Már nem vagyunk oly nagy haverok
A szavak meg én,
Már nem tudom hogy kimondanom,
Megéri-e még.
Olyan …üres bennem most minden,
Mint az izzó, ha kiég.
Még a parázsa sincsen-
Kialudt gyertyafény.
Pedig ott belül …még én vagyok én,
Bár szívből írni most mégis oly nehéz:
Láng, mely megtorpant az élet mezején.
A füstje terjed csak tovább szerteszét.
Most… nem vagyunk a szavakkal haverok.
A bánatommal hát egyedül maradok.
S mint vászonra ömlött festék hagyom,
Áradjon e bú szét, szabadon…
S bár aprócska, de értékes vagyok.
Mint szikra, én is lángra kaphatok.
Tudom, e világban méltó nyomot hagyok-
Ébredj kihűlt szív ! Lángolj ! Itt vagyok !
Author: Szilágyi Tünde
Szabóné-Szilagyi Tünde vagyok. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében születtem. Gyermekkoromban családommal többször költöztünk. Tinédzser korom óta írok. Eleinte lelki késztetés, egyfajta kényszer vezérelt a versek irányába, majd időközebn mindinkább önkifejező-és örömforrássá váltak számomra. Örömmel tölt el, hogy megoszthatom érzéseimet és gondolataimat más emberekkel. Könnyen tudok azonosulni mások érzelmeivel, például fájdalmával. Amikor leírom ezekeket, "kiírom magamból" letisztul az "érzelmi vihar" a lelkemben,. Fontos számomra, hogy verseim egyszerűek legyenek, mindenki számára érthetők, és hogy írásaimmal képes legyek megérinteni az egyszerű embereket is. Hiszem, hogy bár mindannyian egyediek, és különlegesek vagyunk, az érzelmek, melyekkel nap, mint nap szembesülünk, nagyon is hasonlóak. Egy megfelelő vers segítségével az az ember is képes lehet "kiönteni" a lelkét és elmondani az érzelmeit, akinek nehezebb a saját gondolatait versbe szedve önmagát kifejeznie. Remélem, hogy segíthetek neki ebben a megtisztelő feladatban.