feladót meglátta, a szíve kihagyott pár ütemet és elfelejtett levegőt venni. Megfordult vele a szoba és meg kellett kapaszkodnia az asztal szélében. A feladó ugyanis Adrienne O’Grian volt. Ella elolvasta az üzenetet, majd hirtelen minden elsötétült előtte.

Pár perc múlva tért magához, a földön feküdt és alaposan beütötte a fejét. Sziszegve kelt föl, mert a könyöke és a válla is fájt. A laptop képernyője sötét volt, mert öt perc inaktivitás után hibernálta magát. Ella benyomott egy gombot, mire visszajött az üzenet, amit az előbb látott. “A kamerát dobd vissza a tengerbe!”

***

A Talált Tárgyak Osztálya nem Ella hatásköre volt, de nyomozóként el tudta érni az adatbázist. Hétfő reggel azzal kezdte, hogy utánanézett, nem jelentette-e be valaki a kamera eltűnését. A Facebook-on nem járt sikerrel a hétvégén, de nem is számított rá igazán. Valahogy érezte, hogy… nem is tudta, mit is érzett. Bejelentés azonban nem érkezett, bár sejtette, hogy ez így lesz. Mindenesetre felhívta a partiőrséget is, hogy náluk sem jelezték-e, de onnan is negatív választ kapott. Aztán pedig fogta magát és lement az infósokhoz.

Az infósok az alagsorban dolgoztak, egy ablaktalan irodában. Nem is annyira iroda volt, inkább egy raktár, amit térelválasztókkal és színes festékkel tettek kicsit barátságosabbá. A fűtést megoldották az itt üzemelő gépek, szerverek, a szellőzést pedig az épület szellőzőrendszere. Ella be sem lépett szinte, amikor egy langaléta, szemüveges fiatalember eléállt.
– Ella! Téged is látni a mi kis barlangunkban?
– Josh! De jó, hogy te is itt vagy. Peter?
– Ma szabadságon van.
– Jaj, de jó, úgyis benned bízom meg csak.
– Mi az, kislány? Mibe keveredtél?
– Két dolog miatt kereslek. Az egyik, hogy találtam ezt a kamerát. Meg tudnád nézni, mit lehet kihozni belőle?
– Bizonyíték?
– Nem, ez most személyes. De fontos, Josh.
– Oké, most úgy sincs semmi – elvette Ella kezéből a kamerát. Ellát hirtelen nagyon rossz érzés fogta el, de ezt Josh hangja elsöpörte. Egyelőre. – És mi a másik megbízatás, főnökasszony?
– Kaptam a hétvégén egy Facebook-üzenetet.
– Ez még nem baj.
– Nem, csak a feladó… – Ella hangja rekedt lett, magabiztossága megtört. Josh, aki már kezelésbe vette a kamerát, érdeklődve nézett fel rá.
– Mi van a feladóval?
– A feladó… Adrienne O’Grian.
– Adri?… – Josh hangja is elfúlt. Ismerte a lányt, még Ella mutatta be neki, jóban is voltak és Josh tudta, hogy Ella a nővéreként szerette Adrit. – De hát…
– Igen, tudom! – tört ki Ellából. – Valaki szórakozik velem! Azt akarom tudni, ki törte fel a fiókját és miért csinálja ezt!
– Jól van, kislány, meglátom, mit tehetek. Melyiket csináljam előbb?
– Nem tudom. Azt hiszem, a kamerát.
Josh bólintott, és nekilátott. Fél óra múlva a kamera használatra készen állt és egy adatkábel kötötte össze Josh mindenttudó laptopjával.
– Maradtak rajta képek. Nem sok, de van pár.
– Az jó, mert így hátha megtudjuk, kié volt.
– Már jönnek is! – vigyorgott Josh, de a következő pillanatban úgy maradt az arca. Ella levegő után kapott és fel akart ugrani, de nem maradt erő a lábában.
Az első képen Adrienne O’Grian mosolygott rá.
– Ezt nem értem… – suttogta pár perc múlva, amikor már ismét rendesen kapott levegőt és nem fenyegette, hogy szívrohamot kap.
– Én sem – Josh hangja tompa volt, arca fehér, mint a fal. Ella gyanította, hogy ő sem nézhet ki különbül, de most valahogy ez nem igazán érdekelte. – Megnézzük a többit?
Ella csak bólintott. Josh gyorsan végigpörgette a képeket. Mindegyiken Adri volt különböző időpontokban és helyeken. Gyerekkori képek is voltak. Ella majdnem mindegyikről tudott, sokat ő fényképezett, de nem ezzel a kamerával. A legtöbb Facebook-os kép volt. Mivel a lánynak nem volt se családja, se senkije, így Ellát jelölte meg örököséül, bár Ella csak akkor tudta meg ezt, amikor felkereste őt az ügyvéd. Írásainak jogutódja is ő volt, és amikor három éve meghalt, Ella átnézett mindent, az összes iratát, a számítógépét, a fényképezőjét, a telefonját, és a kis lakásának minden zugát. És félelmetesen pontosan emlékezett minden apróságra. A képek jó része fent volt a neten ugyan, de a többit csak azok ismerhették, akiknek Adri megmutatta, márpedig ő nem volt egy fényképeket mutogatós típus, volt sok olyan képe, amit még Ella sem látott addig. Merev, tanácstalan tekintettel nézett Josh-ra, és a fiú ugyanúgy bámult rá. Végül aztán Ella szedte össze magát hamarabb.
– Josh, nézz utána annak a Facebook-os dolognak. És légy szíves küldd át nekem ezeket a képeket és nyomtasd is ki őket.
– Rendben. A Facebook-os dolog el fog tartani egy ideig, fölösleges megvárnod. Ha kész, rád telefonálok, jó? Átküldöm a képeket és aztán ízekre szedem őket, hátha rájövök valamire. De az is idő.
– Jól van. Én visszamegyek a helyemre. Ha van valami, azonnal hívj.
– Hívni foglak, ne aggódj.

Ella bólintott, megszorította a fiú vállát és visszaballagott a helyére. Az egész nap feszült várakozással telt, de Josh nem jelentkezett. Amikor letelt a munkaidő, Ella be akart nézni hozzá, de Josh már hazament. A telefont nem vette fel, így aztán Ella egész éjjel álmatlanul forgolódott. Gondolta, hogy felnéz Facebook-ra, de nem mert. Aztán éjfél után mégis rászánta magát. Tíz új üzenete volt. Mind Adritól. Mind arra utasította, hogy dobja vissza a kamerát a tengerbe. Ella gondolt egyet. Kezét a billentyűzetre tette és gépelni kezdett. Egyetlen szót írt be: “Miért?” Majd rákattintott a Küldés-re. Várt pár percet, majd amikor már éppen ki akart lépni, üzenetet kapott. “Mert úgy jársz, mint én.”
Ella ujjai sebesen jártak a billentyűkön.
“te hogy jártál?”
“beragadtam.”
“hova?”
“a ködbe”
“milyen ködbe?”
“nagyon nehéz… mennem kell…”
“ADRI! NE MENJ MÉG!!!”
Erre már nem érkezett válasz. Ella hirtelen ólmos fáradtságot érzett, a szíve óriási dobbanásokkal majd’ kiütötte a bordáit. Hisztérikus zokogás rázta meg, de nem jöttek könnyek a szeméből, csak a fogai vacogtak elemi erővel, a keze jéghideg volt és úgy érezte, azonnal halálra fagy. Ekkor megszólalt a telefonja. Kisebb szívinfarktust kapott, remegő kézzel nyúlt a telefon után. Josh volt az.
– Sz..szia – szólt bele még mindig vacogva.
– Szia, valami baj van?
– Mi… miért?
– Olyan fura a hangod.
– Ni… nincs se… semmi baj – Ella próbálta leplezni reszketését, de Josh a telefonon át is hallotta.
– Figyelj, ha most nem alkalmas…
– Mondd!
– Tudom, hogy éjszaka van, de ha nem baj, inkább átmennék.
– Nyitva lesz az ajtó.
– Nem. Majd kopogok – Josh letette a telefont mielőtt elköszönt volna.

Ella tudta, hogy negyed órán belül itt lesz, de nem tudott megnyugodni. A fiókhoz lépett, amit nem szokott soha kinyitni. Kihúzta és sokáig bámulta az egyetlen dolgot, ami benne volt, egy doboz Benson&Hedges-t. Adri halála után nem gyújtott rá, azóta őrizgette a majdnem teli dobozt, de minek is? Ilyen esetekre? Tétovázott egy pillanatig, majd elővett egy szálat, keresett gyufát a konyhában és kilépett az erkélyre. A hideg éjszakai levegőben azonnal újra dideregni kezdett, de ezt most nem bánta. Ez valóságos volt, ellentétben azzal, ami mostanában történik vele. Lassan szívta a cigit, a papír sercegése tisztán hallatszott a csöndes éjben. Amikor elszívta és bement, kopogtak is az ajtón. Josh kócosan, sápadtan lépett be.
– Te jó Isten, Ella! – meredt a lányra. – Mi van veled?
– Miért?
– Te majd’ megfagysz, a szád is kék már! A hűtőben éjszakáztál?
– Nem, csak…
– Főzök neked teát és addig semmit nem mondok, amíg fel nem melegszel!
Ella minden tiltakozása ellenére Josh tartotta magát a tervhez. Kihozta Ella takaróját a hálószobából, belecsavarta a lányt, feltett főni egy jó nagy adag teát, feltekerte a fűtést, és amikor Ella már nem remegett és a szája is visszanyerte egészséges színét, sőt, még az arca is kipirult a forró italtól, letelepedett mellé és elővette a laptopját. Ellában akkor tudatosult, hogy a fiú azt is hozott magával.
– Ella, te tudod Adri jelszavát?
– Tudom.
– És beléptél az ő nevében?
– Nem. Csak… leírta a végrendeletében, hogy töröljem a fiókját, és meg is adta a jelszót. Egy olyan kérdésre volt válasz, amit csak mi ketten értettünk, az ügyvéd sem jöhetett rá.
– Biztos ez?
– Teljesen biztos, Josh.
– Akkor nem léptél be az ő nevében soha?
– Nem.
– Ismersz te egy bizonyos Gabriel McCrowley-t?
– Nem.
– És Adri ismerhette?
– Úristen, Josh, fogalmam sincs!
– Pedig jó lenne, ha gondolkoznál.
– Nem emlékszem, hogy említette volna. De őt olyan sokan ismerték!
– Úgy gondolom, hogy adhatnál ki körözést ellene. Az a gyanúm, hogy követte Adrit.
– Uramisten… de miért? És miért most jön ez elő, három év után?
– Nem tudom, de nem én vagyok a nyomozó.
– Mit tudtál meg?
– Három nappal azután, hogy Adri… hogy ő…
– Meghalt – fejezte be a tétova mondatot könyörtelenül Ella.
– Szóval azután három nappal ez a McCrowley Adri ismerőse lett a Facebook-on. Nem tudsz erről?
– Nem emlékszem rá.
– Te kezelted az oldalt. Nem jött értesítés?
– Nem. Új ismerősökről nem jött, ebben teljesen biztos vagyok.
– Nos, akkor ez is egy rejtély. Viszont utánajártam ennek a McCrowley-nak – Josh egy pillanatig habozott. – Csak olyan ismerősei vannak, akik már meghaltak.
– Ha Adri eltűnt volna és holtan kerül elő, akkor azt mondanám, hogy egy perverz sorozatgyilkos. De Adri nem így… nem így halt meg.
– Ezen már túljutottam. Viszont rákerestem egyéb adatbázisokban is a fickóra. A CIA adatbázisában szerepel mint okkultista fekete mágus.
– Gyilkos?
– Nem tudtak rábizonyítani semmit. Nem is sok dolog van róla, gyakorlatilag csak a neve. És a Facebook-on sincs egy kép vagy bejegyzés sem, pedig elég régen regisztrált. Viszont… – Josh kattintott párat. Az a kép jelent meg a kijelzőn, amit Adriról őrzött a kamera, de egy kicsit más volt. – Látod ezt? – egy halvány alakra mutatott közvetlenül Adri mögött. Majd kattintott. – És itt is. És itt is. És itt is. Mindenhol. – katt, katt, katt. Ella feje iszonyúan lüktetni kezdett és ismét elfogta a remegés. Josh keze is remegett ekkor már. – Mi ez az egész, Ella?
– Nem tudom. De ma este, pont mielőtt jöttél… Adritól kaptam üzenetet.
– Mit üzent?
– Megmutatom. Szabad? – intett a laptop felé. Josh átcsúsztatta a lány elé. Ella belépett a fiókjába, ahol megint villogott az üzeneteket jelző ikon. – Úristen… – sóhajtotta. Összenézett Josh-sal, majd rákattintott a gombra.
“csapdában vagyok. itt vagy, Ella?”
“milyen csapdában?”
“a ködben”
“mi ez a köd?” írta Ella, majd Josh unszolására: “Gabriel McCrowley?”
“ő nem ember. VIGYÁZZ VELE!!! VESZÉLYES!!!”
“Adri, mit tett veled?”
“nem fontos. SZABADULJ MEG A KAMERÁTÓL! DOBD VISSZA A TENGERBE!”
“mi ez a kamera, Adri? Segíts kérlek!”
“a léleklopó. Ki kell vetíteni a…”
“ADRI!!!! ITT VAGY MÉG?”
A válasz percek múlva érkezett.

“majdnem elkapott. Siess!”
“nem értettem az előző üzenetet. Mit csináljak?”
“ki kell vetíteni a képeket, amikor a tengerre leszáll a köd. Mennem kell, mert észrevesz. LÉGY ÓVATOS, ELLA!”

***

Ellának az volt a pechje, hogy két hétig ragyogó őszi napsütés volt, egy szem köd sem volt közel s távol. Josh-sal kiokoskodták, hogy letöltik McCrowley minden ismerősének fényképét a Facebookról és feltöltik a kamerába. Azt összekapcsolják egy projektorral, és már csak a tenger feletti ködöt kell megvárniuk. Adritól nem jött üzenet azóta, csak egy-két sürgető szó, de több semmi.
Ella éppen a tengerparton ült az egyik padon, amikor egy idős férfi udvariasan engedélyt kérve leült mellé a pad másik végére. Ella nem akart udvariatlan lenni, várt jó tíz percet, majd amikor fel akart állni, a férfi megszólította.
– Olyan szép időnk van, nem igaz? Sokkal jobb ez a ragyogó napsütés, mint a köd.
– Igen.
– Bár a ködnek is megvan a maga varázsa, nem igaz, Ella Stone?
Ella ijedten nézett a férfira. Honnan tudja a nevét? A férfi elmosolyodott.
– Adja vissza, ami az enyém, Ella, akkor nem lesz semmi baj.
– Ki maga? Mit akar tőlem?
– Tudja maga azt nagyon jól.
– Nem, nem tudom! De ha utánam szaglászik…
– Kevés maga ahhoz, kedvesem. Én sokszor megfordulok itt. Ha döntésre jut, itt megtalál – nehézkesen felállt. – Én akkor megyek is.
Ella elképedve nézett utána. Aztán, amikor a férfi már eltűnt, elkezdett gondolkozni is. Elővette a telefonját, bekapcsolta a mobilnetet és elindította a Facebook-ot.
“Adri, vagy?”
“Vagyok”
“azt hiszem, most találkoztam McCrowley-val”
“akkor siess. Mielőtt baj lesz”
“mennyi időm van?”
“nem tudom. Kevés. Nagyon kevés”
Ella kilépett és felhívta Josh-t.
– Szia, Ella, épp hívni akartalak – szólt bele a férfi. – A meteorológus haverom szerint bármit is mondtak az időjárás-jelentésben, ma este leszáll a köd.
– Akkor cselekednünk kell, Josh. Mégpedig nagyon gyorsan. Minden megvan?
– Igen, épp pakolom az autóba – Ella szívét vasmarok szorította össze hirtelen.
– Josh, nagyon vigyázz az úton.
– Nyugi. Fél óra és ott vagyok.
Ella letette a telefont és bámulta a tengert, mintha onnan várna segítséget és magyarázatot. Fél óra múlva megérkezett Josh, aki hozott egy vetítőt, mindenféle kábelt, rákötötte az autó akkumulátorára és hozzákapcsolta a kamerát. Mire végzett, leszállt a köd.
Hirtelen egy sötét alak emelkedett ki a ködből a hátuk mögül. A férfi volt az, aki pár órával korábban megszólította Ellát. Óriási kard volt a kezében. Nem is kard. Valami más.
– Álljon meg ott! – ordított rá Ella előkapva a fegyverét. – Ha nem marad ott, lőni fogok!
– Ugyan, azt hiszed, árthat nekem a golyó? Sokkal régebben járom ezt a világot, mint ahogy te gondolnád.
– Nem érdekel, maradjon ott! – egy pillanatra hátranézett Josh felé. – Csináld!
– Próbálom!
– Igyekezz!
Josh bekapcsolta a kamerát, aminek a kijelzőjén megjelentek a képek. Bekapcsolta a vetítőt is, hirtelen éles fénycsík vetült a ködre, megvilágítva azt. Az alak felüvöltött és meglendítette a fegyvert, ami a kezében volt. Ella kitért a kasza elől, és belelőtt az alakba, de lövése valóban hatástalan volt. De a férfi mégis fájdalmasan felordított. A képek ugyanis halványan, reszketegen a ködre vetültek. Minden kép megjelent, amit a Facebook-ról leszedtek, de mindegyik alak megmozdult aztán, és ott keringtek körülöttük. Egyre többen voltak és a kaszás kétségbeesetten próbálta megakadályozni, hogy a lelkek elszabaduljanak, de már nem maradt annyi ereje. Az ezüstös alakok nem engedték. Az utolsó alak Adrienne volt. Ő nem akarta megtámadni a kaszást, Ella elé lebegett.
– Akkor fényképezett le, amikor épp elhagytam a testemet – a hang Adri hangja volt, de valami furcsa rezgés kissé eltorzította. – Így szerez magának táplálékot.
– Adri…
– Köszönök mindent, Ella! Nagyon szeretlek téged, és nem akartam meghalni. Tudom, hogy ott voltál velem majdnem végig.
– Nem tudtam végig maradni. Elhívtak…
– És neked menned kellett, mert valaki bajban volt. Ez így volt jó. Nem akartam, hogy lásd. Direkt vártam addig.
– Adri, a fickó ellen is működik a léleklopás?
– Nem tudom. Lehet. De mennem kell. Végre – a szellem megfordult és Ella látta, hogy a lemenő nap utolsó arany sugara utat nyitott a ködben. – Vigyázz magadra Ella. Sok jót kell tenned még itt, mielőtt hazajöhetsz.
– Jó utat, Adri!
Az arany fénycsík megtelt a parton keringő szellemekkel. Elindultak utolsó útjukra. Adri a végére maradt, még visszafordult arról a pontról, ahol a többiek eltűntek, felemelte a kezét és fényes derengése elenyészett az éjszaka sötétjében. Ella figyelme visszafordult Josh felé, aki heves közelharcot vívott a kaszáját suhogtató alakkal. Felkapta a kamerát, és ráfókuszált a kaszásra. Kínlódott egy darabig, mert a küzdelem hevessége nem engedte befogni a célpontot.
– Csííííz! – kiáltotta egy hirtelen ötlettől vezérelve.
A kaszás meglepetten fordult meg. Ella örömmel látta a páni félelmet az arcán, és azt is, hogy Josh gyorsan felfogta a helyzetet és kihátrált a képből. Ella kihasználta a kaszás pillanatnyi zavarát és elkattintotta a gombot. A vaku felvillant, Gabriel McCrowley pedig sötét füstté vált, ami a kamera felé nyúlt, mint amikor egy porszívó szedi össze a kiöntött lisztet a padlóról.
Ella elővette a telefonját, megnyitotta a Facebook-ot. “Isten veled, Adri!” írta, majd kilépett a saját fiókjából és belépett Adrienne O’Grian nevével. Megkereste a beállításoknál azt az opciót, amivel törölni lehet a fiókot és pár másodpercnyi gondolkodás után rákattintott. Aztán eltette a telefont és Josh-ra nézett.
– Ezt pedig dobjuk a tengerbe – mutatott a kamerára.
– Rendben. De előbb…
Josh elővett egy feszítővasat az autóból, szanaszét törte a kamerát, majd teljes erejéből elhajította a tenger felé. Éppen apály közeledett. A hold ezüstösen csillant a hullámokon, az előbbi ködnek nyoma sem volt.
– Mi volt ez az egész, Ella? – kérdezte Josh a tengert bámulva.
– Nem tudom – felelte a lány elgondolkozva. – Különös dolgok történnek, amikor a tengerre leszáll a köd.

M. Elek Andrea
Author: M. Elek Andrea

M. Elek Andrea az Irodalmi Rádió szerzője. Egerben születtem 1984-ben, majd a középiskola elvégzése után Debrecenbe mentem tanulni. A diploma megszerzése után ismét Egerben kerestem, és hosszú idő után találtam is állást egy kollégium nevelőtanáraként. Már 11-12 éves koromban verseket írtam, bár ezek nem bírnak különösebb irodalmi értékkel, inkább csak érzelemkifejezésre voltak jók. Ezt akkoriban nem tudtam még, és ezért nagyon rosszul esett, amikor az egyik tanáromtól megkaptam a kritikát, hogy nincs titok a verseimben. Egyetem alatt jöttem rá, hogy mit is értett ez alatt, ekkor felhagytam az írással és inkább olvastam sokat, ami egyébként kellett is magyar nyelv és irodalom szakon. Próbáltam példát venni a nagy íróktól és költőktől, de ekkor már úgy éreztem, ez elég nagy feladat. Akkor kezdtem újra az írással foglalkozni, amikor a munkahelyemre bekerültem, és olyanokkal ismerkedtem meg, akik nem tartották nevetségesnek a fantasy és sci-fi iránti érdeklődésemet. Ez új lendületet adott, bár a versek helyett inkább a próza felé fordultam ekkor elsősorban, és megszületett a Fogadó a Régi Emlékekhez című novellám. Ezek után sorban jött a többi, és 2015-ben magánkiadásban két novelláskötetem is megjelent, a Mítoszok és Legendák könyve, ami inkább fantasy témájú novellákat tartalmaz, és a Fekete akkordok, ami pedig a sci-fi, illetve...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Csak gyakorlás

Ilyenek voltunk   Amikor kigyúlnak az éji fények, nézem csillagodat az ég ablakán, s visszaidézem a régi meséket, akkor nem kínoz oly’ nagyon a magány.

Teljes bejegyzés »

Az új vezetők

Az új vezetők Az előző részek tartalmából: Ketyeg az óra, közeledik az Idő. Hogy áll az Akvarista Blokk szénája? Utódlás tekintetében remekül: masszív, megbízható új

Teljes bejegyzés »

Nekem a világ

Gyermekkoromban, a nagyszüleim kertjének biztonságában el sem tudtam képzelni, hogy ezenkívül is létezhet valami a világon. Bármi más, ami fontos lenne. Persze gyerekként fogalmam sem

Teljes bejegyzés »
Versek
Kovács Gergely

Kovács Gergely: Hűség

A szeme előtt megszülető, A keze alatt nevelkedő, A mindig éberen alvó, A szóra megnyugvó. A szobájába kéredzkedő, A melléje heveredő, A tenyeréből étkező, A

Teljes bejegyzés »