Rózsa Iván: Trambulin
(M. avagy egy város)
A faluja egyik átoksori vályogházából származó fickónak, nevezzük Turbán Győzőnek, volt egy igencsak rossz szokása. Amikor bement fürödni M. városba, a strandra; rendre belevizelt a nagymedence vizébe. Persze, több ezer liter vízben feloldódik ez a kis pisi, és eleinte titkon-sunyin tette azt, amit tett; így egy ideig nem volt feltűnő a dolog.
Tehát Turbán „úr” vagy inkább kartárs, hisz korántsem lehet úriembernek nevezni, be-bejárt a városi uszodába, s ilyenkor be-bevizelt a nagymedence vizébe. Aztán annyira felvitte az Isten a dolgát, hogy el is dicsekedett vele. Sőt, követői is akadtak, akik azt hitték, ez a fejlődés iránya; így szintén ezt a szokást vették fel. Először kevesen, aztán egyre többen; ezért már gyanús szaga lett a medence vizének.
A dolog úgy elfajult, hogy a hagyományos fürdőzési szokáshoz ragaszkodó, vagyis normális emberek már nem is jártak M. város strandjára; más városokban kerestek fürdési, úszási lehetőséget. Tehát gyakorlatilag kitúrták őket saját városuk strandjáról a Turbán-hívők… Akik meg vidáman dagonyáztak az immár erősen húgyos vízben.
A helyzet tovább súlyosbodott, ugyanis Győző „barátunk” egyszer a medence szélén lévő ugródeszkára mászott, és onnan vizelt bele nyilvánosan, még a tévé is közvetítette, a medencébe. Követői meg lelkesen megtapsolták e „merész” mutatványt. Lassan már azt hitték, mert óriásplakátokon hitették el velük az egész városban, hogy igazi M. városi állampolgár húgyos vízben fürdik: ez az egészséges, ez az igazi! Aki meg nem, az áruló!
Terjedt a híre Turbán Győzőnek, meg M. városnak szerte a nagyvilágban. És külhonban mindenki rajtuk, meg a Turbán-hívőkön röhögött. Teli szájjal. Azoknak, akiket M. városból kitúrtak, de szívükben külföldön is M. városiak maradtak, már kevésbé volt kedvük kacagni. Elhatározták, hogy hazamennek, s visszafoglalják szeretett strandjukat és városukat.
Ez nem volt könnyű, de valahogy csak-csak kiszorították a dagonyázó Turbán-híveket, akik végig abban a hitben tévelyegtek, hogy normális dolog húgyos vízben dagonyázni. Győzőke sem mert már többet trambulinról medencébe pisálni, hanem behúzta fülét-farkát. Már nem volt olyan nagy legény. Végül kitiltották a medence környékéről. Sőt, M. városból is; ahol végre helyreállt a nyugalom és a béke… Ezzel itt a mese vége, fuss el véle!
Budakalász, 2022. október 18.
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchét éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...