A beszélő nádszál

A beszélő nádszál

Karácsony másnapja volt.

Szokatlanul meleg, fátyolfelhős napsütés, szélcsend.

Mindenki aki tehette a partra sietett, álldogált vagy sétált. Voltak akik vízre szálltak. Így tettem, én is.

Nagy csend volt, olyan csönd ami a vízparton páratlanul ritka dolog.

A víz tükörsíma, az ágak nem mozdultak, igaz levelük sem volt, amik a vesszőkön hintázhattak volna. Minden lomb önmaga árnyékaként a Duna fenekén pihent…

-A gyékény az ilyen szélcsendben soha nem bókol senkinek, a hosszú száraz levelek álmosan, ernyedten, tétlenül csüngenek.

A nád bozontos bugái most össze- vissza állnak, pedig a legkisebb légáramlat mindet azonnal egy irányba fésülné.

Semmi sem mozdul, csak a kenu ringatózik alattam a meztelen vízen.

De van egy nádszál a nádak milliói között, ami minden érthető és látható ok nélkül beszélni kezd és csak mondja, mondja amíg a sajkám mellette elhalad. Olyan hevesen rezegnek a levelei mintha egy fűszoknyás lány rázná a csípőjét a távoli trópusokon… Pedig nincs szél ami kérdezgetné, táncoltatná.

Miről mesélhet ez a nádszál? Miért hallgatja a többi olyan áhítatos csöndben?

-Kilométereket eveztem, mindenütt a nádasok várfalát figyeltem. Van-e még egy hasonló dalnok? De sehol egy regős, sehol egy másik mese mondó nem volt. Csak ez az egy beszélt…

-De mit mondhat? Egyetlen nyarat élt ez a víz felett álló rész. Igaz, a föld alatt futó szárak és a gyökerek sok-sok évesek és rendszerük az egész partvidéki nádast egyetlen hatalmas testé kapcsolja össze.

Lent az iszapban generációk óta alakul tápanyaggá a lehullott lomb.

Mindez felkúszott a nyáron minden szárba és minden levélbe, de csak ez az egy mondja megállíthatatlanul a szövegét.

Szeretném tudni mit mond. Talán ő az új Homérosza ennek a népnek és az ő ajkán csüng most az egész vidék.

Jövőre ki meséli a történetét tovább?

Gondoltam visszafelé, pár óra múlva meglesem, folytatja-e még az eposzát? Lesznek-e társai akik kórusban felelnek?

A fák koronái hibátlanul tükröződtek a vízen. A madarak olyan nagy fent jártak, hogy a tollaik szelét senki sem érezte.

Csak egy motorcsónak törte meg otrombán a csöndet. Utasai fesztelenül vigadoztak, vasmacska helyett vékony cirmos állt pórázra kötve a hajó orrában. Az, hogy a hullámok felfordítják e a kenum az sem a szőrmókot, sem a gazdáit nem érdekelte.

Több hosszú perc telt el amíg az idő begyógyította a hullámok vágta zajos sebet.

A holtág végén kisebb csoda várt. Napok óta enyhe idő jár de az utolsó 100 méteren még most is állt a jég.

A pár milliméteres jéghártyára recsegve ropogva fut rá a csónak. A jégmadár könnyedén, jelenésszerűen röppen félre. Megül valahol, látom hogy hová szállt le, de sehol sem találom. A ragyogó zölden csillogó madárka hátulról olyan mint a száraz nád.

Nem számít rá, hogy tovább töröm a jeget, bevár egy kicsit és végleg el rebben.

Elszáll az alvó strázsaként álló szürkegém felett. Az a jég ropogástól felocsúdva figyelni kezd.

Egyezkedni szeretnék – persze csak- gondolatban vele:

Kettőnk között félúton ott az az öblözet. Ott egy hajónyi helyen hiányzik a jég ott megfordulhatok, csak várjon nyugodtan.

Persze nem vár, lapos fordulóval szállva a nádtenger felett, otthagyja a horgászhelyet…

A jéggel játszadozok mint a gyerek. Csak most már nem a sarkammal töröm a fehér pocsolyák „üvegét”, új felnőtt cipőm a kenu orra lett.

A kenu orra a jégre fut, az beroppan alatta és a néhány tenyérnyi jégtáblákat jobbra-balra tolja.

Recseg és ropog az egész világ, ritmusa a jeget átszakító evezőcsapások sora. Nem olyan mint az a csendes táncoló kedvű nádszál, ami a szélcsöndben is versbe szedett szavakat szavalt. Ez egy durva néhány soros rigmus. Nem lehet hosszabb mint a befagyott öböl hossza…

Amaz, a maga csöndes énekével, a nyílt víz és a sűrű szárerdő felett egyforma, végtelen könnyedséggel szállt.

De most még jégtörést játszok. Akár az elefánt a porcelán boltban. Egyedül arra kell ügyelnem, hogy a jég peremére nagyjából merőlegesen fussak. Különben borul a hajó…

Egyedül ez a fontos.

Egyedül…

Hamarosan nézőim akadtak. Pecások… Tovább állok…

A vízen ebédelek. Pár péksütemény és egy meleg kávé. Egy fejedelmi lakomával felér. A Nap olyan melegen tűz, hogy otthon a kandalló előtt sem lenne jobb helyem.

Minden part menti fa, az egész nádas minden teremtménye hallgat. Zúzhattam, törhettem a jeget, de mind máshová fülelt. A víz viszi az ember által nem hallható hangokat is…

-Lassan visszaeveztem a holtág torkolatához…

Valahol itt, a torkolat és a főmeder közti nádasban lakik az a bizonyos énekes.

De hol is lehet? Most nem mozdul egy sem. Talán a lelki füleikkel meghallották, az egyik gondolatomat, mert eszembe jutott az éneklő nádról az a néhai dodonai tölgy, amiből egy beszélő hajó orrát faragta ki az a bizonyos argoszi mester…

Ez a nádszál legfeljebb egy sípra lenne elég… De sípot sem faragtam soha. Nem is volt veszélyben ez sem.

Hát hallgat a varázssípnak vélt nádszál a többi közt. Hogy vegyem így észre a költőt a hallgatók között?

Dehogy akartam én sípot…

Egy másik nádszál, alig észrevehetően remegtetni kezdi, de csak óvatosan az egyik levelét. Halk szívdobbanások ezek.

Már tudja a dalt, de csak az ajka mozog öntudatlan. „Ez volt az, aki összetörte a kacsák téli pihenőhelyét.”…

A többi mind dacosan hallgat. Elrejtik valódi dalnokukat. A sokaság sűrűje takarja…

Mennem kell, mert négykor lemegy a nap. Korán sötétedik ma.

Egyszerre evező csobban a hátam mögött. Csobbanások sora. Közeledik egy vöröskabátos fiatal nő. Nem számított rám, ki kerül, tovább evez… Pedig elmeséltem volna neki a daloló kedvű, beszélő nádamat… De ő is egyedül járja a saját útját… Megtorpan. Fordul alatta a kajak. Visszajön hozzám?… Nem, csak melege van a szokatlan napsütésben. Vonaglik mint a vedlő kígyó. Egy kajakban kevés hely van az öltözéshez… Ő most evez be abba a holtágba ahonnan az éneklő nádhoz visszatértem. Ő jobbra, én pedig balra térek. Ki tudja, ez a szokatlan idő talán megenyhült volna felettünk is, ha jól időzítünk.

Egy bakcsó fél lábon gubbaszt fent a kenum felett egy Kopasz koronában. Megnéz magának. Tudja hogy nem ártanék sem neki, sem másnak. Ő északra, én az eltűnt lány felé figyelek.

Mennem kell.

Két kárókatona ül egy fán. Az egyik felhúzott vállakkal jelzi, hogy neki az is mindegy, ha vizes. Felőle erre és arra is mehetek.

Simon Farkas

2022. december 27.

 

 

Simon Farkas
Author: Simon Farkas

Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július

Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Kedves Farkas!
    Beszélő nádszálad ismerős örömmel olvasom. A hangok és a csend, a jégtükrök és a reppenés, a természet és a Te hangjaid kerek történetté simultak össze. Őszintén gratulálok!
    Barátsággal, Miklós (evezős edző)

    1. Nagyon köszönöm!

      Örülök, hogy más is hallja ezeket a hangokat, főleg ha olyan valaki hallja aki maga is minden évszakban ott van a vízen!
      Barátsággal
      S. F.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Terítéken

Terítéken   Leveszik szemfedőmet, S tükörben látom színemet; Sok cukrász állítja, Imádják a krémemet. Este van az étteremben, Úgy látszik telt ház; Töltelékem senkinek se

Teljes bejegyzés »

Ingázók

Napjainkban az ingázás egy különleges létforma, amelyet csak az ismerhet igazán, aki már maga is volt ingázó. Sokféle ok miatt utazhatunk nap, mint nap egy

Teljes bejegyzés »
Versek
Ivántsy Gábor

a csókok íze…

    Áginak (a negyvennegyedikre…) a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, *   de a legkedvesebb nekem mégis a tied, mert az mézes

Teljes bejegyzés »
Versek
Ivántsy Gábor

ha az idő kerek lenne…

a mű műfaja:                                   kroki (rövid írás, amely egy időszerű kérdésről szól. Érdekesen, színesen megírt, gyakran                   

Teljes bejegyzés »