Gyönyörű a Balaton. Minden évszakban gyönyörű és én imádom. Nagyon szeretem nézni a szép nagy vizet. És élvezem, hogy ellátni a túlpartra is. Nem úgy, mint a tengernél, ahol a víz szinte belevész az égbe. Ezért örültem osztályom ötletének, hogy a május végén esedékes osztálykirándulás alkalmával Balatonfüredre menjünk. Egyik diákom családjának volt ott egy elég nagy méretű nyaralója szép kerttel és szülei megengedték, hogy az egész osztály ott aludjon sátrakban, illetve néhányan a házban.
Osztályommal reggel a Déli pályaudvar kerek jegypénztára előtt találkoztunk, majd a névsorolvasást követően elindultunk a vonatunkhoz és felszálltunk. Egy nagy, nyitott kupéban kaptunk helyet, ahol más utasok is voltak. Tanárok ketten mentünk az osztállyal. Egy, hozzám hasonlóan, huszonéves fiatal kolleganővel vittük az osztályt. Utólag is vissza gondolva számomra kicsit félelmetes, hogy két törékeny fiatal nőre csak így rábíztak egy osztályt. Alig néztünk ki idősebbnek a diákoknál, és ténylegesen nem is voltunk sokkal öregebbek, mint ők. De már teljes jogú tanárok voltunk. És mivel minden osztály egy időben ment kirándulni az iskolából, így nem tudott volna még egy idősebb kollega is velünk jönni.
Nekem szinte minden esetben volt egy kicsi, vagy nem is kicsi, gyomorgörcsöm, amikor a diákokkal nem az iskola falai közt voltunk, bár ezt eddig soha senkinek nem mondtam el. De ténylegesen mindig ott motoszkált bennem az, hogyha bármi baj történik, akkor azonnal a tanárt veszik elő, hiszen ő a felelős a diákok épségéért. Rá vannak bízva, ő felel értük. Osztályommal többször mentünk át az iskolához abszolút közel lévő múzeumokba kiállításokat nézni, és én útközben többször megszámoltam őket, hogy mindenki megvan-e? A kirándulások előtt meg különösen görcsöltem. Az utazás, a városnézés és az éjszaka. Végül minden rendben volt ez alkalommal is, de azért akadtak érdekes momentumok.
Az első, melyet inkább esetnek neveznék, mint problémának, a vonatút alatt adódott néhány idősebb utas miatt, akiknek nem igazán tetszett, hogy sok diákkal kellett együtt utazniuk. Diákjaim nem voltak rosszak, de persze nem tudtak egy helyben maradni az amúgy nem túl hosszú Budapest – Balatonfüred vonatút alatt. Váltogatták az ülőhelyeiket, egymáshoz mentek, illetve mindig volt néhány diák, akik hozzánk, tanárokhoz jöttek beszélgetni. Ténylegesen hangosabbak voltunk, mint az átlagos csendben üldögélő utasok, de utólag is úgy él az emlékeimben, hogy valójában semmi rendbontás nem történt. Nem így néhány idős utas. Egyikük támadólag még olyasmit is mondott, hogy olyanok a gyerekek, mint az előző nap a TV-ben látott focimeccs alatt viselkedő huligánok. Ugyanis az előző nap volt az a bizonyos Juventus – Liverpool mérkőzés, amely Heysel-tragédiaként vonult be a történelembe. Én is láttam a TV-ben a szörnyűségeket. Ez rendkívül rosszul esett. Az egyik utas például arra a diákra akart ráfogni valamit, hogy állítólag tiszteletlen volt vele, aki épp velünk beszélgetett. Csak remélem, hogy én nem lettem hasonló idős koromra. Szerencsére hamar leszálltunk a diákokkal.
A vonatállomásról a nyaraló felé vettük utunkat. Letettük a csomagjainkat, majd irány a gimnázium, ahol több tanárt ismertem különböző továbbképzésekről. Ismerkedtünk kicsit az iskolával, majd választás alapján beülhettünk különböző tanórákra. Ebédre is meghívtak bennünket. A délutáni program városnézés, a móló, a Jókai emlékház, a sétány, a Szívkórház megtekintése volt, végül egy barátságos focimeccs az iskola csapatával. Gyönyörű idő volt, szép színes volt minden a nyíló virágoktól, hétágra sütött a nap, de még nem volt túl meleg. Diákjaim, különösen a fiúk alaposan elfáradtak, ezért szállásunkra vettük az irányt. Ez azért is jó ötlet volt, mert a sátrakat is fel kellett még állítani.
Rövid pihenés után séta a városban az esti szürkületben. A gyerekek nagyon szerettek volna Disco-ba menni. Ezek akkor már kinyitottak. Több helyre be is néztünk, de mindenhol azt közölték velünk, hogy mivel a diákok még nincsenek 18 évesek, csak 16 évesek voltak, ők nem jöhetnek be, csak mi ketten a kolleganőmmel. Aminek persze nem sok értelme volt, hiszen a diákok ránk voltak bízva. Ezek után visszamentünk a szállásunkra. Beszélgettünk, énekeltünk míg leszállt az est, néztük egy darabig a csillagokat, majd elbúcsúztunk és látszólag mindenki aludni tért.
A gyerekek nagy része a sátrakaban aludt, de volt két szoba a házban is. Az egyikben kolleganőmmel voltunk ketten, a másikban pedig néhány lány kapott helyet. A két szoba között annyira vékony volt a fal, hogy tisztán hallottam, mit beszélnek a lányok a másik szobában. Nem szokásom hallgatózni, de ekkor nagyon jó volt, hogy minden szavukat hallottam. Kolleganőm hamar elaludt, de én szerencsére nem. És tisztán hallottam, amikor egyik fiú bement a lányokhoz és elmondta a tervüket, hogy az éjszaka le akarnak menni a Balatonhoz fürdeni és majd bejön, szól, ha indulnak. Hát ettől a hírtől főleg nem tudtam aludni. Feszülten figyeltem, hogy mikor csitul el a zaj. Biztos most akarnak elmenni – gondoltam és felkeltem. Kimentem a házból és már a kerítésnél jártak, amikor elkaptam a gyerekeket. Nagyon meglepődtek. Kérdeztem, hogy hová mennek, mire kitérő választ kaptam, hogy állítólag egyikük valahová elindult volna. Majd szépen visszajöttek és bementek a sátrakba. Ez után ténylegesen elaludtam. Nem tudom, hogy a gyerekek később lementek-e a fürdeni, de reggel semmi nem utalt erre. Azt hiszem, nem mentek el. A másnapra amúgy fürdés volt betervezve. Számítottunk a jó időre. És így is történt, majd a délutáni vonattal jöttünk vissza Budapestre, ahol sok diákot vártak a szülei a Déli pályaudvaron.
A diákoknak sosem mondtam el, hogy hallottam a beszélgetésüket az éjszakai fürdőzésről. És az ő fürdési ötletükről sem beszéltünk az iskolai éveik alatt és a későbbi találkozások során sem.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/