A csend virága

Ültess virágot szíved földjébe,

Neveld fává az imát,

Zöld lombkoronává nőjön a fohász.

Gyökerezzen meg benned a gondolat,

Öntözze Isten szava a hajtást.

Gondozd elmédben az igazság magját,

És ha virágba borul benned a csend,

Szirmain harmatcsepp a Lélek könnye,

Mi az öröklétbe visz el.

Gyümölccsé érlelődik szívedben a remény,

Hited sugara csillan az éterben.

Élet-körforgásod mozgatórugója

Az Istentől kapott, áldott Szeretet.

 

Bora Ildikó
Author: Bora Ildikó

Bora Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője. A Szegedi Tudományegyetemen szereztem francia-orosz nyelv és irodalom szakos tanári diplomát. Tanulmányaim során behatóbban megismerkedhettem e két nemzet kiemelkedő irodalmi alkotásaival, vallom, hogy ez a tudás jelentős mértékben hozzájárult íráskészségem fejlődéséhez. Kedvenc szépirodalmi műfajom a romantika, ezen belül is Victor Hugo regényei. Középiskolás koromban szerettem meg a krimiket, sorra faltam Agatha Christie könyveit. Már kisgyermekként gazdag fantáziavilágról tettem tanúbizonyságot, az édesanyámtól hallott meséket továbbgondolva újabb és újabb történeteket találtam ki. Diákéveimben versekkel próbálkoztam, később rájöttem, hogy a prózában is otthon érzem magam. Eleinte rövidebb humoros történeteket írtam, majd 2017-ben, az Aba Könyvkiadó gondozásában megjelent A rettegés piramisa című regényem, ami egy Egyiptomban játszódó, kalandokkal és szerelmi szállal fűszerezett bűnügyi história. Gyermekkoromban öt évet töltöttem Kairóban a családommal együtt, így a könyvben szereplő helyszíneket volt alkalmam a valóságban is megismerni. Rövidebb prózai műveim témáját egy-egy érzésből, hangulatból, színekből, illatokból merítem. Jártamban-keltemben figyelem az embereket, mozdulataikat, hanglejtésüket, s máris körvonalazódik a fejemben egy újabb novella szereplője. Egy novellám (Lelki szemetes) megjelent az Irodalmi Rádió Szegény az ördög, mert nincsen neki lelke c. antológiájában 2021 novemberében. Egy versem (Szerelmes szonett) bekerült az Irodalmi Rádió Szerelmemnek Bálint-napra (2022) c. antológiájába. Műveim olvashatók a Csillagszívként harcba mennék c. Blogszerzők...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Versek
Barna Benedek

Fénytörés

Én mondom, hiába minden: egy csillogó prizmán át sem mutat a világ jobban annál, amilyen valójában…             Author: Barna Benedek

Teljes bejegyzés »

Mindened lennék

  Lennék az, vagyonnal tele, Minden atom, minden tárgy; körülötte. Lennék, azért, hogy egy pillanatra csodáljon, S azokkal a szemekkel, egy pillanatra új életet adjon.

Teljes bejegyzés »

Gulyásleves újragondolva

Gyönyörű nyári nap volt a Dunán. A csapat reggel hétre érkezett a Római-parti csónakház elé. Evezősök voltak és háromnapos táborba készültek Visegrád alá, a Szentendrei-sziget

Teljes bejegyzés »