Mikor elmentél, mentem Veled. Szép lassan megölte lelkem, mert Nem lehetek Veled, mert Én élek. Remélem, hogy megérted. Megígértem, hogy boldog leszek. A boldogságot keresni, találni. A kulcsát kértem: „…de, találd ki”. A kulcs megvan, hogy merre fordul, Vagy benne marad-e, ki tudja? Fordítsd! Bíztattál, nevettél! Ez elmúlt, s egyedül maradtam, Én élek, s megígértem: Szerethetek még! Lélek: „Élni félek” Ne félj lélek, idézhetek szépet. Ne félj lélek, mondhatom Néked, kérlek. Ne félj lélek, mert egyszer élek. Ne félj lélek, mert többször nincs élet.
Author: Kabály Helga
Kabály Helga vagyok. Első versem, 2010-ben spontán született meg. Érzelem vezérelten írok. A versírást eleinte csak otthon a négy fal között műveltem, és rendszerint verseimet egy füzetbe írtam, amik elvesztek. Verseimet kizárólag az érzéseim kiírására használom. Számomra a versíráshoz, egy olyan hangulat kell, amely megjelenik, és nem ereszt, ezt a pillanatot el kell kapni, akkor születik meg az, amit szeretnék. Ha ez a pillanat tovaszáll, már nem az születik meg a papíron, mint amit ki szerettem volna fejezni. A megszületett versek, az érzéseim kifejezésének eszközei, a nehezen elmondható érzésvilág visszatükrözése.
Megtekintés: 40
Egy válasz
Versben válaszolok
Minden sorod mély gondolatot hordoz
S ami ettől mélyebb: érzésekre alapoz
Lelked ha kitárod, lesz, aki befogad
Az élet így működik, s újat tartogat
Mert ahogy írod egyszer élsz
Nem önzés ez, csak hit és remény
Remény egy szépre , egy jóra
Ez nem megy vezényszóra
Befejezetlen sorok sosem maradnak holtak
Csak reményt ad, nem másnak, mint:
Az utókornak